A világhírű madridi Prado múzeum a női művészeket jobban hangsúlyozva rendezi át állandó tárlatát – ismertette Miguel Falomir igazgató a képtár idei terveit a spanyol fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

A Prado vezetősége alacsony költségvetésből gazdálkodik

Falomir elmondta, az eddiginél befogadóbb szemléletű múzeum kialakításán dolgoznak, és amellett, hogy több női alkotó művét állítják ki, a Prado a spanyol múzeumok közül elsőként kutatói ösztöndíjat is indít női képzőművészek életművének tanulmányozására. Az állandó tárlat átalakításakor további szempont a történelmi idők műveinek felvonultatása, valamint az, hogy minél több ország alkotója kapjon helyet a kiállítótermekben.

Prado Muzeum Madrid
A Madridi Prado Múzeum / Fotó: Juliá Travel

A múlt évben 852 ezren látogattak el a Pradóba. Ez 73 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest, amikor rekordot döntött a látogatottság 3,2 millió érdeklődővel. A koronavírus-járvány miatt a múzeum tavaly tavasszal három hónapra bezárt, de a június végi nyitás után is elmaradtak a külföldi turisták. A képtár elvesztette bevételei 65 százalékát, mintegy 19 millió eurót (6,8 milliárd forint), így 2021-et az igazgató szerint a takarékosság fogja jellemezni.

Hangzatos nevek az időszaki kiállításokon

Ennek ellenére számos újdonsággal, időszakos tárlatokkal készülnek ez évre: Prado 200 néven különtermet nyitnak a múzeum történetét bemutató tárlatnak és megnyitják a főépület Jón galériáját is, ahol a nagyközönség elől eddig elzárt 51 ókori szobrot állítanak ki.

Kapcsolódó cikk

A Prado idei legnagyobb eseménye a márciustól négy hónapon át megtekinthető Mitológiai szenvedélyek című kiállítás lesz, amelyen mások mellett Tiziano, Veronese, Rubens és Van Dyck művei szerepelnek a londoni és az edinburghi nemzeti galériák, valamint a bostoni Isabella Stewart Gardner múzeum közreműködésének köszönhetően. Tavasszal Marinus van Reymerswaele flamand festő munkásságának szentelnek önálló tárlatot. Ősszel az andalúz barokk festészetről, Leonardo da Vinci műhelyének titkairól és a spanyol kulturális és vallási intézményekben őrzött dél-amerikai műalkotásokból nyílnak kiállítások.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet