A kormányközeli lap nem tudott várni, már az esemény előtt megírta, hogy bukta volt Magyar Péterék felvonulása. A Pesti Srácok a Deák tér kis méretére hivatkozott, az érvelésük azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a tér csak gyülekező, a menet a Hősök terére vonul.

A március 15-ei nap kérdése: melyik gyűlésen voltak többen?

A Tisza Párt eseménye ma délután a Deák térről indul a Hősök terére, amit az ellenzéki párt a „legnagyobb rendszerváltó menetként” reklámoz, eközben a kormánypártok a saját Békemenetüket a „valaha volt legnagyobbként” harangozták be.

Kapcsolódó cikk

A Pesti Srácok azonban már a rendezvény előtt bukást jósolt a Tisza Párt menetének.

„Alapvetően utálom a tömegszámolgatás tudományát, ezért most ahelyett, hogy a Békement után számolnék be arról, hogy mi voltunk többen, inkább előre szaladok. Abból ugyanis, hogy a Deák téren lesz Bütyökék vergődése vasárnap könnyen megfejthető, hogy már a fővárosban is fogyatkozik a gyülekezet” – áll a lap „Deák téri bukta – Budapesten is apad a Tisza” című cikkében.

Kapcsolódó cikk

A kormányközeli portál érvelése szerint a Deák tér „hát valljuk be, pici”, és hosszan részletezik, miért alkalmatlan egy nagy tömeg befogadására. Ezzel szembeállítják a Kossuth teret, ami szerintük „üres, tágas, nagyjából 65 ezer négyzetméter nagyságú, 5-700 ezer ember befogadására alkalmas.”
Az érvelés azonban egy lényeges ponton hibádzik: ahogy arra a Telex felhívta a figyelmet, a Tisza Nemzeti Menetét nem a Deák téren tartják, ott csak gyülekeznek, a menet a nagyobb befogadóképességű Hősök terére vonul.

A Pesti Srácok cikke maga is kitér a Hősök terére, de szerintük a Tisza Párt már nem meri bevállalni a helyszínt. „Emlékezhetünk, hogy októberben még a Hősök terére szervezték a rendezvényt, ami ugyan még mindig kisebb, mint a Kossuth (plusz Alkotmány utca), de méretében jóval közelebb áll hozzá” – írják, majd azzal zárják a gondolatmenetet, hogy a helyszín túl szellős lenne.

Kapcsolódó cikk

„A kétfarkú kutya sem akar Bütyök másfél órás ánuszhangú beszédére ácsorogni a márciusi napsütésben.”
A politikai oldalak között hónapok óta tart a „számháború”, a kormánypárti médiumok rendszeresen cikkeznek a „fogyatkozó” Tisza-táborról, miközben a független, és az ellenzéki sajtó beszámolói a korábbi rendezvényekről is jelentős részvételt mutattak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapitany-istvan-miniszteri-fizetes-felajanlas-koraszulott-mento-alapitvany-2026

Könnyfakasztó bejelentés – Kapitány István a teljes politikusi fizetéséről lemond, és felajánlja a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak

Különleges felajánlással hívta fel magára a figyelmet az új kormány gazdasági és energetikai minisztere a hét elején. A nemzetközi versenyszférából az államigazgatásba érkező tárcavezető bejelentette, hogy a teljes állami fizetéséről lemond egy nemes, az egészségügyi ellátórendszert támogató cél érdekében.

magyar-peter-gulyas-gergely-szuverenitasvedelmi-hivatal-parlamenti-vita-2026

Magyar Péter Gulyás Gergelynek: Amikor százmilliárdokat loptak el, és bűnözőket hoztak be, akkor ön hol volt? – videó

Végleg beszántja az előző rendszer egyik legvitatottabb kirakatintézményét a jelenlegi kormánypárt a parlamentben. A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló törvényhozási vita azonban szakmai érvek helyett egy rendkívül éles, személyeskedésig fajuló csörtébe torkollott Magyar Péter és az ellenzékbe szorult Gulyás Gergely között.

