Felesége, Michelle Obama nagysikerű önéletrajza után két évvel megjelent a volt elnök memoárkötete, az Egy ígéret földje, amely hamarosan magyarul is olvasható. 

Az Obama-házaspár 65 millió dollárért írta meg a két könyvet

„Először is, remélem, hogy őszinte beszámolót adok a hivatali időm alatt történtekről – nem csupán a legfontosabb események vagy a magasrangú vezetőkkel történő találkozóim időrendi felsorolását, hanem azokat a politikai, gazdasági és kulturális kihívásokat is, amelyek befolyásolták a kormányzást” – írja Barack Obama a november 17-én (Magyarországon december 10-én) megjelenő memoárkötetében. 

Barack Michelle Obama Memoar
Barack És Michelle Obama / Fotó: Michelle Obama Instagram

A Penguin Random House kiadó 65 millió dollárt fizetett a párnak a kéziratokért. A 768 oldalas kötet azt a 2009-től 2017-ig tartó időszakot fogja át, amikor Obama bekerült a Szenátusba, majd pedig megválasztották az USA 44. elnökévé. 

„Azt hittem, 500 oldalba belefér, és elkészülök vele egy év alatt” – vallja be. Obama nem kevesebbet ígér, mint hogy az olvasó is átélheti, milyen érzés az Egyesült Államok elnökének lenni. Azt állítja, a Fehér Ház is csak egy munkahely, ahol emberek dolgoznak, akik ugyanúgy naponta sikerélményeket, csalódásokat, irodai súrlódásokat, hibákat vagy kis győzelmeket élnek meg, mint bármely más állampolgár. 

Donald Trump azt ígérte, hogy nála van az a csodaszer, amellyel több millió amerikai faji eredetű szorongását el lehet mulasztani, amit egy fekete elnök váltott ki” – jelenti ki Obama. Úgy véli, bekerülése a Fehér Házba mélyen gyökerező félelmet szült sokakban: úgy érezték, hogy felborult a világ rendje. Szerinte Trump minderre tökéletesen ráérzett, amikor azt kezdte róla terjeszteni, hogy nem is Amerikában született, tehát hivatalosan nem is lehetne elnök. 

Sarah Palin és az elszabadult gonosz szellem

Az Egy ígéret földje éppen akkor kerül a boltokba, amikor Trump továbbra sem hajlandó elismerni, hogy elvesztette a választást Joe Bidennel, Obama volt alelnökével szemben. A könyv végigveszi, hogyan lett Donald Trumpból, a valóságshow-műsorvezetőből a származásával kapcsolatos hazugság terjesztője, majd republikánus jelölt, végül pedig minden normát felrúgó elnök. 

Kapcsolódó cikk

Figyelemre méltó, hogy számos elemzőhöz hasonlóan Obama is Sarah Palin, az alaszkai kormányzó kiemelkedésében látja a trumpizmus gyökerét. Palin 2008-ban John McCain republikánus elnökjelölt alelnökének választotta a kampányban. Két évvel később Obama egészségügyi reformja ellen hergelt a Tea Party mozgalommal. 

Palinnal mintha elszabadult volna az a gonosz szellem, amely mintha régóta ott rejtőzködött volna a republikánus pártban – az idegengyűlölet, az értelmiség-ellenesség, a paranoid összeesküvés-elméletek, a színesbőrűek iránt érzett ellenszenv –, és mindez középpontba került

– írja az elnök, hogyan adta meg a jövőbeli politikusok számára is a biztos receptet Palin felemelkedése az alelnökjelölti pozícióig.

Obama szerint Trump kiválóan megfelelt annak a republikánus elvárásnak, hogy mindenben az ellenkezőjét tegye annak, amit ő tett volna. Ezt osztották a párt magasrangú politikusai is, mint a John Boehner Házelnök vagy a Szenátus republikánus frakcióvezetője, Mitch McConnell. Nem számított, hogy igaz-e, amit mondanak, Trump csupán annyiban különbözött tőlük, hogy neki nem voltak gátlásai. 

A 2020-as elnökválasztás során nem csak Michelle Obama kampányolt Joe Biden mellett, hanem egykori főnökeként és jó barátjaként Obama is támogatta. 

„Erőt ad, hogy rekordszámú amerikai ment el szavazni. Megingathatatlan bizalommal hiszek Joe Biden és Kamala Harris személyében, és hogy tudják, hogy mi a helyes. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy választás nem old meg semmit. Hatalmas a megosztottság és ijesztőek a problémáink” – festi le az aktuális helyzetet. 

Egy nap alatt egyébként 900 ezer példányt adtak el Obama emlékirataiból. Ezzel minden valószínűség szerint Obama könyve lesz a legnagyobb példányszámban valaha eladott elnöki emlékirat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.