Walkman

Vége a negyedik BUSH-nak, így vontuk le a következtetéseket

Szomorú konkluzió volt, hogy a BUSH-on még mindig nagyon kevés a magyar látogató, pedig hasonló kaliberű és minőségű zenei rendezvény ennél közelebb egyszerűen nem tud jönni hozzánk.

A punkrock ikon, akinek hetvenkét évesen is van vér a pucájában

Nem vagyok Iggy Pop-rajongó és fogalmam sem volt, mit várok Budapest Park-beli koncertjétől. Azt viszont tudom, hogy hülye lettem volna kihagyni. Ennek a hetvenkét éves fickónak van vér a pucájában.

Ha jó koncertet szeretnénk, lógassunk verslábat és osszunk liliomot!

A Magashegyi Underground zenéje és jelenléte olyan, mint egy liliomillatú ölelés.

Nils Frahm, az egyszemélyes zenekar kápolnává varázsolta a Müpát

Vannak koncertek, amelyek extázis nélkül is emlékezetesek maradnak. Nils Frahm fellépése a Müpában ilyen volt.

Deep és Dope – rockturmix az A38-on

Vászontáskák, hímzett farmerdzsekik, Artic Monkeys feliratú pólók. A művész közeg összegyűlt, hogy együtt merüljön alá a Deep Glaze és a Dope Calypso közös koncertjében.

Az Arctic Monkeys bepótolta a 2014-es soproni show-ját, de ennyi

,,Ha az új albumról is játszanak, akkor hozom a kispárnát” – mondta az egyszeri Arctic Monkeys-rajongó, aki vagy a karcos régi gitárhangzást vagy a 2013-as AM show-elemeit hiányolja az új, 2018-as Tranquility Base Hotel and Casinoról. Kritika az Arctic Monkeys Sziget2018 koncertjéről.

Campus2018: Fesztivál a Tiszán túl

Ellátogattunk Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiváljára, ami itteni szemmel a Campus Fesztivál csúcsfesztiválnak minősül. Tapasztalataink szerint többen voltak a hazaiak, mint a külföldiek, bár, mint tudjuk, a Debreceni Egyetemen a legmagasabb a külhoni hallgatók száma.

Amikor a vége előtt indul be a buli – Elmaradt a csoda a Bonobo koncertjén

Miért ilyen halk az egész? Miért torzul a basszus? Miért tudok a nézőtér közepén erőlködés nélkül csevegni? És miért akarok?

Vad Fruttik: Szabad.Vagy: Káosz a rendszertelenségben

Három évet kellett várni, hogy a Vad Fruttik újabb lemezt dobjon piacra. A Szabad.vagy telt házat hozott a Budapest Parkba – na, nem mintha ezen meg kellene lepődni! Még szoknunk kell a szövegeket, de hamar beépülnek a zenekar többi slágerei közé.

TOY és METEO a Dürerben: Későre hagyott katarzisok

Az újgenerációs pszichedelikus rock brit követeit várta hétfőn a Dürer Kert közönsége. Amit kaptak, vegyes volt: időnként nehezen állt össze, helyenként azonban egész briliáns pillanatokat élhettek át.

Belekarmol a lelkekbe a hiperkarma és az Amondó

Ez nem pusztán egy koncert volt, hanem annál sokkal több. Groteszk performansz, post-strukturalista irodalomszemlélet, Bérczesi Robi zenekarának sajátos költői hitvallása. Face to face irodalomkritika!

Alice Merton: A hang, amit nem felejtesz el

A tél utolsó napján a hóval együtt Alice Merton is megérkezett Magyarországra.  Az akusztikus pop feltörekvő tehetsége első európai turnéján kis hazánkba is ellátogatott, és a havas mínuszok közepette is felejthetetlen partit varázsolt egy egyszerű szerda estéből.

A38 15.: Így bulizhatod szét magad a Hajó születésnapi bulijain

Rendhagyó, külföldi és hazai headlinereket egyaránt felvonultató programmal készül 15. születésnapjára az A38 Hajó. Április 24. és május 8. között több tucatnyi fellépő fordul meg a fedélzeten.

Alien Ant Farm: Vajon eljátsszák majd a Smooth Criminalt?

A kaliforniai Alien Ant Farm ‘95-ös fennállása óta most először adott koncertet Magyarországon, egy Európa-turnénak köszönhetően.