gyorfi pal menesztese orszagos mentoszolgalat szovivo tavozas oka utodja szucs brigitta

22 év után távozik Győrfi Pál – megvan, ki az utódja, az Országos Mentőszolgálat szővivője

Hivatalosan is új szóvivője van az Országos Mentőszolgálatnak, miután Constantinovits Miklós megbízott főigazgató egy frontvonalban dolgozó szakembert bízott meg a kulcsfontosságú kommunikációs feladatok ellátásával. A döntés értelmében a mai naptól kezdve Szűcs Brigitta mentőtiszt felel az életmentők hivatalos tájékoztatásáért és a szervezet sajtókapcsolataiért.

magyar-peter-vagyonnyilatkozat-torvenycsomag-unios-forras-borton-2026

Rács mögé küldheti a titkolózó politikusokat Magyar Péterék új törvénycsomagja: Szombattól már az ellenzéki pártvezér sem bújhat ki a számadás alól

Radikális, a hazai közéletet alapjaiban átformáló törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé a kormányzat, amelynek legfőbb célja a Magyarország számára eddig blokkolt, mintegy hatezermilliárd forintnyi uniós forrás azonnali felszabadítása. A 110 oldalas dokumentumcsomag a korrupcióellenes harc jegyében jött létre, válaszul azokra a szupermérföldkövekre, amelyeket az Európai Bizottság még a korábbi kabinet idején fogalmazott meg elvárásként.

pocs-janos-dinnyetermes-felajanlas-vendegmunkas-vita-2026

Nem mindennapi fogadást kötött Pócs János: A teljes dinnyetermését odaadja Magyar Péternek, ha teljesíti ezt az egyet a kormányfő

Különleges, a hazai belpolitikában ritkán látható fogadással reagált a miniszterelnök parlamenti felszólalására az előző kormánypárt egyik legismertebb képviselője. A szóváltás középpontjában a fülöp-szigeteki vendégmunkások és a jászsági dinnyeföldek állnak, amelyek kapcsán a politikus a teljes idei mezőgazdasági bevételét kockára tette.

nemeth-balazs-tanacs-zoltan-parlamenti-vita-micimacko-2026

„Perverz látomást vélt belelátni” – Csúnyán beégett Németh Balázs: mesekönyvből kellett elmagyarázni a fideszes politikusnak, mit jelent a leesett farok

Különös és egyben szórakoztató jelenetsornak lehettünk szemtanúi az Országgyűlés legutóbbi ülésén, ahol a hazai belpolitikai csatározások fókuszába váratlanul a gyermekirodalom és a Micimackó került. Az éles szóváltás egy független influenszer ironikus megjegyzéséből indult ki, amely végül egy komplett irodalmi gyorstalpalóba torkollott a plenáris ülésen.

ner-oligarchak-vagyonvisszaszerzes-buntetoeljaras-2026

Így szerezheti vissza az új kormány az elherdált állami milliárdokat a NER oligarcháitól – a pszichológiai nyomás buktathatja le a nagyhalakat

Az elmúlt években az állami megbízásokból meggazdagodott gazdasági csúcsszereplők elszámoltatása a hazai belpolitika egyik legfontosabb kérdésévé vált. A jogi szakértők szerint a vagyonelemek polgári peres visszaszerzése mellett a büntetőjogi felelősségre vonás is valós forgatókönyv lehet az érintett üzletemberek számára.

orban-anita-kulugyminiszter-vagyonnyilatkozat-megtakaritas-2026

Havi 7 milliós fizetésről mondott le az új külügyminiszter – De nézze meg, milyen elképesztő vagyon lapul a számláin!

Nyilvánosságra hozták a kormány új külügyminiszterének hivatalos vagyonnyilatkozatát, amelyből részletesen kiderül, mekkora tartalékokkal érkezett a versenyszférából az államigazgatásba. A dokumentumok precíz betekintést engednek a korábbi cégvezető ingatlanportfóliójába, több devizában tartott értékpapírjaiba és a korábbi, igencsak kiemelkedő jövedelmi viszonyaiba.

vitezy-david-mohacsi-hid-lazar-janos-szijj-laszlo-kifizetesek-2026

Ezt a pazarlást megmagyarázni is nehéz: Vitézy Dávid leleplezte Lázár Jánosék legdurvább pénzszórását, amit a választás előtti napokban szórt szét

Hosszú, tényfeltáró videóban rántotta le a leplet a Közlekedési és Beruházási Minisztérium vezetője a mohácsi híd építése körül kialakult, szerinte példátlan mértékű kormányzati pazarlásról. A tárcavezető részletesen bemutatta, hogyan fizettek ki tíz- és százmilliárdokat a kivitelező Duna Aszfaltnak, egyenesen a magyar költségvetés és a hazai tömegközlekedés rovására.

radnai-mark-tisza-part-vagyonnyilatkozat-lakas-bmw-2026

Két BMW és egy pesti lakás a választások után: Kiderült, honnan van Radnai Márk hirtelen jött vagyona a választások után

Jelentős mértékben megnőtt a Tisza Párt egyik vezető politikusának vagyona röviddel a választásokat követően a frissen leadott hivatalos nyilatkozatok alapján. A hirtelen jött ingatlan- és gépjárműgyarapodás azonnal felkeltette a sajtó figyelmét, a párt azonban egyértelmű családi okokkal magyarázta a vagyonbevallásban szereplő új tételeket. „

balatonalmadi-rejtett-kamera-jegyzo-kepli-lajos-tiltott-adatszerzes-2026

Döbbenetes leleplezés a polgármesteri hivatalban: Rejtett kamerával figyelték meg a gyanútlan jegyzőt – kiderült, ki volt az

A Veszprémi Járásbíróság jogerős büntetővégzésben 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Balatonalmádi korábbi polgármesterét tiltott adatszerzés bűntette miatt. A volt városvezető a hivatali ideje alatt egy rejtett kamerarendszer kiépítésével titokban megfigyelte és rögzítette a hivatalban lévő jegyző irodájában zajló eseményeket. „

biro-ferenc-integritas-hatosag-vademeles-bortonbuntetes-2026

Feketén-fehéren kiderült, mit csinált a háttérben az antikorrupciós vezér: Vádat emeltek Bíró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnökével szemben

Hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt hivatalosan is vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben, akire a hatóságok letöltendő szabadságvesztést és 23 milliós vagyonelkobzást is indítványoztak. A június 5-én, pénteken véglegesített vádiratot megelőzően a korrupcióellenes szervezet vezetője még arról beszélt a sajtónak, hogy a korábbi kormányzat folyamatos politikai nyomásgyakorlással próbálta ellehetetleníteni a munkáját az elmúlt években.

balasy-gyula-tularazott-nyuszimotor-fidesz-kampany-2026

Szemérmetlen túlárazást lepleztek le az új minisztériumban a vidéken osztogatott nyuszimotoroknál

Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a korábbi kormánypárt egyik leglátványosabb kampányakciójáról, miután a Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta a beszerzési részleteket. A hivatalos dokumentumok szerint a vidéki bölcsődékben osztogatott műanyag játékmotorokat a piaci ár többszöröséért szerezték be a korábbi adminisztráció alatt.

kapitany-istvan-vagyona-vagyonnyilatkozat-tisza-kormany-miniszter-2026

Feketén-fehéren kiderült, Kapitány István mennyire gazdag és mekkora vagyont halmozott fel – Nyilvános a vagyonnyilatkozata

Nyilvánosságra hozták a Tisza-kormány új tagjának hivatalos vagyonnyilatkozatát, amelyből először kaphatott pontos képet a társadalom a versenyszférából érkező politikus anyagi helyzetéről. A frissen leadott dokumentumok részletesen bemutatják a jelentős nemzetközi karriert befutott gazdasági és energetikai miniszter ingatlanjait, gépjárműparkját és sokrétű pénzügyi megtakarításait.

