Edinburgh – Kettős játék 2.

Edinburgh – Kettős játék 2.

„Tisztában vagyok vele, hogy Shakespeare-t pont a hazájában, pont a fiatalok pont nagyon nem szeretik – hogy eufemisztikusan fejezzem ki magam – de ilyen kaliberű előadások, azt gondoltam, megmozgatják a következő generációkat is.”

Megboldogult egyetemista koromban, mester szakon, az államvizsga-rendezésnek Shakespeare valamelyik drámáját kellett választani – bevállaltam a Szeget szeggelt. Ezt a brit kategorizálók a Bárd egyik „problem play”-eként (ami valójában itt beskatulyázhatatlant jelent) emlegetik, mert nem komédia, nem tragédia, és nem is királydráma – azért azt nem állítom, hogy problémamentes volt a próbafolyamat és az előadás bemutatása, de ez másik lapra tartozik. Viszont annyira beleszerettem Bernát figurájába, hogy írtam róla egy drámát; tulajdonképpen azt érzem, hogy Shakespeare csak azért írta bele, hogy valamelyik szponzorának adjon valami szerepecskét: összesen tíz sora van a darabban, végül még csak nem is neki vágják le a fejét, hanem a Herceg nagy kegyesen szabadon engedi, ha már annyit iszik, hogy sosem józan, amikor meg kellene gyónnia.

Bernát Declan Donnellan rendezésében is központi helyre kerül. A hatalmas piros kockák között a színészek mindegyike végig jelen van, csak pár pillanatra tűnnek el néha. A kezdő „táncot” Bernát vezeti, ezt persze csak jóval később tudjuk meg. Ismerem a darabot, ezért elég hamar rájövök, hogy ez a figura csakis Bernát lehet. Ez a tudás nagyon sokat segít a figyelésben is, nem kell olvasnom az elég szerencsétlen helyekre kivetített szöveget. Persze jó az előadás, de nagyon nehezen indul be, csak szöveg-változás-szöveg-változás…

Ez azért lep meg, mert a romániai Craiován volt szerencsém látni a Kár, hogy kurva színpadra vitelét Mr. Donnellannak, ami egy több mint meggyőző előadás volt. Főleg úgy, hogy még Londonból ismertem a rendezőasszisztensét, aki megkért, hogy nézzem át a román szöveget, hogy ne legyenek benne hibák.

Bemutatott a rendezőnek, és kicsit meg is ijedtem, hogy vajon az előadás is annyira „avítt” lesz, mint amilyennek ő kinézett? Aztán olyan fiatalos, lendületes show-t prezentáltak, hogy a fal adta a másikat. Azóta is próbálok a közelébe férkőzni, asszisztensként nagyon szívesen tanulnék tőle. Ezért csalódás a Szeget szeggel (Measure for MeasureCheek by Jowl és a moszkvai Puskin Színház koprodukciójának) eleje. A minimál-díszlet és a világítás telitalálat, már évek óta együtt dolgozik a tervezőjével (Nick Ormerod), és végül, amikor Claudio a börtönben „meglovagolva” csellóját elkezd rajta játszani, akkor fellélegzek: beindul az előadás, és hasonló élményben van részem, mint az olténiai városban. Bár Bernáttal ő sem tud mit kezdeni, egyszerűen „lesétál” a színpadról; a Herceg „varázsmondókáját” pedig nemes egyszerűséggel kihúzza: az egész “Izabellát cseréljük Mariannára, hogy átverjük, és zsarolhatóvá tegyük Antoniót”-jelenetsor – fájdalmamra – elnagyolt; az ötödik felvonás pedig, írhatnám, hogy már-már sablon szerűen, a nézőknek mikrofonba mondott „politikai beszéd”. Kár, mert szerettem volna látni, hogy a „nagyok” hogyan küzdenek meg ezzel a két problémás jelenettel. Összességében 4/5 csillag, azzal a jó hírrel társítva, hogy novemberben Kolozsvárott látható lesz a produkció, ha tehetitek, semmiképp se hagyjátok ki!

Edinburgh
Jelenet az előadásból / Fotó: Johan Persson, www.cheekbyjowl.com

Ami még összekötötte ezt az előadást a III. Richárddal, az az, hogy én, a magam negyvennégy évével csökkentettem a nézők átlagéletkorát. Tisztában vagyok vele, hogy Shakespeare-t pont a hazájában, pont a fiatalok pont nagyon nem szeretik – hogy eufemisztikusan fejezzem ki magam –, de ilyen kaliberű előadások, azt gondoltam, megmozgatják a következő generációkat is. Vagy a rendezők, vagy legalább a közelségük, elérhetőségük.

Thomas Ostermeier például dohányzik – tudom, nem ez a legfontosabb információ egy előadás kapcsán, de azért jólesett látni, hogy az edinburgh-i bemutató után így vezeti le a feszültséget. És igen, ugyanaz a zseniális színész alakítja III. Richárdot, mint a még zseniálisabb Hamletet, szintén Ostermeier rendezésében (minden rendezőnek vannak kedvenc színészei, színésznői, akikkel állandóan együtt dolgozik; én is annyira szeretném már megtalálni a színészemet; a színésznő ugyanis megvan.