Ghostpoet: Senki sem szereti, ha versmondás közben zavarják

Főleg egy hiú művészember tűri ezt nehezen, aki hét év után most februárban tért vissza Magyarországra, hogy bemutassa Dark Days & Canapés című lemezét az A38-on. Itt történt, hogy Obaro Ejimiwe, azaz színpadi nevén Ghostpoet, fél óra után hátra zavarta az első sorban folyamatosan, angolul dumáló lányokból álló harsány társaságot. Miután többszöri figyelmeztetés ellenére sem hagyták abba a beszélgetést, a szellemköltő letette a mikrofont és zenésztársaival együtt elhagyta a színpadot.

Dress code is black: Megint Depeche Mode-lázban égtünk

Múlt év márciusban jelent meg a Depeche Mode legújabb albuma, a Spirit. A zenekar a tavaly májusi Groupama Aréna-beli koncertje után újra Magyarországra látogatott február elején.

Omar Souleyman: A szír és a techno, ami meghódítja Európát

Az egyre szélesebb nemzetközi közönséget magaénak tudó Omar Souleyman másodszor látogatott el Magyarországra. A szír zenész fellépését nagy érdeklődés övezte, aki valóban bebizonyította a Dürer Kertben, hogy az arab zenekultúra tradicionális elemei és a techno remekül megférnek egymás mellett. Azonban voltak az estének olyan pontjai is, amelyek nem volt olyan lenyűgözők, mint az 51 éves zenész három legendás mozdulata.

Algiers az A38 Hajón: A kicsit maguknak való gospel-punkok

Kettős érzés maradt bennem az Algiers budapesti koncertje után. Egy elég sokszínű zenekarról van szó. Zenéjükben a punk és a gospel keveredik a neo-blues alapokkal, a new-rave és dark hatással, a tagok pedig egytől-egyig érdekes jelenségek a színpadon.

legnépszerűbbek

Ezek a legjobb Tarantino-filmek a Rotten Tomatoes szerint

A Rotten Tomatoes-on a közönség értékelései alapján így rangsorolták Tarantino filmjeit.

Bödőcs Tibor: „Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” – Így veti a képzőművészetbe magát Bödőcs

Bödőcs Tibor humoristának október elején jelent meg második könyve, a Meg se kínáltak. Korábban már elolvastuk, „megkritizáltuk”, most pedig kiszemezgettük belőle a képzőművészethez – kulturális magazin révén – kötődő legjobb idézeteket.

a szerk. ajánlása

Ilyen lenne, ha a kedvenc filmjeleneteinket a kedvenc Disney-karaktereinkkel vegyítenénk

A Disney-figurák jól mutatnak a hollywoodi filmek jeleneteiben is

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

"Kásler Miklósnak szeretném ajánlani a 10 című előadásunkat, mert az a tízparancsolatról szól", mondja Sodró Eliza.

Ez a 100 legjobb könyv, amelyek átformálták a világot – A 10 legjobb ifjúsági regény

A BBC összeállította minden idők legnagyobb hatású angol nyelvű regényeinek 100-as listáját. Cikksorozatunk hetedik részében a tíz legjobb ifjúsági regényt mutatjuk be.

most pörög

A magyar Harmed zenekar lett Európa egyik legjobb feltörekvő együttese

Már az is komoly siker volt, hogy a Harmed zenekar tavaly szeptemberben bekerült a 16 nominált előadó közé.

Will Smith megbánta, hogy kerülte 2Pac társaságát, mert féltékeny volt rá

"Nem tudtam kezelni a helyzetet, mivel úgy éreztem, hogy csak egy puhány Philly rapper vagyok, míg ő a nagy 2Pac" – mondta Smith.

Meghalt Norma Michaels, a Modern Család színésznője

Összesen 75 filmben és sorozatban láthattunk a pályája során.

A Netflix Párizsban nyitott új irodát, és nagy dobásra készül a franciáknál

Az új francia iroda a streaming-szolgáltató negyedik irodája Európában.

Mutatunk 10 találmányt, amely a nők kényelmét szolgálja

Szőrtelenítés a 9. hónapban? Kisgyerekkel pisilni menni egy bevásárlóközpontban? Már mindenre is van megoldás a hölgyek számára!