Augusztus 31-én a Trafóban immár 15. alkalommal adták át a legjobb hazai kortárs táncprodukciókat elismerő Lábán Rudolf-díjat, együtt a színházi alkotókat méltató Halász Péter-díjjal. Az idei Lábán-díj kitüntetettjei: Jenna Jalonen táncos-koreográfus és a Cuhorka Emese-Molnár Csaba duó. A magyar színház kísérletező hagyományának erősítése céljából két éve alapított Halász Péter-díj kurátorainak döntése értelmében idén mind a hat jelölt megkapta az elismerést. A díjátadó műsorvezetője Ladányi Andrea Kossuth-díjas táncművész volt, a díjakat Marozsán Erika színművész, Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, valamint a Halász-kuratórium tagjai adták át. A Lábán-emlékplakettek és a Halász Péter-díj emblematikus figurája Szabó Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai.

Hat előadást jelöltek a Lábán-díjra tavalyról

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház által 2005-ben alapított Lábán Rudolf-díj az elmúlt másfél évtizedben rangos szakmai elismeréssé, díjátadója pedig a hazai kortárstánc-élet kiemelt eseményévé, ünnepévé vált. A 20. századi európai modern táncművészet újító személyiségéről elnevezett díjra független esztétákból, kritikusokból és szakújságírókból álló testület nominálja a produkciókat. A 15. Lábán-díjra a kurátorok a 2019-ben bemutatott előadások közül hatot jelöltek, közülük idén is kettő kapta meg az elismerést.

Jenna Jalonen, finn származású, Magyarországon élő és alkotó táncos-koreográfus, a Collective Dope egyik alapítótagja a BEAT – I just wish to feel you című előadásért nyerte el a díjat, melyet Jonas Garrido Verwert holland táncossal valósított meg, nemzetközi koprodukcióban.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Jenna Jalonen új darabjának üdítő tulajdonsága, hogy minden konzervatív, ideologikus  felhang nélkül mer visszatérni a tánc legsajátabb matériájához, a testhez, annak mindenek előtt való fizikai mivoltában[/perfectpullquote]

– írja laudációjában Rényi András kurátor.

Jenna Jalonen Laban 2020024@Nagy Gergő
Jenna Jalonen, A Lábán-Díj 2020-As Díjazottja / Fotó: Nagy Gergő

Cuhorka Emese és Molnár Csaba a Mestermunka című előadásért kapták meg a Lábán-díjat, amely Komjáthy Zsuzsanna kurátor szavaival „a sokszínűség kiáltványa: véglegesség helyett éppen a változékonyságot, egyféleség helyett a sokféleséget domborítja ki, sokszoros áttétekkel, rétegzetten.”

Cuhorka-Molnár: MESTERMUNKA

Mozgó képeslapok a folyamatos tenni-hatni akarás vágtájáról. Saját felöltöztetett és meztelen testünk tudatos és tudattalan demonstrációk felülete. Egy egész…

A Lábán-különdíjat – ahogyan azt már korábban nyilvánosságra hozták – a Műhely Alapítvány érdemelte ki Az Ismeretlen Kutatása című projektért. A díjat az alapítvány igazgatója, Talló Gergely vette át.

Innovatív színházi jelenségeket díjazták

A Halász Péter-díjat 2018-ban hozta létre a Trafó és a Színház folyóirat a magyar színház műfaji határokat átlépő hagyományának erősítésére.

A neves színházi szakemberek alkotta kuratórium idén hat produkciót nominált a díjra, amelynek odaítélésében rendhagyó döntés született: minden jelölt megkapta az elismerést.

Indoklásunk szerint a pandémiás helyzet felerősítette a független társulatok megbélyegzettségét és működésének ellehetetlenülését, ezért gesztusukkal a jelöltekre, ezáltal a hátrányos helyzetben lévő területre szeretnék ráirányítani a figyelmet.

A kuratórium nevében Imre Zoltán színháztörténész elmondta: a jövőben nem egyes előadásokat, hanem a kísérleti és innovatív színházi jelenségeket kívánják díjazni.

Halász Péter-díjas produkciók 2020-ban:

Mesebolt BábszínházKőszegi Várszínház: A boldog herceg

Somló Dávid és Vass Imre: I I T T H H O O N N

K2 Színház: Karnevál

Örkény Színház: Kertész utcai shaxpeare-mosó

Cserne Klára: Kő-kő-kő

Igor és Ivan Buharov: Örök szándékmező hangolás

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.