Ha párkapcsolatban élsz, biztosan te is szembekerültél már az alábbiak legalább egyikével. Tényleg jó-e, ha összehasonlítod a jelenlegi párod a korábbival? Vagy akár feladod saját magad, elhanyagolod a barátaid, sőt magad is? 5 dolog, amit gyakran rosszul csinálnak a párok!

Állandó összehasonlítás

Párkapcsolati Tanácsok Tippek Alapjai
/ Fotó: Shutterstock

Biztos, hogy te is összehasonlítottad már az aktuális párodat a korábbival. Lehet, hogy azért, mert az előző pasid nem bánt veled jól, és a kapcsolatotok egy idő után mérgező lett, ezért óvatos akarsz lenni, és keresed a jeleket. Vagy talán amiatt, mert az előző szerelmeden még mindig nem vagy túl, és valami olyat keresel, ami nagyban megegyezik az előzővel. Akárhogy is, egyik opció sem jó szerencsés.

Míg az előbbinél nem tudod elengedni magad, és állandóan bizalmatlan leszel, addig az utóbbinál megvezeted a párodat, és saját magadat is.

Kár egy másik emberhez, másik kapcsolathoz hasonlítani a jelenlegit, hiszen biztos, hogy sohasem lesz a kettő ugyanolyan!

Folyton együtt

Párkapcsolati Tanácsok Tippek Alapjai3
/ Fotó: Shutterstock

De jó is az, amikor elkezdődik egy kapcsolat, és legszívesebben minden perceteket együtt töltenétek! Érdemes kihasználni ezt az időszakot, mert semmihez sem fogható, de ugyanakkor túlzásba sem szabad vinni. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy megfeledkeznek saját, különálló életükről, és már csak a közöset látják maguk előtt.

Elhagyják a barátaikat, a hobbijaikat, mindent, ami egykor önmagukká tette őket, a szerelem egykor még rózsaszín ködében rekedve.

A gond az, hogy akiknél ennyire megszokottá válik az állandó együttlét, előbb-utóbb ez meg is marad. De ha sosem vagytok külön, sosem fogtok hiányozni egymásnak, pedig egy kapcsolatban igenis fontos a külön töltött idő – legalább annyira, mint amit együtt töltötök!

Elnyomod az érzéseidet

Párkapcsolati Tanácsok Tippek Alapjai4
/ Fotó: Shutterstock

Nem lenne szabad az érzelmeidet elzárnod magadban. Pedig sajnos biztos, hogy te is csináltál már ilyet. Csak azért, hogy elkerülj egy konfliktust, vagy hogy a párod ne nézzen rád rossz szemmel, inkább nem mondtad el azt, amit valójában gondoltál.

A kettőtök közötti békesség megőrzése viszont egyáltalán nem fontosabb a lelki nyugalmadnál, hiszen minden, amit nem mondasz ki, folyamatosan halmozódik fel benned.

Meggyőzöd magad, hogy ezek csak apróságok, amiket majd elfelejtesz, de a feszültség mégis fokozatosan növekszik benned, mígnem olyan dolgokon fogtok emiatt összekapni, ami egy ideális esetben nem lenne gond. Sokszor az érzelmek elnyomása okozza a legkomolyabb problémákat egy kapcsolatban!

Listát vezetsz

Párkapcsolati Tanácsok Tippek Alapjai5
/ Fotó: Shutterstock

Fontos, hogy a kapcsolatban egyenlő felek legyetek, de nem fog minden egyenlő mértékben történni. Teljesen rendben van, ha reggelente mindig te vagy az első, aki üzenetet küld, és a pasid az, aki általában elmosogat vacsora után, mert neked nincs kedved.

Nem kell kötelezően beosztani a házimunkát, sem pedig azt, hogy ki kezdeményezzen – mindaddig, amíg mindketten elégedettek vagytok.

A gond az, hogy az emberek többsége nem látja ezt át, hiszen egyáltalán nem könnyű végiggondolni, ki miben veszi ki jobban a részét. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a legtöbben gondolatban listát vezetnek arról, mit csináltak meg már sokadszor, és a feszültebb helyzetben ezeket a tényeket kezdik felsorolni. Ez viszont sosem vezet jóra!

Amit mások látnak

Párkapcsolati Tanácsok Tippek Alapjai6

Téged is sokszor aggaszt az, hogy mit gondolnak rólatok mások? Hogy mit látnak a közös életetekből? Emiatt az emberek többsége órákat tölt egy jól megkomponált fénykép szerkesztgetésével, hogy aztán feltölthessék a közösségi oldalakra, és bezsebeljék értük a lájkokat. Hogy az ismerősök azt lássák, izgalmas és boldog az életük.

Amikor viszont sokkal fontosabb az, hogy mit gondolnak ezek az emberek, szemben azzal, ami valóban megvan köztetek, a kapcsolatotok hamissá válik. Egy délibábbá, ami messziről szép, de közelről nem igazi.

Felejtsd el a Facebookot, a szelfiket, és azt, hogy mások tökéletesnek lássanak titeket. Csak az számít, hogy ti mit éreztek, mindenki más véleménye pedig csak mellékes!

További lifehack tippek és trükkök olvashatók a ContextUs Élet+Stílus rovatában!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.