Többek között Sia, a The Rolling Stones nevében Keith Richards és Mick Jagger is csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a szerzői jogtulajdonosok engedélyéhez kötné a dalok kampánycélokra történő felhasználását.

Közös érdek, közös fellépés

A zenei élet olyan A-listás sztárjai, mint Sia vagy Mick Jagger is aláírták azt a nyílt levelet, amely arra szólítja fel a politikusokat, hogy jelezzék a művészek felé, ha szerzeményeiket politikai célra kívánják felhasználni. Korábban számos zenész, együttes fejezte ki nemtetszését, amikor dalaikat választási rendezvényeken hallották viszont. Legutóbb például a Linkin Park tiltakozása miatt kellett törölni Donald Trump egyik tweetjét.

Lorde Nyilt Level Amerikai Valasztas
Lorde Is Az Aláírók Között Van / Fotó: Michael Jamison/Rex/Shutterstock

Az Egyesült Államokban idén novemberben tartják az elnökválasztást. A kérdés, hogy Trump újrázhat-e vagy Joe Biden, Barack Obama volt alelnöke kerül az USA élére. Trump népszerűsége az elmúlt hónapok eseményei (a koronavírus-járvány kezelése során elég abszurd „jótanácsára” gondolni és a Black Lives Matter mozgalom tüntetéssorozatai kapcsán tanúsított fellépései) miatt jelentősen visszaesett, jelenleg Biden áll nyerésre a közvéleménykutatások szerint. A tét tehát nagy, ugyanakkor egy-egy zeneválasztással a politikusok sem csak nyerhetnek, és a zenészeknek is hatalmas veszteségeket okozhatnak.

Enough of Trump: Egyre több hírességnek és művésznek van elege az elnökből

Több amerikai híresség is csatlakozott az Enough of Trump kampányhoz, köztük Carrie Mae Weems, Ed Ruscha, Jeffrey Gibson, Hank Willis Thomas és LaToya Ruby Frazier is. A mozgalmat ezen a héten indította a Washingtonban működő People for the American Way ügyvédi szervezet.

A Szerzői Jogok Egyesületével közösen megfogalmazott levélben azt sürgetik az aláíró művészek, hogy a politikai pártok „dolgozzanak ki olyan egyértelmű eljárásrendet, amely a szerző beleegyezéséhez köti műve felhasználását” a kampányrendezvények során.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez az egyetlen módja annak, hogy hatékonyan megvédhessük a politikai jelölteket a felesleges jogi kockázatvállalástól[/perfectpullquote]

– fogalmaznak a levélben. Hiszen egy ilyen ügyhöz hozzátartozik a nyilvánosság előtt zajló nézeteltérések megvitása a szerzői jogtulajdonos és a politikus kampánymenedzsmentje között, amelyből a művészek szerint csak a politikus jöhet ki rosszul.

Robert De Niro: Alig várom, hogy börtönben lássam Donald Trumpot

De Niro szinte minden alkalmat megragad, hogy kritizálja Donald Trump amerikai elnököt. Nemrég a The Irishman című, Netflix re készülő filmje kapcsán adott interjút a brit hírportálnak. A beszélgetés során nemes egyszerűséggel gengszternek nevezte az amerikai elnököt. Érdekesség, hogy Martin Scorsese szóban forgó Netflix-filmjében Frank Sheeran gengsztert alakítja De Niro.

A levélben leírtak szerint a közvélemény erkölcsi ítéletet alkot a jelölt felett, amiért illetéktelen módon kihasználta az adott előadót vagy félreértelmezte, eltorzította az üzenetét egy nyilvános, rendkívüli téttel bíró ügy érdekében. A nyílt levél szerint egy adott szám illetéktelen felhasználását, ha nem engedélyeztetik a megfelelő csatornákon keresztül tisztességtelennek és erkölcstelennek minősül.

A szerzőknek is kárt okoznak

A dalok önkényes módon történő felhasználása az aláírók szerint veszélyeztetheti a szerző értékrendjéről addig kialakított általános képet. Ha rajongóik csalódnak kedvencükben és elpártolnak tőle, az rendkívüli erkölcsi és gazdasági veszteséget jelent a művésznek.

A politika hanyatlásának virradata: hírességek az elnöki székben

Idén novemberben tartják az amerikai elnökválasztásokat. Donald Trump a történelem bevett kampányaira támaszkodva Nixon nyomdokaiba kíván lépni, míg Bernie Sanders többek között az anime rajongók körében szerez támogatókat. A jelöltek között Kanye West is feltűnik, akit korábban legfeljebb a színpadokon láthattunk. Kanye West rapper és egykori Trump-támogató esélye egy kisebb párt vagy legalább tízezer aláírás nélkül a nullához konvergál.

A levél figyelmeztet arra is, hogy a szerzemények illetéktelen felhasználása elkerülhetetlen módon még az egyáltalán nem politizáló vagy politikai ügyekben nem szívesen megnyilvánuló művészeket is kibillenti semleges pozíciójukból.

Hiszen nekik is magyarázkodniuk kell amiatt rajongóik felé, ha nem értenek egyet azzal, ha a jelöltek felhasználják a zenéjüket.

A mostani közös fellépés nem a semmiből érkező partizánakció, írja a The Guardian. Mi is beszámoltunk arról, hogy számos világhírű művész háborodott már fel azon, amikor Donald Trump kampányain hallották felcsendülni műveiket. Korábban Pharrell Williams, Elton John, Prince örökösei vagy Bruce Springsteen is hangot adtak már nemtetszésüknek ezügyben. Nemrégiben pedig Neil Young jelezte, hogy jogi útra terelheti az ügyet, ha a Rockin’ in the Free World továbbra is hallható lesz kampánygyűléseken, a Warner Bros. pedig már tavaly áprilisban tett feljelentést az elnök ellen. Az aláírók között találjuk Alanis Morissette-et, Lionel Richie-t, Elvis Costellót, Regina Spektort, Sheryl Crow-t valamint Steven Tylert, akik azt követelik, hogy augusztus 10-re dolgozzanak ki egy tervezetet a probléma kezelésére.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.