A tavalyi év számos hiánypótló kiállítással örvendeztette meg a múzeumok és galériák rajongóit, sőt, ahogy haladt előre az év, egyre jobbakkal. Következzenek hát 2018 legfontosabb kiállításai!

Szentendre – Art Capital

Szentendre 2018-ban jobbnál jobb kiállításokkal kényeztette el látogatóit, de a nyáron megrendezett Art Capital még ezek közül is kiemelkedett.

A fókusz ezúttal a modern ember természethez való viszonyára és az elveszett Paradicsom utáni vágyára irányult.

Yoko Ono feldolgozta John Lennon Imagine dalát, hallgasd meg nálunk!

“John örülne, hogy megcsináltam. Az új lemez dalai közül az Imagine volt az egyetlen, ami miatt ideges voltam, mert a számot az egész világ ismeri és számolhatok a kritikákkal. Mégis azt hiszem, nagyon fontos volt, hogy elkészüljön, az idegesség másodlagos” – fogalmazott Yoko Ono a BBC-nek.

Az eseményre pedig még Yoko Ono is ellátogatott, persze csak közvetetten: a Kmetty Múzeumban a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli munkáit állították ki.

Ac18Kep
Art Capital 2018 / Fotó: Art Capital

Szépművészeti Múzeum – Leonardo da Vinci és a budapesti lovas

Leonardo da Vinci egyik nagy álma volt, hogy megalkossa a szabadon álló, ágaskodó lovas szobrát, melyet idővel kisbronz formájában sikerült létrehoznia.

A kiállítás az olasz mesternek tulajdonított alkotást tíz rajzával, valamint pályatársainak szobraival mutatta be a művész halálának ötszázadik évfordulója alkalmából.

A „kapszulatárlaton” látható dokumentumok szerint nem lehet teljesen biztosra venni, hogy az övé a budapesti lovas.

Leonardo Szobor Fotó Szépművészeti
Leonardo Da Vinci Budapesti Lovasa / Fotó: Szépművészeti Múzeum

MODEM (Debrecen) – Ezek a legszebb éveink? Pályakezdő perspektívák

A fiatal művészgeneráció ritkán kap alkalmat, hogy szerepeljen nagyobb művészeti intézményekben, a debreceni MODEM azonban lehetőséget nyújtott nekik.

Kinga Nowak: A lengyel festészet fontos alakja a MODEM-ben

A krakkói születésű művész Düsseldorfban nőtt fel, elvégezte a Krakkói Képzőművészeti Akadémiát, majd a Párizsi Nemzeti Művészeti Akadémián töltött két évet ösztöndíjjal, festészetet tanított Londonban, jelenleg pedig a krakkói akadémián oktat. A debreceni, MODEM-be szervezett kiállításon retrospektív módon láthatóak a gyermekkori és egyéb meghatározó emlékekre reflektáló narratív festményei.

Az Ezek a legszebb éveink? című tárlaton harminchárom, az elmúlt öt évben felsőfokú diplomát szerzett fiatal reflektált a saját valóságára és pályakezdésére.

Modem Building
A Modem Épülete / Fotó: Modem

Rugógyár Galéria – Pest, Párizs, háztetők

A tavaly megnyitott Rugógyár Galéria második kiállításán város tematikájú szobrok és festmények kerültek a Szarka utca 7. szám alatt található tér termeibe. Csernus Tibor és Barakonyi Zsombor festőművészek urbánus jelenetei, valamint Hardi Ágnes miniatűr épületei és Veres Balázs humoros szobrai Budapest életteli világát idézték meg.

Rugógyár Barakonyi Zsombor Festménye
Rugógyár, Barakonyi Zsombor Festménye / Fotó: Rugógyár Galéria

Fészek Galéria – Fehér László: Emléknyomatok

Fehér László tavaly tavasszal töltötte be a hatvanötödik születésnapját, melyet a Fészek Művészklubban egy tárlattal ünnepelt.

A helyszínválasztás nem volt véletlen: Fehér 1981-ben ugyanitt állított ki először egy csoportos kiállítás keretében.

Az ünnepi eseményre készült nagyméretű, a rózsaszín, a szürke és a fekete árnyalataiban játszó képei az idő és az időtlenség problematikájára kérdeztek rá.