Nehéz írni az előadásról: eszméletlen a díszlet, eszméletlent alakít a főszereplő (Lars Eidinger), a többiek viszont halványan teljesítenek. Playback dallamokra élőben dobol a zeneszerző (Nils Ostendorf); a mikrofonos kihangosításban nem érteni, amikor Richárd németről angolra vált; és tulajdonképpen, miért is? Közben meg zseniális pillanatok vannak: Clarence perceken át vérzik, amikor börtönében megölik – a piros valami vederszámra itatja át a homokkal teljesen beborított színpadot; Richárd „szellemekkel” küzd, egyedül vívja meg végső csatáját, és álmában üvölti, hogy „országomat egy lóért!” És ez az előadás zárómondata is. Szerettem még a bábokat, amik a gyermek walesi és yorki herceget jelenítik meg, viszont Ostermeiernek sem hittem el, hogy Lady Anne ilyen rövid párbeszéd alatt a teljes megvetését félredobva, hirtelen szerelmes lesz Richárdba. A Hamlet még felvételről is túlszárnyalja ezt a produkciót. Sajnálom: 4/5 csillag.

Van még egy kedvenc Shakespeare-darabom, a Cymbeline. Ez egy késői drámája, amely szerintem egyfajta összegzése előző műveinek; van benne átváltozás, szerelmi próbatétel, elbujdosás, királypuccs-kísérlet, háború, ellopott gyerekek, stb.

Ezért is volt öröm számomra, hogy amikor a Bárd szülővárosába látogattam, a Royal Shakespeare Company színpadán pont ennek a műnek a színpadi változata volt látható.

Ennek az előadásnak az elemzése nem ezen írás tárgya, csak azért említem, mert előtte hosszan sétálgattam Stratford-upon-Avon utcáin, erdős részein, a folyóparton (mondjuk, ez is megérne egy „misét”; csak egy dolog: itt tudtam meg, hogy Londonból Bristolba hajóval is el lehet jutni a több ezer kilométeres csatornákon keresztül, amelyeket zsiliprendszerek kötnek össze); és fotóztam. A színház mögötti parkban a hattyú-szelídítő mellett egy színésznő – egyből tudtam, hogy az – szöveget tanult.

Edinburgh
Edinburgh / Fotó: Pálffy L. Péter

Emlékeim szerint pár nappal később volt a premier, a Revolt. She Said. Revolt Again. (Lázadj. Mondta /a nő/. Lázadj újra.) című előadást én a Fringe-en láttam. Nagyon fura volt az érzés, amikor felismertem a színpadon azt, akit két hónappal korábban gyakorlatilag lesifotósként kaptam lencsevégre. Van ebben valami sorsszerű, azt hiszem: reggel fél tizenegykor kezdődött az előadás, és ismét az egyik legjobb élményem volt. Zseniálisan megírt szöveg, nagyszerű alakításokkal.

A mostani produkció egy „revival”, azaz felújítás, ugyanis a dráma 2014-ben íródott, és még abban az évben az RSC színpadára került. Ahogy kiértem a teremből, egyből rohantam az ideiglenesen felállított könyvesboltba, de már az összes drámakötet elkelt.

Pedig ezt a darabot le kellene fordítani magyarra, és bemutatni valamelyik pesti (vagy budai) színpadon. Lazán összefüggő jelenetek, három nő és egy férfi előadásában. Később utánaolvastam, és nemcsak nekem jutott eszembe a Sarah Kane-nel és John Osborne-nal való összehasonlítás. Tulajdonképpen olyan helyzetek teljesen abszurd irányba való elvitele, amelyekben a nők általában alárendeltként, megalázottként kapnak szerepet. Magas szintű nyelvi humor szövi át az egész előadást („fejezet”-címek: Revolutionize… the words, the work, the world – azaz forradalmasítsd a szavakat, a munkát, a világot), a brutalitás egészen gyönyörűen, elvontan jelenik meg (például egy dinnye favágó fejszével való kettészelése egy lefejezés; a falra vékony csíkban öntött vörös festék pedig a beszélő önkezével levágott nyelvének metaforája). Londonban egészen szeptember 17-ig játsszák, ha arra jártok, ne hagyjátok ki! És az írónő nevét is érdemes megjegyezni: Alice Birch. 5/5 csillag.

Ami összeköti az Octopusszal (Polip) az, hogy kortárs drámák (azonkívül, hogy már mindkét színházhoz jelentkeztem „feltörekvő” rendezőnek, rendező-asszisztensnek, meg egyéb ilyen szóösszetételek, amelyek egyik tagja a „rendező”). Ez egyébként az egyik legvonzóbb a brit színházban, mármint a kortárs drámák. Mindegyik reagál a társadalomra valamilyen formában, de valahogy másként, mint a magyar kortárs drámák. Vagy másképpen hatnak, legalábbis rám; és nem érzem annyira direktnek, annyira tolakodónak, annyira „rosszkedvűnek” őket. Afsaneh Gray drámája például a migráns-válságot mutatja be egy torz tükrön keresztül. Három hölgyet behívnak meghallgatásra (vagy kihallgatásra), mert valami sötét foltra bukkantak a múltjukban; a szüleik múltjában, esetleg a nagyszüleikében vagy dédszüleikében?

