A Katona József Színház vasárnap délben osztotta meg azt a videót, amelyben ismert színészek mondják el véleményüket a Fidesz kulturális finanszírozását átírni akaró törvénytervezetről. Pogány Judit szerint a Kádár-korszak köszön vissza.

Totális irányítást szeretne a kormány

Mint beszámoltunk róla, az elmúlt héten több dokumentum is kiszivárgott, melyek szerint a kormány irányítása alá vonná többek között a színházak finanszírozását, az EMMI-re, így Kásler Miklós miniszterre bízná a színházi igazgatók kinevezését. (Részletesen az ügy hátteréről ebben, ebben és ebben a cikkben írtunk.)

Kálmán Olga: “Ez most a kormány bosszúja Budapest elvesztéséért”

Az birtokába került előterjesztés szerint megszűnhet “megújul” a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a szerepét Nemzeti Kulturális Tanács veheti át. Az is felmerült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, így Kásler Miklós döntené el, ki kerülhet a színházak élére. Ezen hírre fakadt ki Kálmán Olga, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes tanácsadója a Facebookon.

A kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté megjegyzése szerint ez a Gothár-botrányra adott válasz. Azóta az Újszínház körül is kirajzolódott egy 2016-os zaklatási ügy.

Ismert színészek tiltakoznak

A Katona József Színház vasárnap délben feltöltött videójában ismert színészek mondják el a véleményüket a kormány kulturális finanszírozást totálisan felforgató törvénytervezetéről.

Pintér Béla, a videó elején úgy fogalmaz, “a kormány a magyar kulturális élet teljes szétverésére készül, megszüntetné a független színházak támogatását, ezzel a biztos halálra ítéli őket.”

Pintér Béla Kultúra Nemzeti Alap Tüntetés
Pintér Béla Jászai Mari-Díjas Rendező-Színész / Fotó: Taxi Magazin

Kováts Adél úgy látja, hogy demokráciában széles körű szakmai egyeztetés nélkül nem hozhat törvényt a parlament, nem végezhet radikális átalakítást, “sem a kultúrában, sem semmilyen területen”. Ónodi Eszter szerint a “kultúra nem a politikusoké, a kultúra a miénk”. Az átalakítással kapcsolatban legerősebben talán Pogány Judit fogalmazott:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Én már színész voltam a ’60-as, ’70-es, ’80-as években is. Harminc év demokrácia után nem gondoltam, hogy egyszer ugyanúgy fogom érezni magam, mint akkor.[/perfectpullquote]

Az idén életműdíjban részesült színésznőhöz csatlakozva Bálint András is arról beszélt, hogy kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek, a “központi ellenőrzés és a cenzúra”. “Én ezt már megéltem, ne legyen újra” – mondta.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Mácsai Pál szerint “egy ilyen egyeztetés nélkül, titokban készült törvénytervezet ellen tiltakozni az szakmai és lelkiismereti kérdés, és ez a kettő nincsen külön.”

Cikkünk megírásának pillanatában több mint 41 ezren írták alá “a kulturális élet szétverése ellen” indított petíciót, hétfő 18 órára, a Madách térre pedig tüntetést szerveznek a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért.

A Fidesz és a KDNP megszavazza ugyanis a parlament jövőheti záróülésén a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot, ami vétójogot adna az igazgatókinevezések tekintetében Kásler Miklós miniszternek, amennyiben egy színház állami forrásokat is elfogad. A kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté megjegyzése szerint ez a Gothár-botrányra adott válasz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.