Máthé Tekla Noémi

Máthé Tekla Noémi 1986-ban születtett Marosvásárhelyen, és 1990-től él Magyarországon. A Miskolci Egyetem bölcsészkarán végzett esztétika szakon, majd érdeklődése a színház felé vonzotta. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen hódolt e szenvedélyének és dramaturgként-teatrológusként diplomázott. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen folytat színháztudományi tanulmányokat, mesterképzésen. Egyetemi évei alatt volt szerencséje dramaturgként és rendezőasszisztensként is kipróbálni magát, majd egy évadot töltött a Miskolci Nemzeti Színháznál mint rendezőasszisztens, ügyelő, súgó. A ContextUs.hu Színház rovatszerkesztője.

Tóth Réka Ágnes: „Szerettem volna, ha több nőalak marad benne”

Hogyan lehet egy klasszikus művet úgy adaptálni, hogy az szórakoztató, dinamikus, és amennyire lehetséges, hű maradjon az eredeti történethez?

A „levendula kör” ambivalenciája

Hónapok óta vártam ezt a hétvégét, és mire elérkezett, teljesen összekuszálódott bennem, hogy mit is szeretnék megnézni. Szerencsére segített rajtam az óriási térkép, de...

„Jó a hangulat a tüdőszanatórium teraszán”

A pénteki a legnehezebb reggelem mind közül, annak ellenére, hogy majdnem délben indul. Az estét némileg elhúztuk páran úgy hajnali négyig, amikor is még egy kiadós séta következett. André Ferenc szóvicceinek köszönhetően az egész távot végignevetve nagy valószínűséggel felvertük a fél települést, de lehet csak én találtam magunkat túl hangosnak az extrém csendes környéken.

Egybefolyt napok

Az első éjszakát követően egybefolynak a napok. Program programot ér, és ha már itt vagyok, részt akarok venni mindenen. Ez az akarás oda vezet, hogy nagyon hamar lemerülnek energiatartalékaim.

Versum versus MÁSIK

Néhány ember életében egyszer eljön a pillanat, mikor szeretne aktívabban bekapcsolódni a kulturális – speciel az irodalmi – vérkeringésbe. Megismerne olyanokat, akik közel hasonló hevülettel, hol több, hol kevesebb tapasztalattal a hátuk mögött szintén erre a felismerésre ébredtek, vagy már rutinos tollforgatók. Az irodalmi tábornak egy újonc számára – a cikk írója – a tájékozódáson túl leginkább a műhelymunka lehet hasznára, melyeket idén Kiss Noémi (próza), Parti Nagy Lajos (színházi szöveg, átírás és fordítás) és Szálinger Balázs (líra) tart. A napi gyakorlatot irodalmi kerekasztal beszélgetések és könyvbemutatók teszik teljessé.

A popart nagyon is él

A tulipán ősi szimbólumaink egyike, melynek e kiállítás kapcsán a nőiség, a szépség, az ideál fogalma kerül előtérbe. Gyönyörködés közben azonban ne felejtsünk el gondolkodni, a felszínnél mélyebbre látni!

Önként a MúzÉjen

Élve a Petőfi Irodalmi Múzeum kínálta lehetőséggel, önkéntességre adtam fejem a 13. Múzeumok Éjszakáján, mely során legalább annyira jól szórakoztam, mint a résztvevő gyerekek.

Ötösfogat

A Műút beszélgetéssorozatának vendége a KULTer.hu, melynek keretében Áfra János főszerkesztővel, Papp Sándor főmunkatárssal, Herczeg Ákos rovatszerkesztővel és Vigh Levente olvasószerkesztővel Jenei László, a Műút folyóirat szerkesztője beszélgetett május 5-én, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban.

Az elegáns belvárosi házak titokzatos rejtekében – galériatúra

Az Art Week Budapest tudósításunk első részét már olvashattátok, és elkészült a második is. Ez inkább egy összefoglaló lenne. Az elegáns belvárosi házak galériáinak titkaiba nyert bepillantás számtalan kérdést vethet fel a művek szemlélőjében, ezért is helyeztük a hangsúlyt inkább a háttér információkra. 

Barangolások a test mentén

Az Art Week keretében Győrffy László kalauzolta a megjelent érdeklődőket a test mentén. A találkozás Várady Róbert Merülés című kiállításán a Várfok Project Roomban történt, melyet Kerekes Gábor Szöllősi Géza Body, Fetish, Death közös kiállítása követett volna

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

Személyes kalandozásaim a klímakatasztrófában

A klímaváltozás csak egy kommunista trükk, az időjárásnak nem kell megszűnnie?

Primal: az utolsó utáni némafilmben egy ősember dinoszauruszon lovagol

Véres és precíz történet, amiben senki egy árva szót sem szól.

most pörög

J. K. Rowling különleges Harry Potter-tartalmakkal segíti a karanténozó gyerekeket

Harry Potter segítségével játszva tanulhatnak a gyerekek a karantén alatt is.

Mit tudnak az orvosok a Covid-19 fiatal szervezetekre gyakorolt hatásáról?

Bár egyelőre még több a kérdés, mint a válasz a tudományos eredmények tekintetében, a gyerekek szerencsére jó arányban győzelemre állnak a koronavírussal szemben.

A koronavírus-járvány alatt is nyerészkednek a New York-i ingatlanmágnások

Pozitív példa is akad, hiszen a Four Seasons ingyenesen ad szállást az egészségügyi dolgozóknak.

Dave brit rapper a koronavírussal szembeni felelőtlensége miatt bírálja a brit kormányt

Szerinte a brit kormány túl későn reagált a járványhelyzetre és nem rendezte át időben a prioritásait.