Tihanyi Tóth Csabát furcsa kérdéssel környékezik meg idegenek
Az elején furcsa volt, de mára már hozzászokott.

Úgy gondolja, mindent megtett a győzelemért.
Az énekesnő 20 évvel fiatalabb párjánál.
A tévés kollégák gyászolják a váratlanul elhunyt kvízmestert.
Nem akar feszengeni a kórházban, hogy mikor osonnak be a fotósok.
Schobert Larának kellett a bemutató.
Három ember megélhetéséről kellett gondoskodnia 16 évesen.
Vidékre költözött párjával.
Hasznát tudja venni a kommunikációs készségeinek, amit a tévés szereplései során szerzett.
Elismeri a tehetségét, de felháborítja, hogy azt állítja magáról, hogy önerőből lett sikeres.
Ő is egészségügyi problémákkal küzdött, amikor börtönbe került.
Nagyon magabiztos volt, hogy nem kell bemennie.
Fél, hogy az ügy a karrierjét is tönkreteszi.
Korábban megerősítették, hogy válságba került a kapcsolatuk.
Kifejezetten élvezte a kábítást.
Szájról kellett olvasnia.
Ettől még úgy érzi, “meleg, engedékeny családban” nőtt fel.
Elveszettnek érezte magát.
De ma már ez nem egy női szakma, sok férfi megy fodrásznak.

A régiségek gyűjtése nemcsak hobbi, hanem életstílus is lehet, különösen a világsztárok számára.
A modern világban egyre több nő tölt be vezető szerepet a különböző iparágakban, illetve politikai és társadalmi területeken egyaránt. Sikerük sokakat inspirál, és felveti a kérdést: vajon mi a titkuk?
Somogyi Dia őszintén vallott gyógyíthatatlan betegségéről a Három igazság legújabb epizódjában. Az állapot, amely miatt az egykor népszerű televíziós műsorvezető két évvel ezelőtt visszavonult a képernyőtől, teljesen átalakította az életét.
Gyászba borult egész Komárom, miután másfél héttel ezelőtt meghalt a város egyik kedvenc tanítónője. A pedagógus autóját egy terepjáróval tarolta le egy szlovák állampolgárságú férfi.