Ezt keresed?

Ha nem ez az a cikk, amit kerestél, próbáld részletesebb kulcsszóval!

Egy költőnő, aki egyszerre angyali és ördögi

A FÉLonline. hu (Fiatal Értékteremtők Lapja) független kulturális magazin 10. évadát kezdi meg idén szeptemberben. A jubileumi évadban új estsorozatot indít a lap, melynek keretében fiatal pályakezdő költők önálló estjeit láthatja a közönség az RS9 Színház Vallai Kertjében. Első alanya Seres Lili Hanna.

Egybefolyt napok

Az első éjszakát követően egybefolynak a napok. Program programot ér, és ha már itt vagyok, részt akarok venni mindenen. Ez az akarás oda vezet, hogy nagyon hamar lemerülnek energiatartalékaim.

Versum versus MÁSIK

Néhány ember életében egyszer eljön a pillanat, mikor szeretne aktívabban bekapcsolódni a kulturális – speciel az irodalmi – vérkeringésbe. Megismerne olyanokat, akik közel hasonló hevülettel, hol több, hol kevesebb tapasztalattal a hátuk mögött szintén erre a felismerésre ébredtek, vagy már rutinos tollforgatók. Az irodalmi tábornak egy újonc számára – a cikk írója – a tájékozódáson túl leginkább a műhelymunka lehet hasznára, melyeket idén Kiss Noémi (próza), Parti Nagy Lajos (színházi szöveg, átírás és fordítás) és Szálinger Balázs (líra) tart. A napi gyakorlatot irodalmi kerekasztal beszélgetések és könyvbemutatók teszik teljessé.

Új fesztivál van születőben: Budapest Ritmo

A budapesti WOMEXet is nagy sikerrel bemutató Hangvető, valamint a CAFe Budapest közös rendezvényén új energiák jönnek létre a színpadon és a nézőtéren, az elmúlt évek legnagyobb világzenei sztárjainak koncertjein.

Edinburgh – ingyen cirkusz

Ha dolgozó ember vagy, akkor válogass a produkciókból, és azt nézd meg, amit szeretnél, tizenöt előadásra biztosan van keret; ha nem, akkor irány a Free Fringe Festival!

Drónoktól az apokalipszisig

Hétfőn az Országos Magyar Mentőszolgálat Markó utcai székházában sajtótájékoztatóra került sor a Sziget Fesztivál biztonságtechnikai és egészségügyi biztosítása kapcsán. A sajtótájékoztatót Győrfi Pál az OMSZ szóvivője moderálta, Gerendai Károly, Dr. Zacher Gábor, Dr. Szeles Géza, Máté Gábor és Benis Dániel részvételével.

Bérczesi Robi: „Összkomfortos hippi vagyok”

A hiperkarma továbbra sem pihen. Bár néhány évre eltűntek, mára egyre sűrűbben láthatóak és hallhatóak. Nemrég egy fellépés előtt – Szenesben –, kis időre mi is elcsíptük Robit. Beszélgettünk zenéről, munkásságairól, alkotói folyamatokról és arról, merre halad a karrierje.

Az író is kimozdulhat a komfortzónájából

A science fiction, a történelem és a tündérmesék műfaji összekapcsolása a vizuális kultúra médiumain keresztül érdekes kihívásnak tűnhet. De mi történik akkor, ha ez az irodalomban valósul meg? Az idei JAKkendő-díjassal, Fekete I. Alfonzzal beszélgettünk – többek között erről is.

50 tagú szimfonikus zenekar a Budapest Park Nagyszínpadán

Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye ismét koncertek sorát kínálja a nyár folyamán, azonban nem csak a felnőttek, de az apróságok számára is szórakozást nyújt. Június 5-én, idén második alkalommal lesz Mizo-Pöttömkert a Parkban, ahol a kreatív kézműves foglalkozásoktól a gyerekjógán át a gipszszobrászkodásig számtalan program várja a csöppségeket.

„Pont a sajátossága okoz izgalmat”

A USEME zenekar idén februárban üstökösként robbant be a hazai zenei piacra. A zenekar megalakulásáról, a rajongók visszajelzéseiről, valamint arról, hogyan tudnak a tagok egyszerre több projektet is sikeresen futtatni, a csapat három tagját, Csongor Bálintot, Szalkai Tibort és Varga Zoltánt kérdeztük.

