Ezt keresed?

Ha nem ez az a cikk, amit kerestél, próbáld részletesebb kulcsszóval!

Elvis posztumusz kitüntetést kap Donald Trump amerikai elnöktől

A legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet kapja Elvis Presley az Amerikai Egyesült Államok elnökétől.

Kijött Leonard Cohen posztumusz verseskötete, meg is alázta benne Kanye Westet

A 2016-ban elhunyt énekes-dalszerző-írónak a napokban jelent meg a The Flame (A láng) című posztumusz verseskötete, amiben a 

Poszttraumás stressz szindróma miatt perli a Facebookot egy korábbi moderátor

Egy volt Facebook-alkalmazott pert indított a közösségi média óriás ellen a munkája során elszenvedett traumák miatt. Az egykor moderátor azt állítja, a Facebook nem nyújt megfelelő védelmet azok számára, akik a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmakkal dolgoznak.

Oroszország keményen bünteti azokat, akik mémeket posztolnak

A mémkészítés emberi jog, nem? Hát, Oroszország szerint nem. Sőt, büntetendő.

Posztumusz prológus

Egy alcíme is lett volna ennek az írásnak: Dilettantizmus csúcsrajáratva. Aztán le kellett mondanom róla. Mert még csak az utolsó alaptábor előtt járnak valahol. A csúcstámadásra legalább egy évet várni kell. Sajnos. Elkezdődött az Edinburgh Fringe Festival!

Sebő Ferenc a Banksy-ügyről: “A miniszterelnök egy infantilis, megalomán imposztor”

Az MKKP (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) felfedte, hogy ők állnak az ál-Banksy street art mögött. De miért éppen Thomason, a gőzmozdonyon ül Orbán Viktor? Terveznek-e újabb, ehhez hasonló akciókat? Sebő Ferenc, a párt Esztétikai Bizottságának elnöke válaszolt kérdéseinkre.

Visszatért a Jungle: Egy posztapokaliptikus rádióállomás szakítós dalokat játszik

A Jungle 2013-ban robban be a köztudatba két első dalukkal, a The Heattel és a Platoon-nal. A névtelen produceri duó pár év alatt kaleidoszkopikus, személyiséggel megtöltött, hét tagú, élő bandává alakult át.

Bemutatjuk a japán szupernagyit – Az Instagram sztárja egy 89 éves asszony, aki nagyon vicces selfieket posztol

Kimiko Nishimoto rácáfol az időseket érintő sztereotípiákra. Ő nem a kizárólag cekkerrel piacra vánszorgó vagy kalácsot sütő nagymama, de nem is a ház előtti padon magányosan üldögélő néni. A japán hölgy 2001-ben, 72 éves korában kezdett el fényképezni, és olyan karriert épített magának, amit minden amatőr fotós megirigyelne.

A színházrajongóknak 2018-ban is Pécsen a helye nyáron! – A POSZT idén ünnepli 18. születésnapját

A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) a hazai és határon túli magyar színjátszás legnagyobb jelentőséggel bíró országos találkozója. Minden esztendőben a legjobb nagyszínházi és kamaradarabok kerülnek bemutatásra versenyprogramjában. A versenyprogramon kívül a fesztivál tíz napja alatt (június 7. és 16. között) számos egyéb színházi és más társművészeti program került megrendezésre.

Menekülés a posztszovjetizmusból

Minden egykori szovjet ország egyfajta dilettantizmussal és identitászavarral küzd. A nyugat és kelet örök szellemi, néhol fizikai összecsapása az eltelt harminc év során most domborodik ki leginkább. Féltő tekintetünket nyugodtan emelhetjük Ukrajnára. Mert Ukrajna maga a permanens forradalom.

The Chameleons: Poszt-punk legendák érkeznek a Dürer Kertbe

A kultikus poszt-punk alapzenekar, a The Chameleons idén ünnepli Script of the Bridge című albumuk 35. évfordulóját, melyet az Interpoltól kezdve a Killersen és az Editorson át, rengeteg kortárs előadóra hatott.

Valaki megpróbálta ellopni Sia pucérkodós képeit, úgyhogy Sia inkább maga posztolta ki őket

Azzal a szöveggel osztotta meg a képet az énekesnő Twitteren, hogy 'Minden nap karácsony van'! Pacsi!

Ez a lámpa vihart kavar, ha Donald Trump posztol Twitterre

A szóban forgó lámpa valós időben reagál Donald Trump tweetjeire. Mikor az amerikai elnök posztol valamit, villámlik, mennydörög, na, ez egyáltalán nem szerelem.

Gulliver utazása a poszt-apokaliptikus, ősi Budapesten

A koncepció az ŰR. Annak kietlenségével és gyönyörűségével. Az űr-Odüsszeia három részre tagolódna. Februárban újabb elszállós buli a ContextUs jóvoltából.

Posztumusz Életmű Díjat kap a Sziget elhunyt munkatársa

A legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerésként számon tartott European Festival Awards idei Életmű Díját a Sziget nemrég elhunyt booking menedzserének ítélték. A díjat Dan Panaitescu özvegye...

“Az az érzésem, mintha egy posztapokaliptikus vízióban lennék benne”

Idén is a Margó Fesztivál keretein belül adták át a Margó-díjat. Az elismerést magáénak tudó Milbacher Róberttel beszélgettünk.

POSZT: Mi is Posztoltunk Pécsett

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy POSZT... Avagy idén huszonötödik alkalommal került megrendezésre a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Ez a fesztivál Magyarország legnívósabb színházi eseménye évről évre. Mi pedig ellátogattunk rá, idén is lesz-e olyan felejthetetlen, mint tavaly.

Ellie Goulding: „Sokkal határozottabban bele kellett volna állnom a #metoo-mozgalomba, de féltem, mit gondolnak majd rólam”

A 33 éves brit énekesnő őszintén beszél pályafutása nehézségeiről és mélypontjairól is. Kemény éveken van túl, de ezekből a tapasztaltokból is született a Brightest Blue anyaga.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Charlize Theron: Hollywoodban a sokszínűség támogatása nem csak üzlet, hanem személyes ügy is

Theron elmondása szerint rendkívül fontos, hogy használjunk a hangunkat, méghozzá a jó ügy érdekében.

Amerika, szobordöntések után: a falfestményekkel mi legyen?

Ideiglenes lefüggönyzés, ellenfreskó, vizsgálóbizottság az eddigi megoldások között.

A Briliáns barátnőm megújítja a női kapcsolatok televíziós ábrázolását

A sorozat megmutatja, hogyan élhetnek túl a nők egy férfiak által uralt világban.

Az Amazon Alexa alkalmazásának már érintés nélkül adható hangutasítás

Android és iOS rendszereken is elérhetővé válik az új applikáció.

Elárverezik Katharine Hepburn szerelmes leveleit, amit Howard Hughesnek írt

Nem házasodtak össze, de szerelmi történetük nagy port kavart annak idején Hollywoodban.