A legfrissebb Magyar Közlönyben előkerült egy új rendelet az EMMI-től. Eszerint bejegyzik a Herczeg Ferenc-díjat, amit évente két író vehet át. A bizottság tagjai közt van a Nemzeti Alaptantervet ,,hazafiasító” Takaró Mihály irodalomtörténész is.

Új irodalmi díjatt alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma, aminek névadója Herczeg Ferenc írja a NépszavaA díjat minden évben két írónak ítélik oda. A közmédia elismerését is érdekes módon ugyanígy hívják.

Kásler Miklós Emmi Herczeg Ferenc Díj
Kásler Miklós A Sárvári Díszpolgári Cím Átvételekor / Fotó: Pajor András

A díjat olyan tehetséges fikciós vagy dokumentarista hosszú- és rövidpróza vagy drámaírók kapják meg, akik méltók Herczeg Ferenc szellemi örökségéhez. A rendelet szerint a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásával egy időben, március 15-én adják át évente.

Takaró Mihály szerint Esterházy Péter kultúraromboló, így nem kellene tanítani

Takaró Mihály irodalomtörténész július 11-én, csütörtökön adott elő, a Magyar kultúra tegnap, ma, holnap címmel. Néhány napja a hvg.hu írta meg, hogy a 2020-ban bevezetendő Nemzeti alaptanterv „hazafiasítását” arra a Takaró Mihályra bízták, akinek köszönhető a Nemzeti alaptanterv 2013-as korrekciója, amelynek következtében Wass Albert, Nyirő József, Szabó Dezső stb.

A díjak sorsáról döntő bizottság tagjai Takaró Mihály irodalomtörténész, Dörner György, az Új Színház igazgatója és Raffay Endre volt honvédelmi államtitkár lesznek.

Lovagkeresztet kapott a Barátok Közt Magdi anyusa és az ufós-gyíkemberes csatorna alapítója

Pénteken adta át Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az augusztus 20. alkalmából kiosztott állami kitüntetéseket, a névsort az MTI közölte az EMMI alapján. Fodor Zsóka, a Barátok Közt Magdi anyusa is lovagkeresztet kapott. Azonban nem ő az egyedüli izgalmas név a listán. Fodor díjátadóját Schmuck Andor dokumentálta: Tiszta szívemből gratulálok, Zsóka!

Négy évig biztosan ők maradnak, ugyanis addig kötelesek elvállalni a posztot.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.