A koronavírus idején mindenki a legrosszabbra igyekszik felkészülni, ennek következtében a vásárlók mindent fel akarnak halmozni otthonaikban. Dániában azonban megtalálták a megoldást, hogy másnak is jusson a kézfertőtlenítőből. 

Maradjon mindenkinek

Az  üres polcok látványa bizonyára senkinek sem ismeretlen. A COVID-19 világjárvány idején mindenkit az otthonmaradásra buzdítanak, vannak olyanok azonban akik ezt olyan komolyan veszik, hogy hetekre előre bespájzolnak az alapvető élelmiszerekből, valamint a tisztálkodáshoz és védekezéshez szükséges termékekből. Ugyan ennek van pozitív oldala tekintve, hogy ezek az emberek minden bizonnyal komolyan veszik a hatósági és egészségügyi utasításokat, tanácsokat.

Kezfertotlenito Dania
Közel 45.000 Forintot Kell Fizetnünk Egy Dániai Üzletben, Ha Egy Helyett Kettő Kézfertőtlenítőt Szeretnénk Venni / Fotó: Shutterstock

Mégis képesek vagyunk néha túlzásba esni és egészen egyszerűen felvásárolni mindent mások elől. Ugyan hetekkel ezelőtt teljesen magától értetődő volt, hogy wc-papírért, lisztért és tejért bármikor leszaladhatunk a boltba, ma már szinte “luxuscikkeknek” számítanak ezek. Az azelőtt alig vásárolt kézfertőtlenítőkből, gumikesztyűkből és sebészeti maszkokból pedig országos hiány van. 

Mennyi ideig marad életben az új típusú koronavírus?

Mennyi ideig marad életben az új típusú koronavírus? A koronavírus élettartama A vírusoknak a túléléshez és szaporodásukhoz szükségük van egy gazdaszervezetre. Az emberi szervezeten kívül a koronavírus nem életképes hosszabb ideig. Eddig azonban nem tudtuk, hogy pontosan mennyi ideig élnek túl a különböző anyagokra kerülve.

Dániában egy bevásárlóüzletnek azonban sikerült megoldást találnia a problémára. Egy Twitter-felhasználó posztolt egy fotót a közösségi oldalról az elmés ötletről. Egy kézfertőtlenítő 40 koronába, vagyis megközelítőleg 1900 Ft-ba kerül. Ha azonban nem elégszünk meg egy tubussal, és kettőt vennénk, már nem 80, hanem 1000 koronával kell számolnunk, ami körülbelül 45.000 Ft. 

A védelem az első

Az bevásárlóüzlet ötlete egészen rendhagyó és hatásos, hiszen ezzel a lépéssel megakadályozhatják a bolt kifosztását. Kézfertőtlenítő tehát jut mindenkinek.

No Title

No Description

A bolt azonban a Facebook oldalukon is felhívta a vásárlók figyelmét, hogy még szükség idején is tartsák tiszteletben mások igényeit, ahogy ők is szem előtt tartják a vásárlók biztonságát. Ennek érdekében kérik a látogatókat, hogy háztartásonként csak egy fő menjen az vásárolni, belépés előtt fertőtlenítsen kezet, vegyen fel kesztyűt, a helyiségben pedig tartson kellő távolságot az ott dolgozóktól és más fogyasztóktól. 

Ugyan az ötletnek nagy sikere volt az interneten, mégsem vezethetnénk be minden országban. Az árak ilyenfajta emelése több országban – többek között Franciaországban, Spanyolországban és Magyarországon is – illegális. 

A boltok kifosztása ellen azonban más nemzeteknél is küzdenek. Több helyen is maximalizálják a vásárolható termékek mennyiséget. A legkeresettebb élelmiszerekből és használati szükségletekből, mint tej, liszt, víz, wc-papír vagy zsebkendő, csak maximum 3-4, valahol 9-10 csomaggal lehet beszerezni. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.