Fehér László Fotó Fészek Galéria
Fehér László Kiállítása / Fotó: Fészek Galéria

Ludwig Múzeum – Erwin Wurm: Egyperces munkák. A szobrászat mint program

Az osztrák Erwin Wurm játékos szobrai a művészeti ág határait feszegetik: számára ezüstkannákból, ruhákból is felépíthető az alkotás, de még a múzeum látogatói is alkotóelemei lehetnek a szobroknak. A közösségi média képeit elnézve, a hazai közönség is élvezte az utóbbi lehetőséget.

Rendezvény Fotózás 267509
Erwin Wurm: Egyperces Munkák / Fotó: Ludwig Múzeum

Mai Manó Ház – Dana Lixenberg: Imperial Courts 1993-2015

A holland Dana Lixenberg egy folyóirat megbízásából 1993-ban Los Angeles egy déli központjában, az Imperial Courts nevű szociális telepen dokumentálta az afroamerikai bandák életét.

A projekt azonban nem zárult le: a fotós egy antropológus elszántságával utazott vissza, és figyelte meg alanyai életét a helyszínen.

A Mai Manó Házban e bő két évtized alatt készült munkáiból nyílt kiállítás.

Dee Dee With Her Son Emir 2013
Dana Lixenberg: Imperial Courts / Fotó: Dana Lixenberg

Műcsarnok – Gaál József: Vezeklések kora

Gaál József kontúrjukat vesztő, olykor démonikus alakjai nem eresztik a befogadót, hanem önnön emberi létére és a létezés illékonyságára kérdeznek rá.

Locus Focus: Elroncsolt pillanatok bemutatója – Kritika

A művek mögötti szándék majdnem kivétel nélkül a pillanat megörökítésének elroncsolása, akár a fényképeket alapul használó kollázsokról van szó, akár a szobában elhelyezett, geometrikus pontosággal megfestett szobor lecsorgott festékéről. Néhol egész humorosan közelítik meg a hallgatók azt a kérdést, hogy egy-egy pillanatot kiemeljenek életükből és azt érdemessé tegyék a bemutatásra.

A Vezeklések kora életmű-kiállítás a címéhez híven önvizsgálatra késztette a látogatót. Az élmény maradandó volt.

Gaál József Kiállítása A Műcsarnokban Fotó Mti
Gaál József Kiállítása / Fotó: Mti

Magyar Nemzeti Galéria – Frida Kahlo

A tavalyi év egyik meglepetése a nyáron nyílt Frida Kahlo-kiállítás volt. A magyar közönség először láthatta a mexikói festőművész munkáit.

Frida Kahlo: „Én nem az álmaimat, hanem a valóságomat festem meg” – Kritika

Na, és a világot elözönlő Frida-babákról, Frida-tetkókról, Frida-pólókról, Frida-táskákról, Frida-graffitikről, stb. nem is beszélve! Ezek óhatatlanul torzítják, önkényesen kiemelik életének és művészetének egy-egy elemét. Vélt vagy valós információk tömegét zúdítják ránk róla. Bizonyára kevés olyan ember van, aki ne hallott volna Frida Kahloról, vagy ne tudna felsorolni legalább néhány momentumot vele kapcsolatban.

A személyes hangvételű tárlat nemcsak Kahlo jellegzetes, a mexikói népművészetet is megelevenítő alkotásait hozta el, de egyben bemutatta a művész hányattatott sorsú életét.

Ent Fridakahlo Bg 20180705 04
Frida Kahlo-Kiállítás / Fotó: Szépművészeti Múzeum

Magyar Nemzeti Galéria – Bacon, Freud és a Londoni Iskola

Az első helyezett egyértelműen az év egyik utolsó dobbantása, a szintén a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Bacon, Freud és a Londoni Iskola. A kiállítás a művészeti csoportosulás történetét követte végig a huszadik század elejétől egészen napjainkig.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Már a két húzónév, Francis Bacon és Lucien Freud képeiért is érdemes volt betérni, a teljes tárlat pedig remekül példázta, hogy a figurális festészetnek nemcsak múltja, de jövője is van.

Ent Londoni Iskola Bg 20181015 042
Bacon, Freud És A Londoni Iskola / Fotó: Szépművészeti Múzeum

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.