Kanye West rapper, Donald Trump egykori támogatója bejelentette, hogy ő is indul az amerikai elnökválasztáson idén novemberben. Egy kisebb párt támogatása vagy tízezer aláírás nélkül a híresség esélye azonban a nullához konvergál. 

Jelöltek tárháza

Idén novemberben tartják az amerikai elnökválasztásokat. Donald Trump a történelem bevett kampányaira támaszkodva Nixon nyomdokaiba kíván lépni, míg Bernie Sanders többek között az anime rajongók körében szerez támogatókat. A jelöltek között Kanye West is feltűnik, akit korábban legfeljebb a színpadokon láthattunk. 

Kanye Elnok
Kanye West Is Indul Az Amerikai Elnökválasztáson Novemberben / Fotó: Getty Images

Kanye West rapper és egykori Trump-támogató esélye egy kisebb párt vagy legalább tízezer aláírás nélkül a nullához konvergál. Ennek ellenére azonban számtalanszor tanúi lehettünk annak, hogy a hírességek sikeres karriert futottak be a politikai élet farvizén is. A meggyőző karizma, a médiához való hozzáértés és az intézményellenes szemlélet elegye tökéletes marketing-fogás a rajongóik körében. Persze nem árt figyelembe venni, hogy pontosan minek köszönhetően válnak népszerűvé és a hatalom megszerzésétől ellépve milyen célokkal igyekeznek befoglalni a Fehér Ház patinás helyiségeit. 

Hírességek a közélet fókuszában

Számos példát láthattunk már arra, hogy a színpadi reflektorfényből kilépve a hírességek a közéleti kérdések fókuszpontjában találták magukat. Sonny Bonót 1988-ban Palm Springs polgármesterévé választották, majd 1994-ben a Kongresszus jelöltjei közt is feltűnt. Jesse Ventura 1999-ben Minnesota kormányzója lett. És persze ott van Ronald Reagan egykori hollywoodi színész is. Kalifornia kormányzása után az amerikai elnök posztját töltötte be 1981-től 1989-ig. Ez a jelenség azonban nem korlátozódik kizárólag az Egyesült Államokra, hiszen hasonló mozzanatok figyelhetők meg a pakisztáni, ukrán és a guatemalai közéletben is. A hírességek világszerte bekapcsolódtak a politikába, néhányuk ráadásul a legmagasabb hivatali pozíciókban bontakozhatna ki. 

A hírességek közéletben való evickélése feltételezi, hogy kevesebb tudással vetik bele magukat a társadalmi kérdésekbe. Ám hírnevük révén kampányaik nagyobb eséllyel vonzzák be a média figyelmét.

Az indulókból olykor hiányzik a politika és az irányítás mély ismerete, valamint a kormányzás korábbi tapasztalata. Ehhez hozzájárulnak a politikai élet változásai is, hiszen ma már az amerikai elnökök és magasabb pozícióban levő képviselők ugyanúgy igyekeznek jelentős követőtáborra szert tenni, mint a legismertebb celebjeink. A támogatók eléréséhez mindenképp szükség van a közösségi média és más, népszerű platformok használatára a technológiai vívmányok fejlődésének köszönhetően. 

Donald Trump állítja: magányos harcos ő, és egyedül küzd Amerikáért

Donald Trump joggal érezheti, hogy egyedül marad a harcban, hiszen saját unokahúga és egykori tanácsadója is leleplező könyvet írt róla. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Twitteren úgy jellemezte magát, mint magányos harcos, mindezt egy felkiáltójellel megerősítve, írja a Design Taxi .

A politikai élet változásaihoz hozzájárul a szórakoztatás és a hírek közötti elmosódott határvonalak jelensége is. Ma már sok hír egyre inkább az olvasók és nézők szórakoztatására, mintsem informálására törekszik. Ha jobban belegondolunk, ez sem ismeretlen talaj a neves előadók számára. Azonban nemcsak a média szerepével és a politikai változásokkal magyarázható a celebek közéleti kérdésekben való állásfoglalása. A letelepedés-ellenes kampányok szintén piros pontokat jelentenek a képviselői vagy elnöki címért induló hírességeknek. 

Csalfa hit

Nem elhanyagolható tény, hogy a hírességek egyszerűbb kommunikációs stílust és közvetlenebb nyelvhasználatot alkalmaznak. Mindezzel az érthetőség érzését keltik és empátiát ébresztenek támogatóik körében. A szavazók abban a csalfa hitben élnek, hogy tisztán értik a jelölt céljait és szándékait, de valójában akaratlanul is szemet hunynak afelett, hogy az adott híresség nem rendelkezik tudományos háttérrel, diplomával és semmilyen komolyabb társulás vagy intézmény nem áll mögötte. 

Érdekes adalék, hogy a tudás hiánya a tény felismerését követően sem hátráltató tényező.

Ez az antiintellektualizmus olyasmi, amely vonzza azokat a szavazókat, akik nem akarnak támogatni egy okosabbnak tűnő jelöltet, írja a The Conversation. Ezeket a tulajdonságokat előnynek tekintik, amelyek reményt adó lyukat fúrnak a hagyományos politikán.

A Fehér Ház állítja: Donald Trump elolvassa a nemzetbiztonsági iratokat

Nincs jó passzban Donald Trump : a koronavírus-világjárvány, a Black Lives Matter mozgalom és két leleplező botránykönyv is hozzájárulhatott, hogy az elnök népszerűsége zuhant, és a demokrata jelölt, Joe Biden átvette a vezetést a novemberi elnökválasztásért folyó harcban.

Ennek ellenére azonban a híresség-politikusok megjelenése nem azt jelenti, hogy a demokrácia érdekfeszítőbbé vagy nyitottabbá válna. Az ilyen jelöltek növekedése a politikai élet hanyatlásának virradata. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.