Az emigrációs hivatal unott tisztségviselője nemrég tért át muzulmán hitre, burkában panaszkodik a hol forró, hol hideg kávéra, és munkáját alvállalkozásban végzi. A három hölgy egy indiai könyvelő, egy falvédőket készítő zsidó-perzsa hippi és egy tipikus, segélyen élő brit nő; pardon: angol. A tisztségviselőt egyébként felváltva alakítják a színésznők.

Elárulom a csattanót: a vörös hajú, fehérbőrű, csillogóan kék szemű hölgyről kiderül, hogy nagypapája a testvérétől lopta el a királynői gárdában szerzett érdemrendet, és nem mellékesen fekete-afrikai menekült. Melyiküket fogják vajon kiutasítani az Egyesült Királyságból? Nem tudjuk meg, de azt igen, hogy mindhárman szeretnek énekelni, bár teljesen eltérő az ízlésük; a három teljesen különböző dal pedig nagyon jól szól együtt. Mert, ahogy az előadásban is elhangzik: „Te egy polip vagy. Teljesen zavarodott, akárcsak én. Egyik láb valami, másik láb valami más. És nyolc van ebből. Vagy hét? A nyolcadik a fej, nem?” Nagyon rafinált és vicces, 4,5/5 csillag.

Edinburgh
Jelenet az előadásból / Fotó: Rosalind Furlong / www.threeweeksedinburgh.com

Ez a két párba állítás is tulajdonképpen három (vagy inkább négy), ugyanis Henry Naylor: Angel (Angyal) című drámája is kortárs monodráma. Egy szíriai lány története, aki menekülés helyett inkább édesapját akarja megmenteni. A szereplő tulajdonképpen jól játssza a karaktereket, de számomra túl patetikus, mintha együttérzést akart volna kierőszakolni, annyira az arcomba tolja a mondanivalóját, hogy az első percben bezárok, és unom az előadást. Nem megyek a lánnyal, aki mellesleg spanyol (Filipa Bragança), és hiába ünnepel a közönség állva, alig várom, hogy kimeneküljek a teremből. Erre mondják, azt hiszem, hogy a kevesebb néha több; 2/5 csillag.

Két előadást még megemlítenék, Darktales (Sötétmesék) és Whiteout (Hóvihar, bár szívem szerint valahogy a blackout – eszméletvesztés szóval próbálnám meg átkölteni, talán eszméletnyerés), ezeket a sötétség-világosság ellentétpárja köti össze. Nem is tudom, az első egy Poe és Saki novellára alapozott „horror”-ként reklámozza magát, messze alulmúlja várakozásaimat: túl sok szöveg, kevés képpel (2/5 csillag); az utóbbi egy táncelőadás, Panboro Mozgásszínházas beütésekkel, és olyan megvalósítással, amiket jómagam csaknem húsz éve „találtam ki”. A történetet sem értem, ami eleve három különböző sztori, de rossz érzés egy alkotást „futottak még” kategóriába sorolni. Ismét sajnálom, 2/5 csillag.

Edinburgh
Jelenet az előadásból / Fotó: barrowlandballet.co.uk

Említettem a Counting Sheep című előadást, hogy túl nagy és népszerű produkció ahhoz, hogy be tudnék jutni rá. Mázlim volt, játszották még egyszer az utolsó napon, amire végül is meghívást kaptam a show producerétől. Nos, látva az előadást, javítom a magyar címet: Bárányszámlálás helyett pontosabb a Birkaszámlálás. De erről legközelebb, a végjátékban…

MEASURE FOR MEASURE

Cheek by Jowl & Pushkin Theatre Moscow

Helyszín: The Lyceum

Időpont: 2016. augusztus 16-20., 20:00-tól (110 perc)

RICHARD III

Schaubühne Berlin

Helyszín: The Lyceum

Időpont: 2016. augusztus 28-28., 19:30-tól (150 perc)

REVOLT. SHE SAID. REVOLT AGAIN.

Royal Shakespeare Company

Helyszín: Traverse Theatre: Traverse 1

Időpont: 2016. augusztus 16-28., változó időpontokban (60 perc)

OCTOPUS

Paper Tiger Productions & Fine Mess Theatre

Helyszín: Assembly George Square Studios: The Box

Időpont: 2016. augusztus 4-28., 13:45-től (60 perc)

ANGEL by Henry Naylor

London Classic Theatre

Helyszín: Gilded Balloon Teviot: The Dining Room

Időpont: 2016. augusztus 3-29., 16:30-tól (60 perc)

DARKTALES

Beckman Unicorn

Helyszín: Pleasance Courtyard: One

Időpont: 2016. augusztus 3-29., 17:50-től (70 perc)

WHITEOUT

Barrowland Ballet

Helyszín: Zoo Southside: Main House

Időpont: 2016. augusztus 5-27., 17:00-tól (50 perc)

Kezdőlap > Uncategorized > Edinburgh – Kettős játék 2.
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból