Lefejeztek egy Jézust ábrázoló szobrot az Egyesült Államokban egy Miamihoz közeli településen – jelentette be a miami érsekség pénteken.

Vandalizmus ügyében nyomoznak

A szóban forgó Jézus-szobor nem a John Lennon-szobor sorsára jutott, ami a zenész 80. születésnapja alkalmából “turnéra” megy, hanem nemes egyszerűséggel lefejezték. Mary Ross Agosta, az érsekség szóvivője közölte: a szobrot szerdára virradóra rongálták meg a Miamitól északra fekvő West Kendall városka Jó Pásztorról nevezett katolikus templomának kertjében. A megyei rendőrség és a szövetségi belbiztonsági minisztérium már megindította a vizsgálatot a vandalizmus ügyében.

A szóvivőnő a Miami Herald című lapnak adott interjújában hangsúlyozta: ez a vandalizmus “támadás az egyház ellen”. Mint fogalmazott: a Jézus-szobor “nemcsak magántulajdon, hanem megszentelt tulajdon” is. Elmondta azt is, hogy meglátása szerint a vandál cselekedetet szándékosan követték el.

Jezus Szobor Miami
A Lefejezett Jézus-Szobor A Jó Pásztor-Templomnál / Fotó: Miami Herald

Az Egyesült Államokban az elmúlt napokban megszaporodtak a keresztény templomokat és szobrokat ért vandál támadások. A floridai Ocalában a napokban felgyújtották a Béke Királynőjének ajánlott katolikus templomot, miközben bent a hívek a misére készülődtek.

Amerika, szobordöntések után: a falfestményekkel mi legyen?

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban a vitatott történelmi személyiségek emlékműveinek, szobrainak eltávolítása állt a középpontban a Black Lives Matter mozgalom következtében. Donald Trump szerint az Amerikai Hősök Kertjének létrehozása lenne a megoldás a ledöntött szobrok elhelyezésére, Banksy inkább a ledöntőkkel egészítené ki a kompozíciókat.

Az amerikai Catholic News Agency (CNA) híradása szerint a massachusettsi Bostonban a napokban Szűzanya-szobrot és két katolikus templomot gyújtottak fel. Még a múlt héten a brooklyni egyházkerület jelentette be, hogy New York Queens negyedében egy katolikus iskola és szeminárium épülete előtt álló, több mint százéves Mária-szobrot rongáltak meg: összefirkálták, és fekete festékkel a “bálvány” feliratot festették rá.

A Black Lives Matter mozgalom hatására több szobor is a ledöntés sorsára jutott az elmúlt hónapokban, legfőképpen az Egyesült Államokban. A tüntetők mellett hírességek is erre buzdítottak, mint például Taylor Swift dalszerző-énekes, aki szerint Tennessee állam székhelyén még mindig áll Nathan Bedford Forrest szobra, aki a Ku Klux Klán nagymestere volt. Londonban Sadiq Khan főpolgármester egyetértett a tüntetőkkel, és eltávolíttatja azon történelmi alakok szobrait, akik rabszolgatartó ültetvényesek voltak. Az egyik első szobordöntés Európában Banksy utcai művész szülővárosában, Bristolban történt június 7-én, majd a kikötőben a folyóba dobták a fémből készült, megrongált jelképet.

Sőt, vételi ajánlatot tett az orosz Art Russe alapítvány Theodore Roosevelt amerikai elnök New Yorkban és Alekszandr Baranov, az észak-amerikai orosz települések kormányzója Sitkában (Alaszka állam) eltávolításra ítélt szobrára.

Templomot is felgyújtottak

Los Angeles érseksége szintén a múlt héten jelentette, hogy egy szentté avatott ferences szerzetes és misszionárius, Junípero Serra által 249 évvel ezelőtt alapított katolikus misszió egyik templomát gyújtották fel. Missouriban a héten egy Szent Lajos-szobrot rongáltak meg.

Szent Lajos Franciaország királya volt 1226 és 1270 között, két keresztes hadjáratot vezetett, kórházakat alapított, személyesen gondoskodott szegényekről és leprásokról. 1297-ben avatta őt szentté a katolikus egyház.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.