Az angliai Stevenage városában egy nő a helyi Aldi szupermarketben több mint 40,5 millió forintnyi kárt okozott azzal, hogy szeszesitalokat tört össze minden indok nélkül.

Egy idő után bokáig álltak a törött üvegek

Angliában, Stevenage városának egyik Aldi szupermarketjében történt a nap legértelmetlenebb bűnesete november 25-én, szerdán, írja a Telex a Fox News-ra hivatkozva.

Anglia Stevenage Szettort Boros Uvegek Aldi
Az Ismeretlen Nő Az Angliai Stevenage Városában Lévő Aldiban Randalírozott / Fotó: Peacsy Twitter-Oldala

Egy nő, szürke kapucnis pulóverben bement a boltba, és elkezdte leszedni a polcokról az alkoholos üvegeket, majd egyesével földhöz csapkodni őket. Egészen szürreális módon senki sem avatkozott közbe, nagyjából 500 üvegig, a többi vevő azonban szorgalmasan videózta a pusztítást. Egy idő után már bokáig állt a polcsorok között a törött üveg és a kifolyt ital.

40,5 millió forintos kárt okozott

A nő egészen belejött a törés-zúzásba, ám egy óvatlan pillanatban megcsúszott, elesett, és az üvegszilánkok megvágták a karját.

A szemtanúk szerint ez sem tántorította el, és megkettőzött erővel folytatta az üvegek összetörését. 

Soha nem láttam még olyat, mint ez itt most

– mondta az egyik szemtanú.

Hogy az üzlet biztonsági őrei hol voltak, rejtély, végül a kiérkező rendőrök vitték kórházba az erősen vérző nőt.

Az Aldi illetékesei szerint nagyjából 100 ezer font (kb. 40,5 millió forint) kárt okozott, beleértve az elpusztított piakészletet, a bolt átmeneti bezárása miatti forgalomkiesést, és azt, hogy újra kellett csempézni néhány helyen a padlót.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet