A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit nem érheti semmiféle hátrány a követeléseik miatt.

A mindenkori hatalomtól való alkotói függetlenség

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete a közleményben azt írják, hitet tesznek amellett, hogy a mindenkori hatalomtól való alkotói függetlenség és minden egyetem autonómiához való jogának tiszteletben tartása a döntéshozókra nézve kötelező erejű, mert “ez a szabadság létfeltétele, alkotmányos jogunk.”

Magyar Filmrendezok Egyesulete Szinmuveszeti Egyetem Szfe
A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete

A tavaly októberben megalakult egyesület szerint hallgatók mint felnőtt egyetemi polgárok tisztában vannak helyzetükkel, jogaikkal, és azzal is, hogy az átszervezés során a fent említett alapelvek sérültek.

A hallgatókból ellenséget gyártani megengedhetetlen

Követeléseik miatt nem érheti őket semmiféle hátrány, belőlük áldozatot vagy ellenséget gyártani megengedhetetlen.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Egyesületünk a megegyezés alapvető feltételének tartja az SZFE integritásának és az alaptörvényben biztosított autonómiájának megőrzését, a filmrendezők szakmai képviseletét az egyetem vezetésében, és a hallgatók véleményének érdemi meghallgatását[/perfectpullquote]

– olvasható a közleményben.

Az SZFE-ügyről írt cikkeinket itt olvashatod.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.