Pilinszky János költő-író születésnapjára emlékezik Magyarország november 27-én, hiszen ezen a napon született 98 éve. Az alábbi cikkben 10 érdekességet osztunk meg veletek róla.

Sosem szakadt el a nagynénjeitől

Pilinszky János3

A törékeny, érzékeny gyermeket nagynénjei gyámolították, akik Pilinszky Jánosra még felnőtt korában is erős érzelmi befolyással voltak.

Testvére volt verseinek első olvasója

Pilinszky2

Verseinek egyik első értő olvasója testvére, Pilinszky Erika volt, akinek öngyilkossága (1975) jóvátehetetlen űrt hagyott a költőben, s talán szerepet játszott abban, hogy nem írt több verset.

Nem fejezte be az egyetemet

Pilinszky János Érdekességek

A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett; jogot, majd magyar és olasz irodalmat, valamint művészettörténetet hallgatott, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be.

Az első versei nem olvashatók a kötetében

Pilinkszky János2Első verseit 1938 végén, 1939 elején a Napkelet, az Élet és a Vigilia közölte; ezeket később nem vette föl kötetbe.

Pilinszky János Katona is volt

Pilinszky János41944 őszén katonának hívták be, így került el a németországi Harbachba, ahol egész életre szóló, megrendítő élménye lett a találkozás a koncentrációs táborok borzalmaival.

A diktatúra éveiben nem publikálhatott

Pilinszky

A diktatúra éveiben a Szépirodalmi Kiadó külső korrektoraként dolgozott, 1951-től 1956 júliusáig nem publikálhatott, az irodalmi élet perifériájára szorult. Ekkoriban verses meséket írt; meséket tartalmazó kötetével lépett a kényszerű hallgatás után először a nyilvánosság elé (Aranymadár, 1957). 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó felelős szerkesztője, 1957-től az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa; nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái.

A Harmadnapon eredetileg Senkiföldjén címmel jelent volna meg

Pilinszky János Kocsis Zoltán Csengery Adrienne

A II. világháború utáni magyar líra egyik legnagyobb teljesítménye a Harmadnapon (1959) című kötete. Eredetileg a Senkiföldjén címet szánta neki, de kénytelen volt megváltoztatni, mert megjelenését ehhez kötötték.

A katolikus költő

Pilinszky7

Az Apokrif, melynek nyelvi összetettsége és hőfoka Vörösmarty Előszó című költeményéhez hasonló, a világháború élményét és az utolsó ítélet látomását, a tékozló fiú és a Megváltó történetét vonatkoztatja egymásra. Ekkori versei a nyelvi sűrítés és feszültségteremtés rendkívüli teljesítményei; a legbanálisabb szavak is elementáris erővel hatnak; a szöveg fontos alkotóelemévé válik a csend, az elhallgatás.

A nap videója: Pilinszky János a hitről / ContextUs

Szerencsére rendelkezésünkre áll Pilinszky János költőről olyan videófelvételek, amelyeken meginterjúvolják. A mai nap videójában Pilinszky a hitről beszél.

Lírájának legfőbb szemléleti paradoxona a feltétlen hitnek és a létbe kivetettség abszurditásának egyidejű élménye. Szemében a költészet tetőpontja a Szent Ágoston-i soliloqium: a lélek magányos beszélgetése Istennel. „Költő vagyok és katolikus” – mondta magáról, elhárítva a katolikus költő címkéjét.

Munkásságát alig díjazták

Pilinszky5

Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve.Munkásságát ritkán jutalmazták. Az 1947-ben neki ítélt Baumgarten-díj után a következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg.

Kocsis Zoltán és Pilinszky

Pilinszky János Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán, Pilinszky János

Önéletrajzaim című „vertikális regényének” egyik fejezetéből filmet rendezett volna, Kocsis Zoltán társaságában pedig operát akart írni. E terveiből semmit sem tudott megvalósítani; alig egy hónappal Ingrid Ficheux-vel kötött házassága után elhunyt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.