Ezúttal sem maradt el a dráma. A Séfek Séfe hétfő esti adásában ismét nagy vita bontakozott ki, majd a végén egy versenyzőnek távoznia kellett.
Nincs hiány izgalmakban a Séfek Séfe műsorában, a feszültség pedig folyamatosan nő, hiszen a tét óriási. Nem csoda tehát, ha az állandó stressz és időnyomás mellett gyakoriak a konfliktusok. Nem maradt el a dráma a hétfő esti adásban sem, melynek során mindegyik csapatnak más-más dél-amerikai ország kedvelt alapanyagából kellett lenyűgöznie a kóstolókat.
A csapatfőzés azonban nem ment teljesen gördülékenyen, miután Piró és Sovi a pénteki adásban csak úgy tudta elkerülni a versenyből való kiesést, ha egymás csapatában folytatják: azaz, Piró került a feketékhez, Sovi pedig a pirosakhoz.

Kapcsolódó cikk

Piró már kezdettől fogva sejtette, nem fog tudni beilleszkedni az új csapatába, és, mint kiderült, nagyon is jól érezte: Mirellával azonnal vitába keveredtek egymással, amely már ordítozásig fajult, ezzel pedig Krausz Gábort és Vomberg Frigyest is sikerült kiakasztaniuk.
"Emlékszel rám? Bekussolsz és dolgozol rendesen, nem akarok rád panaszt hallani!" –szidta le Vomberg Frigyes Pirót.

„Ne üvölts, mostantól kuss lesz! Fontosabb hogy egymásnak mentek, mint hogy főzzetek?! Elmegy a fókusz, ha valahol két ilyen ember van, ott nem lehet dolgozni” – szólt közbe Krausz Gábor is.

Kapcsolódó cikk

A csapatverseny a konfliktus ellenére úgy-ahogy jól alakult, az ételt sikeresen elkészítették az előírt alapanyagokból. A finisben Patrik és Mirella álltak, akik közül utóbbi számára ért véget a verseny.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

havas-henrik-csiszar-jeno-bakacs-tibor-diplomabotrany-2026

Havas Henrik: Orbán Viktort kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

Kőkeményen üzent a miniszterelnöknek az egykori tévés a napokban kirobbant bérírási botrány kapcsán, amely alapjaiban rengette meg a hazai diplomácia és a média világát. Bár a szellemíró nevetséges, ezerötszáz forintos oldalankénti díjért dolgozott, a kiszivárgott titok olyan láncreakciót indított el, amelynek a legfelsőbb politikai körökben is súlyos következményei lehetnek.

pottyondy-edina-nemeth-balazs-micimacko-parlament-botrany-2026

„Füles egy Szerb Antal hozzá képest” – Pottyondi Edina szerint jelentősen túlértékeltük Németh Balázs intellektuális képességeit

Példátlanul éles, a személyes intelligenciát is célkeresztbe állító üzenetváltás alakult ki az online térben, miután egy fideszes parlamenti képviselő a legismertebb hazai influenszertől idézett a törvényhozás épületében. A látszólag egyszerű politikai adok-kapok azonban egy pillanat alatt irodalmi és intellektuális háborúvá eszkalálódott, amelynek végkifejletére senki sem számított.

molnar-aron-alfoldi-robert-zsoter-sandor-szinhazi-abuzus-2026

Hatalmas botrány a színházi világban: Molnár Áronék kőkeményen nekimentek Alföldi Róbertnek!

Újabb súlyos botrány rázta meg a hazai színházi világot, miután ismert színészek a korábbi ügyek mellett újabb neves rendezőket vádoltak meg nyíltan hatalmi visszaéléssel és agresszióval. A szakmai megújulást és a tiszta fogalmakat követelő művészek szerint a tehetség és a szenvedélyesség egyetlen alkotó számára sem adhat felhatalmazást a munkatársak megalázására.

molnar-aniko-majka-kapcsolat-only fans eddie-murphy-jim-carrey

„Autója se volt, én járkáltam érte hajnali egykor” – Váratlanul kitálalt a múltjáról Molnár Anikó, kiderült a teljes igazság a Majkával való kapcsolatáról

Éles kontrasztok és eddig eltitkolt romantikus szálak jellemezték az egykori valóságshow-sztár szerelmi életét, aki a legújabb nyilatkozatában rántotta le a leplet a hazai és nemzetközi sztárokhoz fűződő viszonyairól. Miközben amerikai tartózkodása alatt a világ legismertebb színészlegendáit utasította vissza hidegvérrel, a hazai ismertsége hajnalán még ő maga fuvarozott egy frissen befutott, autóval sem rendelkező magyar rappert.

orbes-legbefolyasosabb-magyar-nok-2026-orban-anita-tisza-part

„Eltűnt a tavalyi első Lévai Anikó” – Kíméletlenül lecsúsztak az Orbán-család tagjai a csúcsról, döbbenetes nevek vették át az irányítást a Forbes legbefolyásosabb női között 2026-ban

Példátlan és történelmi átrendeződést hozott a 2026-os esztendő a hazai női elit körében, miután a gazdasági magazin legfrissebb rangsorában szinte teljesen kicserélődött a legbefolyásosabb szereplők névsora. A kormányváltás egyenes következményeként a lista élmezőnyét dominánsan letarolták az új államigazgatás frissen kinevezett női politikusai, miközben a korábbi évek érinthetetlennek hitt figurái drasztikus zuhanást könyvelhettek el.