Bálint György temetését kedden 11 órakor tartották a Fiumei úti sírkertben.

Több közéleti szereplő is lerótta tiszteletét

A Bálint gazdaként ismert kertészmérnök és tévés személyiség 100 éves korában hunyt el június 21-én tüdőgyulladás miatt, ami sajtóinformációk szerint koronavírus-fertőzés szövődménye miatt lehetett.

Temetésén családja, barátjai és tisztelői mellett ismert politikusok, például Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Tordai Bence és Kuncze Gábor is megjelent.

Karácsony Gergely

Nemzetközi tapasztalat, hogy egy nagyváros, ahol sokan élnek, és egy… mással szűkebb terekben találkoznak, kiemelten veszélyes a vírusok terjedése szempontjából. Ezért van, hogy a statisztikákat általában a nagyvárosok vezetik. A járvány első hulláma megütötte Budapestet is, ám az elsőként bevezetett intézkedések és a budapestiek felelősségteljes viselkedése megtette hatását, ez is kellett ahhoz, hogy az első hullámot nemzetközi összehasonlításban jól sikerült kezelnie Magyarországnak.

Iványi Gábor lelkész beszédet is mondott a temetésen.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Feladatot kapott, hogy a teremtett világnak azt a részét szolgálja, ami előbb volt, mint az ember[/perfectpullquote]

– hangzott el Bálint gazdáról a temetési beszédben, amit Iványi Gábor lelkész mondott.

Gyümölcsöst is elneveztek róla

Budapest XVI. kerületében egy gyümölcsös is viseli a nevét Bálint Györgynek.

“A Kárpát-medence haszonállatait és a tradicionális kisgazdaságokat bemutató Kertvárosi Tanyaudvar területén Bálint gazda útmutatásai szerint tavaly alakítottunk ki egy gyümölcsöskertet, melynek fáit ő maga metszette meg először az általa kifejlesztett karcsú orsó-forma elnevezésű metszési módszerrel. A kertet Bálint György 100. születésnapjára elkereszteltük Bálint Gazda Gyümölcsösének” – írta közleményében az önkormányzat, ami saját halottjának tekinti a kertészmörnököt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.