Szentpéteri Izabella

Szentpéteri Izabella 1996-ban született Budapesten, azóta is ott él. 2017 óta német néprajzot és kisebbségkutatást tanul az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, és a megújult Pesti Bölcsészbe is publikál. Gyerekkora óta rendszeresen ír, s a szociológia is komolyan érdekli. A jövőben műfordítással, nyelvészettel, irodalommal és médiakutatással szeretne tudományosan is foglalkozni. Jelenleg az amerikai audovizuális szatírával, valamint a magyarországi németek folklórával foglalkozik. Hobbija a zeneszerzés, ambient-experimental, ethno jazz és modern klasszikus műfajban.

Én mit tehetek azért, hogy Magyarország jobb legyen?

Elgondolkodtató képet kapunk arról, ómit jelent ma Magyarországon élni és magányosnak lenni.

Egy álkultúra hamis ellenforradalma, ami most zajlik Magyarországon

Hol próbált a kormány belerúgni a kultúrába? Hosszú és a teljesség igénye nélküli lista következik.

Könnyebb a tevének a tűfokán átmenni, mint kereszténydemokráciában hajléktalannak lenni

A régi-új kormány gőzerővel szalámizza mindazt, amiben/akiben ellenséget lát. A hajléktalanság mint az irgalom szimbóluma, valamint az intézményesített tudás fellegvára az új soros. Mindeközben újrahasznosítják az illiberális állam díszleteit.

Hont András: “Az ellenzéknek bojkottálnia kellett volna a választásokat”

Hont András, a HVG rovatvezetője, volt fideszes képviselő. Azonban rég eltávolodott a párttól. Az elmúlt évtized publicisztikáját gyűjtötte egybe, melynek címe Senkiföldjén harmadszor. Úgy véli, hogy "ha a működés a jelenlegi magyar gondolkodáson és ellenzéken múlik, akkor leválthatatlan" a FIDESZ.

NER-lovagok festményeken – drMáriás és Fábry kollabja

A zöld Vona Gábortól kezdve, Marsra szálló Molnár Gyulán át egészen Soros Györgyig mindenkit megtalálunk a tárlaton.

Sok embernek elege van a 133 csokiautomatából az országban

Ceglédi Zoltán szerint nem egy vidám könyv, de a korrektorok mégis majd’, megfulladtak a nevetéstől. Sok ember viszont abba a töméntelen mennyiségű csokiba hal lassan bele, amit Hont András csak úgy hív, hogy FIDESZ.

Fehér Renátó: Proteszt és műhelymunka egyszerre legyen a közös hagyományunk

Mi van, ha az életünk csak egy animgif? Tudunk-e élni a saját emlékezetünk időkapszulájába zárva? Ká-Európa: forrásvidék vagy torkolat? Mire emlékszik Drew Barrymore és Bill Murray közös gyereke? Lehet-e a Független Mentorhálózat protesztje és műhelymunkája egy új, közös hagyomány?

Menekülés a posztszovjetizmusból

Minden egykori szovjet ország egyfajta dilettantizmussal és identitászavarral küzd. A nyugat és kelet örök szellemi, néhol fizikai összecsapása az eltelt harminc év során most domborodik ki leginkább. Féltő tekintetünket nyugodtan emelhetjük Ukrajnára. Mert Ukrajna maga a permanens forradalom.

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.

2019 tíz legjobb magyar prózakötete a ContextUs szerint

Tavaly is leginkább depresszív magyar irodalommal gazdagodtunk.

Elmondjuk, hogyan válhatsz jobb emberré 2020-ban

A tavalyi év eseményei és trendjei arra tanítanak, hogyan válhatsz jobb emberré.

most pörög

Elvesztette a hangját Lana Del Rey, elmaradnak a koncertjei

Betegsége miatt sorban maradnak el koncertjei.

Fel akarták robbantani a londoni Szent Pál-székesegyházat

Itt tartotta esküvőjét Károly walesi herceg és a néhai Diana hercegnő.

Greta Thunberg megkapta az Alternatív Nobel-díjat

Most akkor kellenek vagy sem a klímavédelemnek a díjak?