Mark Kozelek rockzenész karrierje eddig sem csak szakmai sikereitől volt hangos, most azonban három nő egymástól függetlenül szexuális zaklatással vádolja. Az énekes közleményben tagadta az állításokat.

Három nő, egy recept

Lemondták a Sun Kil Moon együttes közelgő egyesült királyságbeli koncertturnéját, miután frontemberüket, az amerikai indie-rockzenész Mark Kozeleket múlt héten szexuális zaklatással vádolták meg. Az 53 éves amerikai dalszerzőt a Red House Painters együttesből is ismerheti a közönség, de szólókarriert is folytat. A menedzsement egyelőre a 2020 november és 2021 február közötti időpontokat mondta le.

Mark Kozelek Szexualis Zaklatas
Mark Kozelek / Fotó: Scott Dudelson/Filmmagic

A Pitchfork nevű lapban publikált vádak szerint három nő vádolja a zenészt különféle szexuális jellegű zaklató cselekedetekkel, többek közt beleegyezés nélküli szexuális aktussal is.

A Pitchfork részletesen leírja mindhárom nő panaszát. Az első nő szerint az énekes 2014-ben, turnéja egyik állomásán felhívta az akkor 19 éves lányt a szállodai szobájába, ahol „gyakorlatilag azonnal rávetette magát”. A nőnek tiltakozni sem volt bátorsága. Ugyanakkor egy rövid ideig még folytatódott kettejük között a szexuális kapcsolat, amely nem mindig a nő beleegyezésével történt.

A Fox News-nál még díjazták is a szexuális ragadozó műsorvezetőket

Ismét súlyos szexuális visszaéléssel vádolják a Fox News volt és jelenlegi műsorvezetőit, írja a . Korábban megírtuk, hogy július 1-ével kirúgták Ed Henry-t kolléganője molesztálása miatt. Most újabb vádak kerültek elő ellene és más Fox-alkalmazottakkal szemben: két nő szexuális zaklatással és egyikük erőszakkal is vádolja az elbocsátott bemondót.

A második nő, aki vállalta valódi nevét is, szintén azzal vádolta a rocksztárt, hogy 2017-ben a férfi szállodai szobájában leteperte, miután visszautasította. Kozelek a nő szeme láttára maszturbált, lefogta a nőt és próbálta megcsókolni, és a kezét a nemi szervére helyezni.

Mark Kozelek – Mistress on Late Night with Jimmy Fallon

Mark Kozelek, the iconic singer/songwriter and frontman of Sun Kil Moon and Red House Painters, is renowned for his intense, highly autobiographical songs. H…

A harmadik áldozat egy névtelenséget kérő zenész, akivel szemben Kozelek „illetlen módon” viselkedett hat évvel ezelőtt. Az eset ismét egy hotelszobában történt.

Mindent tagad

Kozelek, miután egy hónapon át a lap többszöri megkeresésére sem reagált, a cikk megjelenését követően közleményt jelentetett meg az együttes honlapján.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A nyilvánosság előtt a legmesszebbmenőkig tagadom, hogy közöm lenne azokhoz a történetekhez, amelyek a médiában hamisan megjelentek. Támogatom, hogy a valós szexuális visszaéléseket tárják fel, de visszautasítom a személyemmel kapcsolatos hamis vádakat és célozgatásokat. Minden, a sajtóban megjelent engem ért rágalmazást az ügyvédeim megvizsgálnak[/perfectpullquote]

– írta a sztár.

Kozelek 1992 óta ad ki nagy sikerű lemezeket. Több alkalommal támadólag lépett fel újságírókkal és zenésztársaival szemben. Öt éve egy londoni koncertjén a The Guardian újságírónőjét, Laura Snapes-t kurvázta le, és a helyszínen improvizált dalban azt énekelte, hogy „egyértelműen ki akar cseszni velem”. 2014-ben összetűzésbe került a War on Drugs nevű együttessel is. Egyfrontos háborújának csúcspontját egy nekik címzett trágár és dehonesztáló szövegű dal jelentette.

A brit kabaré és stand-up szexista, cseppet sem szórakoztató világ

„Ha ez egy normális munkahely lenne, akkor rögtön az első napon, amikor egy régi motoros jóindulatúan figyelmeztet, mely pasikkal kell vigyáznunk, mert megerőszakolhatnak, már mehetnénk is a HR-re. De itt nincs HR, nincs olyan szerv, ahol panaszt tudnánk tenni” – fakadt ki Laura Duddy, aki tavaly kezdett el stand-uppal foglalkozni.

A zenei világban is folyamatosan merülnek fel szexuális visszaélésről szóló vádak Placido Domingótól a hiphop Harvey Weinsteinjének számító Russel Simmonson át a The Killers együttesig, akiket végül nemrég felmentettek. Solo 45 rapper viszont nem úszta meg: brutalitásáért hosszú évekig börtönbe került.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.