Laura Lian szeretné, ha a John Lennont ábrázoló szobrát Merseyside környékén több város is megcsodálhatná. A művész így emlékezik a The Beatles énekesének 80. születésnapjára. 

Lennon útnak indul

Laura Lian két éve kezdte el a John Lennont ábrázoló szobor munkálatait, mely elkészülését követően a londoni Hard Rock kávézóban foglalta el méltó helyét. A művész azonban ennél többet szeretne. 

Lennon Szobor Turne Scaled
Laura Lian És A John Lennont Ábrázoló Bronzszobra / Fotó: Laura Lian

A Beatles énekesének 80. születésnapjára Laura Lian szobrász Merseyside-környéki turnéra vinné munkáját. A hat láb magas bronzszobor jelenleg Liverpool közelében csodálható meg. Lian tervei szerint hamarosan több helység is megcsodálhatja a Beatles énekesének mását, írja a The Guardian.

Otthonra talál?

Laura Lian szeptember 21-ig, a Béke Nemzetközi Világnapjáig szeretné, ha Merseyside környékén bemutatásra kerülne a Lennon-szobor. Mindez nem véletlen, hiszen a művész elmondása szerint az ő generációja számára, egy vietnámi és nukleáris háború borzalmai közben John Lennon volt az inspiráció abban, hogy merjenek a békéről álmodni, valamint azért tenni. 

Film készül a The Beatles-t felfedező menedzser, Brian Epstein életéről

A filmkészítők számára hálás téma a zenei hírességekről készített életrajzi film, a és a Bohém rapaszódia sikere után Elvis Presley-ről és Boy George-ról is biopic készül. A többszörös Grammy-díjas rendező, Jonas Åkerlund korábban dolgozott együtt az egykori Beatles-tag, Paul McCartney egyik videóklipjén is.

Korábban már volt arra utaló jel, hogy a londoni Hard Rock kávézó helyett Liverpoolban találjon otthonra a szobor, de ezek az elképzelések kudarcba fulladtak. Idén, a Beatles énekesének 80. születésnapjára, gyilkosságának pedig 40. évfordulójára emlékezve tökéletes időzítés lenne, ha szülővárosban kerülne végleges felállításra az alkotás. Azonban nem csak Angliában, de az Amerikai Egyesült Államokban is előrelépések figyelhetők meg a művészeti életben. A feketéket és őslakosokat sértő alkotásokat ideje újraértelmezni. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.