Beck László “Zaza”: Kitartóan hiszek a punk-rock esztétikában

Interjúsorozatunk a magyar zenei élet meghatározó dobos-egyéniségeivel a végéhez közeledik. Következő áldozatunk Beck László, a 30Y dobosa. Zenei pályafutása összefonódott testvérével, Beck Zolival, mint mondta, nem működnének egymás nélkül. Zaza mesélt nekünk az önazonosságról, a punk-rock esztétikáról, a bezzegakurvabeckek terápiájáról, és arról is, hogy szerinte ki a legjobb nő a világon.

Poptestben metallélek

Az utóbbi pár hónapban megbolydult a kissé statikus hazai popzenei piac. Egy új szereplőről suttogtak az emberek: öt férfi, egy zenekar, számtalan stílus. Senki nem tudta, mire számíthat tőlük. Aztán jöttek a dalok szép sorjában, s végül február 26-án valami igazán rendkívüli történt: világra jött egy modern popalbum. Ja, hogy metalzenészektől?

A világ egy egészen északi pontján

Björk, Of Monsters and Men, Low, Sigur Rós, múm, Ólafur Arnalds, Seabear, GusGus, Roar, Sin fang, Kaleo, Pascal Pinon és még sorolhatnánk tovább, azokat az izlandi előadókat, akiknek a neve talán világzenei körökben is ismerősen cseng. Közülük többen már Magyarországon is többször megfordultak. Ezúttal Sóley-t kérdeztük, akinek 2015 végén volt a második koncertje Budapesten. Mesélt nekünk zeneszerzésről, turnézásról és az izlandi telekről.

Nagy Martin: „Egyszer azon fogok segíteni, akinek az apja kicsúfolt”

Nagy Martin életútja cseppet sem szokványos. A fiatal roma fiú még csak 21 éves, de már sok mindent élt át és látott. Legutóbb egy előítélek ellen küzdő fotósorozatban szerepelt, most pedig az orvosi egyetemre készül. A legerősebb motiváció az életében egyértelmű: segíteni másokon.

Hímpor a lepke szárnyán

Kiss Eszter színésznővel beszélgettünk, aki a Katona József Színház művésze. Sokoldalúság és rugalmasság, jellemzi a mindig megújulni kész színésznőt. Többek között darabtemetésről és új bemutatóról, valamint a közelgő felvételi időszakról kérdeztük.

Gyakornokság a Független Színháznál

A Független Színház gyakornokok jelentkezését várja hetente 12 órás munkavégzésre az Európai Roma Digitális, Kulturális Archívum (RomArchive) “Performing Arts” szekciója (roma drámairodalom, színház és cirkusz) alkotóinak, alkotóműhelyeinek, valamint produktumainak átfogó feltárására.

Jacques Rivette: A négyek bandája – Szerzői Filmklub

A Francia Új Hullám Kiadó, a Nyitott Műhely és a Szerzői Filmklub közös emlék-estet szervez a 2016. január 29-én, 87 évesen elhunyt francia új hullám legendás filmrendezőjének tiszteletére.

Bérczesi Robi: Nincs világmegfejtés, egyszerűség van

Már több mint egy éve annak, hogy a korábban több szünetet is megélt Hiperkarma ismét aktívan koncertezik, hiszen a zenekar frontembere, Bérczesi Robi újból, s reméljük, végleg háta mögött hagyta a kábítószert. A novemberben lévő debreceni koncerten csíptük el Robit, ahol többek között beszélt a városhoz való viszonyáról, a készülő új albumról,  újévi fogadalmakról és arról, mit csinálna másképp.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

II. Erzsébet királynő a koronavírusról: “Sikerülni fog”

A brit nemzet legyőzi az új koronavírus okozta járványt, ha megőrzi egységét és elszántságát – üzente II. Erzsébet királynő.

A Gahaku app segítségével reneszánsz portrévá alakíthatod szelfijeidet

Rasszizmussal vádja érkezett a Twitter-felhasználók részéről az applikáció ellen.

Margot Robbie stílusa visszaugrott a ’90-es évekbe a karantén idejére 

Lezser Adidas nadrágban és csillagos felsőben ugrott el bevásárolni.

A McDonald’s megosztotta egyik hamburgere receptjét, hogy házilag elkészíthesd

Mostantól otthonodban is élvezheted a nagyobb gyorséttremek ízeit.