hegedus-zsolt-szent-imre-korhaz-vezeto-valtas-2026

Súlyos hibákat tártak fel a Szent Imre Kórházban: Hegedűs Zsolt teljesen új vezetést nevezett ki

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hivatalosan is bejelentette a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház legfelsőbb vezetésének teljes átalakítását. A tárcavezető döntése értelmében az intézmény eddigi főigazgatója, Bedros J. Róbert július elsejével nyugdíjba vonul, helyét pedig egy új, a dolgozókat megtartani képes irányítói stáb veszi át.

forsthoffer-agnes-vajdasag-szabadka-vmsz-talalkozo-2026

„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet” – Óriási botrány tört ki a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes lépése után

Váratlan és heves politikai vihart kavart a magyar Országgyűlés elnökének első hivatalos külföldi útja, miután a politikus a belgrádi látogatását követően a vajdasági magyarság vezetőivel is találkozott. A szerb képviselőház elnökével, Ana Brnabićcsal folytatott hivatalos, protokolláris megbeszélés után a házelnök hazafelé megállt Szabadkán, ami a későbbi botrány kiindulópontjává vált.

dull-szabolcs-magyar-peter-nemeth-balazs-balaton-luxusjacht-2026

Bumerángként ütött vissza a miniszterelnök luxusjachtozása elleni Németh Balázs-féle akció Dull Szabolcs szerint

Éles politikai vitát váltott ki a miniszterelnök egy ártatlannak tűnő vasárnapi posztja, amelyben a kormányfő egy balatoni hajón pihenve, Churchill-könyvvel a kezében látható. A bejegyzésre reagálva a Fidesz-frakció szóvivője azonnal luxizással vádolta meg politikai ellenfelét, ám az akció egy ismert újságíró szerint egyenesen visszafelé sülhet el.

magyar-peter-parlamenti-vita-takacs-peter-retvari-bence-gyermekvedelem2026

Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?

Parázs vitába torkollott a hétfői parlamenti ülésnap, miután Magyar Péter miniszterelnök az azonos neműek örökbefogadása körüli vitában élesen bírálta a KDNP frakcióvezetőjét, miközben egy mobilozó fideszes képviselőt is számonkért. A szóváltás során a kormányfő drámai kérdéseket fogalmazott meg a gyermekvédelem jövőjével kapcsolatban.

szabo-gabor-kirugas-mav-igazgato-vitezy-david-provokator-2026

Ezt senki sem hitte volna: Titkos videó buktatta le Szabó Gábort, a MÁV beszerzési igazgatóját – Vitézy Dávid azonnal kirúgta

Azonnali hatállyal menesztették hétfőn pozíciójából a MÁV Szolgáltató Központ beszerzési igazgatóját, miután kiderült róla, hogy fekete ruhás provokátorként tűnt fel egy tavaszi politikai rendezvényen. A Vitézy Dávid által vezetett Közlekedési és Beruházási Minisztérium döntése értelmében az állami vezetőnek azonnal távoznia kellett a vállalatcsoporttól.

radnai mark hangfelvetel hanzel mark toth-peter-titkos-talalkozok-varga-tamas-mi hazank tisza-part-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel: Így akarta megbuktatni Tóth Pétert a pártok közötti titkos alkukkal Radnai Márk bizalmasa, Hanzel Henrik és a Mi hazánkos Varga Tamás

Súlyos politikai belviszályt sejtető, kiszivárgott hangfelvétel került a nyilvánosság elé, amelyben a Tisza Párt kampánycsapatának tagjai és a Mi Hazánk egyik politikusa egyeztetett a háttérben. A titkos megbeszélés fókuszában Tóth Péter, a Tisza Párt jelenlegi nemzetbiztonsági főtanácsadója állt, akiről terhelő és kompromittáló információkat próbáltak begyűjteni a rivális politikai formáció képviselőjétől.

bede zsoltot elzavartak fidesz tuntetes sulyok tamas vadhajtasok

Hatalmas balhé, még a „sajátjai” sem tűrik Bede Zsoltot: A fideszesek elzavarták a Sulyok Tamás melletti tüntetésről a Vadhajtások vezérét, videón a drámai jelenet

