Összeállt az Aegon-díj 2019 döntőseinek listája. Prózai művekben erős a mezőny: öt regény és két novelláskötet is szerepel a díjesélyesek között, mellettük három verseskötet versenyez. 

Mindössze három kiadó, mindössze három verseskötet

Aegon Dij
Aegon-Díj 2019 Jelöltjei

Három kiadó is büszke most szerzőire,  a Pesti Kalligram, a Jelenkor és a Magvető, összesen tíz kötet versenyez.

A díjazott 3 millió forintos elismerést kap, művének sikerét további több millió forint értékű média-megjelenéssel támogatja a díjalapító Aegon Biztosító.

Több mint nyolcvan kötetet jelöltek a könyvkiadók a 2019-es díjra – a shortlist a hétfős zsűri szavazatai alapján áll össze. A zsűri minden évben megújul, tagjai irodalomtörténészek, kritikusok, tanárok.

Miközben a kiadói jelölésekből válogatnak, nem tudnak egymásról, és ez egészen addig így van, amíg elkészül a tízes lista, a shortlist.  Jelöltjeikre titkosított online felületen szavaznak, a nyertesről viszont már élő vitában, konszenzusos szavazással döntenek. Névsorukat a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón ismerheti meg a közönség.

A 2019-es Aegon Művészeti Díjra esélyes tíz könyv abc sorrendben

Dragomán György: Rendszerújra, Magvető Kiadó

Drag
Dragomán György / Fotó: A Szerző Hivatalos Weboldala

Novelláskötettel került a döntősök közé Dragomán György, a címe: Rendszerújra. Ez a második novelláskötete, az első az Oroszlánkórus, ez szintén shortlistes volt, 2016-ban. „Új könyvében megint a szabadság a tét, a rendszerek jönnek és mennek, épülnek és pusztulnak, de a legfőbb kérdés mindig az, hogy mit tehet bennük, alattuk vagy éppen felettük az ember. Újra meg újra meg újra” – ajánlja kiadója. A pár oldalnyi történetek jellegzetes kelet-európai figurákat állítanak elénk, akik elhagyott harcászati épületeket szellemidézésre, elsüllyesztett falvakat turistalátványosságul kínálnak szerény ellenjuttatás fejében. Amíg élnek, túlélnek.

Garaczi László: Hasítás, Magvető Kiadó

Garaczi Laszlo 1 Hpgy
Garaczi László / Fotó: Horváth Péter Gyula

Garaczi László Hasítás című könyve a már kultikussá vált önéletrajzi vállalkozás, a lemur-vallomások ötödik része. Kamaszkorába, illetve a fiatal és már nem olyan fiatal felnőttkorába hív meg minket az elbeszélő ebben a kötetben, mely a korábbiakhoz hasonlóan végtelenül mulatságos és szívszorítóan érzékeny epizódokból, töredékekből áll össze.

Kemény István: Nílus, Magvető Kiadó

Kemény István 2 Hpgy
Kemény István / Fotó: Horváth Péter Gyula

„Nekem a Nílusból a legfontosabb vers a Hipnoterápia… Egy autóban jutott eszembe a vers két éve áprilisban, amikor a valószínűtlenül sárga repceföldeket néztem az út mellett. A törekvés az volt, hogy a verssorok ritmusa hipnotizálja az olvasót. Úgy, mint engem a repce” – mondja Kemény István egy interjúban.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem, Magvető Kiadó

Krusovszky Denes
Krusovszky Dénes / Fotó: Librarius

Egy mai fiatalember hétköznapi vívódásait, egy nyolcvanas évekbeli tüdőgondozóban ápolt vastüdőre szoruló betegek sorsát és egy 1956-os lincselés történetét szövi össze Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye. Deczki Sarolta szerint: „A történet a több idősíkon és helyszínen játszódó eseményekből áll össze, és érdemes hangsúlyozni, hogy valóban összeáll … minden precízen, pontosan illeszkedik a rendszerbe, mintha egy klasszikus, analitikus detektívtörténetet olvasnánk. S voltaképpen valami hasonlóról van szó itt is: nyomozásról a múlt után, egy régi történet nyomán, melyben gyilkosságot is elkövettek.”

Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy, Magvető Kiadó

Man Varhegyi Reka 38649
Mán-Várhegyi Réka / Fotó: Könyves

Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című könyvében három nő és egy férfi szemén keresztül nyerünk bepillantást az ezredforduló egyetemi-tudományos világába. Éz ő kivételes lélektani érzékenységgel megrajzolt történetükön keresztül új fénytörésben láthatjuk a rendszerváltás sok szempontból elherdált örökségét.

Márton László: Két obeliszk, Pesti Kalligram

Márton László Író / Fotó: Berecz Valter

Márton László Két obeliszk című regénye alapos kutatásra támaszkodó, kultúrtörténeti csemegéktől hemzsegő történelmi regény. Főhőse a Karl Krausról mintázott Karl K. bécsi újságíró, kikeresztelkedett zsidó, aki egy arisztokrata nővel folytat évtizedeken átnyúló szerelmi viszonyt. Az erotikus játékosság, a szenvedély és az elhidegülésen is túlnyúló szeretet története a közép-európai történelemtől lüktet, az olvasó úgy érezheti, a száz éve kezdődő sztori mintegy az eredetét, a magyarázatát adja annak a jelennek, amiben élnünk adatik.

Simon Márton: Rókák esküvője, Jelenkor Kiadó

Imgl7888 Copy1
Simon Márton / Fotó: Jelenkor

Simon Mártontól a Rókák esküvője az újabb verseskötet a háromból, amit így ajánl kiadója: „Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba már besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra szerint soha nem lehet megbízni. Simon Márton versei azonban egy olyan világról szólnak, ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.” De miért éppen rókák? Az interjúnkban elmondja.

Szvoren Edina: Verseim, Magvető Kiadó

Szvorenedina 1 Hutterkatalincecilia
Szvoren Edina Író / Fotó: Hutter Kata

Bár Verseim a címe, Szvoren Edina új kötete novellák gyűjteménye. „Az a pszichológiai érzék és kíméletlenség, az a mindent átható tekintet, amely Szvoren Edinát jellemzi, egyszerre hatol be az ember és az emberi kapcsolatok legmélyére, és egyszerre képes bármit érzékeltetni a maga banalitásában is” – írja Kiss Tibor Noé a Verseimről. És mint nemrég beszámoltunk róla, Szvoren Edina idén a Mészöly Miklós-díjat vehette át.

Takács Zsuzsa: A Vak Remény, Magvető Kiadó

Takacs Zsuzsa Litera 2017 4806
Takács Zsuzsa Kossuth-Díjas Író / Fotó: Valuska Gábor / Litera

„Reménykedünk-e még? – kérdezik, s eszünkbe / jut a koldus a Petőfi Sándor utca sarkán, a fiatal / nő, aki Auschwitzba jött velünk, a Duna-deltába / vagy Vorkutára.”

Nem véletlenül idézzük Takács Zsuzsa Ha van lelkünk ugyan című versét. Magyar nyelvű költemény ritkán fut be akkora netes karriert, mint ez. Közel nyolcvanezren olvasták el pár hónap alatt, több ezer lájkot kapott és természetesen bekerült a Vak Remény című könyvbe is. A szerző teljes költői életműve ez a gyűjtemény, élén a legújabb, kötetben most először közölt Vak Remény-versekkel, a könyv lezárásaként pedig a régi és új India-költeményekkel.

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek (A két steril pohár), Jelenkor Kiadó

Maxresdefault 1
Tolnai Ottó Író / Fotó: Litera

Tolnai Ottó Szeméremtestek /A két steril pohár/ című könyve egy nagyszabású pályaösszegző vállalkozást harangoz be. Főhőse a szerb-magyar határon lófrálva megidézi ennek a térségnek a kulturális kevercsét, azt a szellemi hálózatot, amely Tolnai műveinek indulása óta meghatározó anyaga.

A pénzen túl 

Aegon Dij
Aegon-Díj 2019 Jelöltjei

A Díj kezdeményezésére és szervezésében a tíz könyvről oktatási anyag, komplex irodalmi óravázlat készül középiskolai magyartanárok számára. Ezek – ahogy a megelőző években – felkerülnek a díj honlapjára és ingyenesen elérhetőek.

2019 Aegon Művészeti díjas szerzőjéről tavasszal dönt a zsűri, a nyertes könyv írója az április 8-i ünnepi gálán veszi át elismerését a Katona József Színházban.

A jelölt könyvek és a shortlist megtekinthető az Aegon Művészeti Díj és az Aegon Művészeti Facebook-oldalán.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.