Holland múzeumok sokasága csatlakozik a programhoz, amely nem csak azt vállalja, hogy szembenéz a mélyföldiek gyarmatosító és rabszolgatartó múltjával, hanem saját szervezetükön belül a gyakorlatban is igyekeznek felszámolni az intézményi rasszizmust.

A hollandok újraértékelik gyarmatosító történelmi szerepüket

Amikor a Black Lives Matter mozgalom tüntetésein résztvevők elkezdték ledönteni vagy megrongálni a gyarmatosító, rasszistának minősített történelmi személyiségek emlékműveit, az annak a társadalmi igénynek a megnyilvánulása, hogy az egykori gyarmatosító államoknak ideje szembenézni múltjukkal, újraértékelni történelmüket. Ennek keretében Londonban a főpolgármester vezetésével indult szoborrevíziós program, Donald Trump viszont egy hősi szoborparkba menekítené a céltáblává vált szobrokat.

Holland Kortars Muzeum Nevvaltozas Witte De With
A Kortárs Központ Még Keresi Új Nevét. Ötlet? / Fotó: Aad Hoogendoorn

Hollandiában a múzeumok összefogásából létrejövő kulturális kezdeményezés célja a gyarmatosító múlt maradványainak felszámolása és az intézményi diverzitás, befogadás elősegítése. A koncepció már a rasszizmus ellenes tüntetések előtt évek óta kidolgozás alatt állt, de most bontakozhat ki igazán, írja a The Art Newspaper.

12 nagyobb múzeum indította el a mozgalmat, köztük a Rijksmuseum, a Rembrandt Emlékház, a Stedelijk és a Van Gogh múzeumok. Június végére azonban már 26-ra nőtt a projektben részt vevő intézmények száma, és további 16 kisebb múzeum vár a csatlakozásra.

A projekt koordinátora, Aspha Bijnaar holland-szurinámi származású pedagógus-kutató elmondta, hogy a rasszizmus elleni tüntetések után láthatóan megnőtt az érdeklődés a múzeumok részéről.

Banksy kitalálta, mi legyen a rabszolgakereskedő ledöntött szobrának sorsa

A Black Lives Matter mozgalom tüntetései immár két hete tartanak Amerikában. Az egyik legelső eredmény, amelyet a tüntetők kiharcoltak, hogy a városokból kezdenek eltűnni az egykori rabszolgakereskedők, rabszolgatartók köztéri szobrai. Amerikában és az Egyesült Királyságban az első szobrokat a tüntetők kezdték megrongálni vagy éppen ledönteni, de Donald Trump elnök csillagát is megrongálták a Hírességek sétányán.

A program keretében a múzeumok képviselői számára a diverzitás és elfogadás témájában közös gondolkodást igénylő előadássorozatot szerveznek idén ősszel, amely eredményeként 2021 elejére kiadnak egy közös manifesztót. De ez még csak a kezdete lesz a munkának. A hosszú távú tervek között szerepel egy nemzetközi szimpózium, a 10-12 éves korosztály részére szóló érzékenyító-oktatási program elkészítése, valamint a múzeumok diverzitási célkitűzéseinek éves felülvizsgálata.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A holland múzeumok közül sokat a 19. században alapítottak, amikor a gyarmatosítás még javában folyt. Olyan személyiségeknek emeltek köztéri emlékműveket, olyanokról neveztek el utcákat, akiket ma már nem dicsőítenének. Az egész történelmünket helyre kell tennünk[/perfectpullquote]

– jegyzi meg Dienke Hondius történész, az amszterdami Vrije Egyetem Mapping Slavery rabszolgatartó rendszert feltáró kutatási programjának vezetője.

Múzeumok saját kezdeményezései

Az általános célokon túl minden egyes társult múzeum a saját profilja és elképzelései alapján, egyéni megoldásokkal élhet. A Rijksmuseum a rabszolgatartás témájáról nagyszabású, négy kontinenst és három évszázadot átfogó kiállításra készül.

Rembrandt Emlekhaz Kiallitas
Kiállítás A Rembrandt Emlékházban / Fotó: Mike Bink

A Rembrandt Emlékházban bemutatásra kerülő új tárlat a 17. századi holland művészet eddig ismeretlen fekete alkotóira fókuszál. A feketék Rembrandt korában című időszakos kiállítása a 17. századi fekete közösségről készült új kutatási eredményeket kívánja bemutatni, és a múzeum ezek tükrében frissíti az állandó kiállítás anyagát is. Lidewij de Koekkoek múzeumigazgató hangsúlyozta, hogy a projekt nem elsősorban a kiállítások fizikai installálásáról, hanem szemléletváltásról szól.

Az oroszok megvennék Roosevelt és Baranov eltávolítására ítélt szobrát

Rena Lavery, az Art Russe alapítvány igazgatója a New York-i és az alaszkai hatóságokhoz írt levelében hangsúlyozta, hogy nagy történelmi jelentőséget tulajdonít mindkét, az Egyesült Államokban a faji megkülönböztetés elleni küzdelem címén veszélybe sodort emlékműnek, amelyeket szerinte meg kell őrizni – közölte kedden az hírügynökség.

A Rijksmuseum afro-holland származású szakértők segítségével alakította ki jövő februárban megnyíló rabszolgatartásról szóló kiállítását. A kurátorok tíz történelmi személyiség köré építették fel a tematikát. A rabszolgák, a rabszolgatartók és a rendszer ellenzői szemszögéből is körbejárják a kérdést. Az ismeretterjesztő hanganyagokat személyes kötődéssel rendelkező narrátorok mondták fel. A kurátorok remélik, hogy más múzeumok számára is példát tudnak mutatni, hogyan lehet érzékeny témákat bemutatni.

https://www.instagram.com/p/CCLf0tXp6I9/

A rotterdami – immáron volt – Witte de With Kortárs Művészeti Központ igazgatója, Sofía Hernández Chong Cuy szerint a gyakorlatban a közösségi kapcsolatteremtés az egyik kulcstevékenység. A gyarmatosítás korabeli tengerésztisztről, Witte Corneliszoon de With-ről elnevezett intézmény nevének megváltoztatása már több mint két éve napirendre került.

Az új nevet hivatalosan 2021 januárjában fogja felvenni a múzeum online közvéleménykutatást és nyilvános vitasorozatot követően.

A múzeum épületét a rasszizmus elleni tüntetések alatt vörös festékkel megrongálták, a művészeti központ ezután vonta vissza hivatalosan Witte de With nevét a megnevezéséből. Az épület homlokzatáról, a nyomtatványokról, a közösségi oldalakról már eltűnt a név. Az épületen a vörös festék egy ideig még megmarad, hogy emlékeztessen a folyamatban lévő névadásra és a történelmi örökségről szóló társadalmi vitára.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.