Feszült jelenetek játszódtak le vasárnap délután a Sándor-palota előtti téren, ahol az állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetés szervezői kifejezetten ellenségesen fogadták a demonstráción feltűnő Bede Zsoltot. A szélsőjobboldali Vadhajtások alapítója nem volt hajlandó önként elhagyni a helyszínt, amiből kisebb dulakodás, majd heves szóváltás alakult ki a főszervezővel.

forsthoffer-agnes-vagyonnyilatkozati-rendszer-reform-orszaggyules-2026

Kiszivárgott a terv: Teljesen átírják a politikusok bevallásait, retteghetnek a korruptak, Forsthoffer Ágnes kimondta az igazságot a vagyonnyilatkozat beadása után

A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját és azonnali felülvizsgálatát sürgeti az Országgyűlés elnöke egy vasárnap közzétett hivatalos bejegyzésében. A házelnök szerint a transzparencia megteremtése nemcsak a közvélemény információigényének korrekt kielégítése és a közélet tisztasága miatt fontos, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is elengedhetetlen.

sulyok-tamas-szimpatiatuntetes-fidesz sandor-palota-tavaszi-szel-2026

„Mérges kishörcsög, hibbant alak” – Elszabadultak az indulatok, kőkeményen nekimentek Magyar Péternek a Sulyok Tamás melletti fideszes tüntetésen

Szokatlan hangulatú szimpátiatüntetést tartottak vasárnap délután a fővárosi Sándor-palota előtti téren a köztársasági elnök és az állami intézményvezetők mellett. A demonstráció résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a miniszterelnök az utóbbi időszakban többször is nyilvánosan lemondásra szólította fel a jelenlegi elnököt és több más magas rangú tisztségviselőt.

forsthoffer-agnes-vagyonnyilatkozat-kozgazdasz-szamvitel-reform-2026

Kitálalt az új házelnök: Forsthoffer Ágnes beadta a vagyonnyilatkozatát, majd döbbenetes titkot vett észre bennük

Hivatalosan is benyújtotta első vagyonnyilatkozatát az Országgyűlés új házelnöke, aki szakmai hátterét alapul véve azonnal kőkemény strukturális kritikát fogalmazott meg a hatályos szabályozással szemben. Forsthoffer Ágnes szerint a jelenlegi rendszer technikai okokból teljesen alkalmatlan a politikusok valós anyagi helyzetének vagy vagyongyarapodásának nyomon követésére.

biro-ferenc-integritas-hatosag-orban-kormany-fenyegetes-tek-hazkutatas-2026

„Menjenek a kurva anyjukba” – Kitálalt az Integritás Hatóság elnöke az Orbán-kormány kőkemény maffiamódszereiről

Drámai és sokkoló részleteket tárt a nyilvánosság elé az Integritás Hatóság elnöke egy friss videóinterjúban az előző kormányzat nyomásgyakorlási és megfélemlítési módszereiről. Biró Ferenc az április 12-i történelmi politikai fordulatot követően, a De! Akcióközösség műsorában beszélt nyíltan a hivatala munkájának szándékos, kormányzati szintű akadályozásáról és a családját ért traumatikus fegyveres akciókról „.

sulyok-tamas-repules-biztonsagi-kockazat-magyar-honvedseg-2026

„Súlyos biztonsági problémák voltak” – Kitálalt a volt Sándor-palotai munkatárs, életveszélyes mulasztásokra derült fény a honvédségi luxusgépeken

Súlyos biztonsági aggályok és informális kérések árnyékolják be az államfői delegáció honvédségi gépekkel történő külföldi utazásait a legújabb fejlemények szerint. A botrányos ügy kirobbanása egy volt kommunikációs igazgató közösségi médiás bejegyzéséhez köthető, amely a repülésbiztonsági protokollok komoly megsértését sugallta a nyilvánosság előtt.