A maszk készítőinek már van is elképzelése, hogy ki lehetne az a komika, aki átvehetné Jim Carrey szerepét a film rebootjában, írja a Joblo.

Az 1994-es A maszk című képregényadaptáció hatalmas siker volt, az Ace Ventura: Állati nyomozó és a Dumb és Dumber mellett Jim Carrey számára segített elérni a komikus szupersztár státuszát. A siker ellenére 10 évig nem készült folytatás a filmhez, egészen A Maszk 2- A maszk fia című katasztrofális bukásig, amelyben Jim Carrey már nem vállalta a szerepet.

Jim Carrey A Maszk
Jim Carrey Az Egyik Legnagyobb Sikerét A Maszk Című Filmmel Aratta / Fotó: Imdb

A képregénykarakter egyik alkotója, Mike Richardson a Forbes számára akként nyilatkozott, hogy lehetséges a franchise filmvászonra való visszatérése. Még nincsen hivatalos álláspont a kijelentésével kapcsolatban, de elárulta, hogy női főszereplőben gondolkodik, de nevet nem árult el.

Richardson nem bocsátkozott találgatásokba, hogy vajon ki lenne alkalmas, hogy Jim Carrey nyomdokaiba lépjen.

via GIPHY

„Egy olyan karaktervezérelt filmet szeretnék, amelyben a főhős a korlátlan hatalom lehetőségét kapja. A maszk központi témája az, hogy mit is kezdenénk az abszolút hatalommal, mit ahogy Stanley Ipkiss esetében történt” – nyilatkozta Mike Richardson.

Richardson nem osztja Stan Lee üzenetét miszerint a „nagyobb hatalom, nagy felelősséggel jár”, hanem inkább azt mutatná meg, hogy az abszolút hatalom, hogyan képes megrontani az egyént.

Az alkotó azt is kifejtette, hogy a karakter nem köthető egyetlen személyhez sem, hiszen a maszkot bárki magára húzhatja, így gyakorlatilag bármelyik komikus esélyes lehet a szerepre.

Melissa McCarthy lehet a gonosz boszorkány az élőszereplős A kis hableány filmben

A Disney rajzfilmek közül A kis hableány című klasszikus animációs rajzfilmet is élőszereplős változatban forgatják újra. A mozifilmben Melissa McCarthy a tenger mélyére süllyedhet. Tárgyalások folynak a színésznővel, hogy ő játszhassa el a Disney-panteon egyik legnagyobb gonosztevőjét, Ursulát, az élőszereplős A kis hableány remake-ben, írja a The Hollywood Reporter.

A rajongók biztosan kíváncsiak lennének egy Melissa McCarthy által megformált karakterre, akinek a sovány és gonosz énjét hozza felszínre a mágikus erővel bíró maszk, hasonlóképpen, mint az Eddie Murphy főszereplésével készült Bölcsek kövére című vígjáték esetében.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.