Idén kvázi a teljes fesztiválszezon elmarad a koronavírus-járvány miatt meghozott kormányintézkedések okán.

Fekete Zaj: a megmaradt bástya

Csütörtökön, a Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hiába minden remény, augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényt megtartani. Ez azt jelenti, hogy a már korábban is biztosra vehető Sziget Fesztivál, VOLT, Balaton Sound, Bánkitó után a Fishing on Orfű, Kolorádó, Strand Fesztivál és több más fesztivál is elmarad. A Sziget Zrt. korábbi tulajdonosa, Gerendai Károly egyébként azt nyilatkozta, hogy belerokkanhatnak az idei év elhalasztásába.

Sziget Fesztival 2020 Elmarad
Sziget / Fotó: Rockstar Photographer

Azonban hiába a kormánybejelentése, a Fekete Zaj szervezői úgy döntöttek, megrendezik 2020-ban is, mindössze kisebb befogadóképességel.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Fekete Zaj eddig is egy kicsi és családias rendezvény volt, most még inkább erre lehet majd számítani – annak ellenére, hogy idén az előző évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés a fesztivál iránt[/perfectpullquote]

– írták a szervezők Facebook-oldalukon a közleményben.

Mátra az új Sziget

A szervezők azt írták, mivel missziójuk a közösségépítés és a zenekarok népszerűsítése, emiatt mindent megtesznek azért, hogy idén is legyen Fekete Zaj.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Elkeserít bennünket, hogy idén nyáron számos olyan fesztivál elmarad, amelyeket mi példaképnek vagy partnernek tekintünk. Őszintén bízunk abban, hogy a hozzánk hasonló underground események egy részének a megrendezése nem szakadékot szül majd az egyes rendezvények között, hanem szakmai párbeszédet és összetartást eredményez, az idén elmaradó fesztiválok pedig talpraállnak jövőre[/perfectpullquote]

– tették hozzá az augusztus 19. és 22. között megrendezésre kerülő fesztivál szervezői.

Fekete Zaj Fesztivál

Legyen Zaj! – találkozunk szombat délután / este a Dürer Kertben! Képzelt Város, Entrópia Architektúra, Shell Beach, Amber Smith, Psychedelic Rainbow Warrior Peace Force, Sorbonne Sexual koncertek Antidolor & Kraak a télikertben Banyek interaktív videóinstallációja Antenna Hungaria néven Jegyek a Wave-ben és online: www.tixa.hu/legyenzaj Esemény: Legyen Zaj!

Nem csak a szóban forgó fesztivál szervezői, de számtalan előadó, zenekar és énekes szólalt fel a tiltással szemben Majkától Czutor Zoltánon át Lovasi Andrásig és a Tankcsapda, az Ocho Macho, a Magna Cum Laude vagy Depresszió zenekarig.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mondjuk a németek mennyivel egyszerűbben (és tisztességesebben) intézték ezt. Márciusban megmondták, hogy idén nincs közös nagy bazseválás, itt van ennyi és ennyi pénz havonta, és mindenki tudta, mire számíthat, ki lehetett találni, mivel foglalkozzon a zenészember, ha nem akarta, hogy csak úgy pocsékba menjen ez az év. Nálunk a segítség? Nyilvános ígérgetésen kívül majdnem a semmi (…) De nem baj, mondta mindenki, most már hagyjuk is azt a segélyezést, jön gusztustizenöt, és végre fellélegezhet az iparág. Úgy látszik, mégse nem jön[/perfectpullquote]

– írta például a Kiscsillag frontembere, Lovasi András.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.