A 41 éves Majka a szokásos, naponta jelentkező bejelentkező videójában beszélt arról, hogy abbahagyná a tévézést. A TV2-hez viszont még élő szerződést köti.

Már tavaly év végén is beszélt erről

Majka már erre az évre is pihenőt kért a TV2-től, így a közönség idén nem láthatta a Sztárban Sztár zsűrijében, illetve a Nicsak, ki vagyok? című műsorba is új embert kellett keresni a helyére. Élő szerződése van a csatornával, ám ezt a jelek szerint a későbbiekben nem szeretné meghosszabbítani, inkább csak bizonyos műsorokra írna alá.

Majka Bezar A Bazar Abbahagyja A Tevezest Tv2
Majka (B) És Till Attila (J) A Bezár A Bazárban / Fotó: Tv2

“Én már megmondtam tavaly év végén, hogy szeretnék egy évet pihenni, még megcsinálom a Bezár a bazárt, majd hosszabb ideig szeretnék szabadságra menni. Még szerződésben állok a TV2-vel, de gyakorlatilag nem akarok tévézni” – közölte terveit a YouTube-csatornáján a zenész, aki, amióta elkapta a koronavírust, napi szinten számol be állapotáról. A műsorvezető azt is hozzátette, hogy az elmúlt években nagyon jól keresett, nagyon sikeres volt, és megengedheti magának, hogy csak azt vállalja el, amit ő akar.

A szerződés lejárta után dönthet a váltás mellett

Felmerül a kérdés a jelenleg kórházban fekvő rapper bejelentése után, hogy mit szól ehhez a csatorna.

Majkával élő szerződésünk van, így amint felmerül egy számára testhezálló feladat, akkor egyeztetünk vele, ahogy eddig is, hiszen jó kapcsolatban vagyunk. Természetesen, ha úgy érzi, hogy pihenni szeretne a szerződése lejárta után, az az ő döntése

– mondta a Blikk kérdésére Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Kapcsolódó cikk

A lap megkereste régi műsorvezetőtársát, barátját, Till Attilát is.

Régóta mondogatja, hogy bizonyos szempontból be akarja fejezni [Majka], de nagyon szeret szerepelni, azért lássuk be. Én mint barát és műsorvezetőtárs, örülnék, ha a jövőben is dolgoznánk együtt. Aztán, hogy ez tévés dolog lesz, vagy az interneten valami, az nagy kérdés. De, ismerve Majkát, várjuk ki a végét

– mondta Till.

Kapcsolódó cikk

A Bezár a bazár műsorvezetője egyébként azt is elárulta a videójában, hogy a YouTube-csatornájával szeretne foglalkozni.

Szeretném csinálni ezt a csatornát, de másképp. Elmenni számomra érdekes emberekhez. (...) Valami olyat, ami független, sokkal kevesebbet fizet, viszont boldogabbá tud tenni. Ez a legfontosabb az életben

– tette hozzá Majka.

Először 2002-ben tűnt fel a képernyőkön, a ValóVilág villájában. Műsorvezetőként két évre rá a Cool tévénél alkalmazták először. Ezután belekóstolt a rádiózásba is, 2007-ben pedig a Viasat3-hoz szegődött. A TV2-höz 10 évvel ezelőtt igazolt és számtalan műsort vitt sikerre.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet