Olah Norbert

Oláh Norbert 1990-ben született Miskolcon, szülőfaluja egy Nógrád megyei kistelepülés, Héhalom. 2010 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőszakos hallgatója. 2012-ben Amadeus kisalkotói díjat nyert. Állították már ki művet több vidéki és budapesti helyszínen. A Romaversitas Alapítvány ösztöndíjasa. 2015-ben társaival megalapította a Rombusz Műhelyt, melynek főszervezője és képzőművészeti részlegének koordinátora.

Pál Dániel Levente: „Ismerd meg a nyolckert, ilyenek itt az emberek”

Pál Dániel Levente író, költő, műfordító közel egy évtizede él Budapest nyolcadik kerületében. Az itt összegyűlt élményeit rövid novellák formájában először a Facebookon, majd kötetben osztotta meg, mely idén jelent meg Az Úr Nyolcadik Kerülete címmel.

Csoki, virág, emancipáció

A Lehet Más a Politika Kultúra Műhelye és NAJ (Nők a Jelenben) munkacsoportja 38 nő címmel képzőművészeti kiállítást és pódiumbeszélgetést szervezett kedd este nőnap alkalmából, amelyet Kukorelly Endre nyitott meg.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

Személyes kalandozásaim a klímakatasztrófában

A klímaváltozás csak egy kommunista trükk, az időjárásnak nem kell megszűnnie?

Primal: az utolsó utáni némafilmben egy ősember dinoszauruszon lovagol

Véres és precíz történet, amiben senki egy árva szót sem szól.

most pörög

Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője: “Ennio Morricone egy csoda volt”

"Rosszul ért a halálhíre", mondta Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr-rendező.

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe Nick Cordero világhírű színész

Számos Broadway-színész vesztette életét a vírusban.

Meghalt Ennio Morricone Oscar- és Golden Globe-díjas zeneszerző

Az egyik legnagyobb hatású zeneszerző volt.

A 80 éves Tolnai Ottó előtt tiszteleg a berlini magyar kulturális intézet

A vajdasági magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja.