Az SZFE hallgatójára biztonsági őröket hívott a portás

Az SZFE hallgatójára biztonsági őröket hívott a portás

Megpróbálta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egyik hallgatója piros-fehér szalaggal körbetekerni az épületet, azonban a portás biztonsági őröket hívott.

A megfélemlítés volt a cél a hallgató szerint

Tekintélyt parancsoló termetű biztonsági őrök fogadták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóját, aki megpróbált elhelyezni egy piros-fehér szalagot az épületen. „Bár alighanem a megfélemlítés a cél, a helyzet inkább meglepő” – hallható a HVG-hez eljuttatott videón. 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) bejárata / Fotó: Bánkúti Sándor / Index

“Mellőzzük már az ilyenfajta megnyilvánulásokat, jó?” – mondta az egyik biztonsági őr. 

Mindennap leszedik a szalagot

„Amikor a vírushelyzet miatt elhagytuk az épületeket, másnap reggel azonnal leszedték az ellenállásunk jelképévé vált piros-fehér terelőszalagot a bejáratokról. Úgyhogy az első online fórumon megegyeztünk, hogy az összes járványügyi előírás betartásával, egyéni politikai véleménynyilvánítás céljából, teljesen törvényes keretek között egy ember minden nap felrak egy szalagot a Vas utcai egyetemi épület előtti egyik oszlopra” – magyarázza a helyzetet az egyetem hallgatója.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

„Ezt tesszük is másfél hete minden nap. A munkatársak, valószínűleg utasításra, minden nap le is szedik. Ma azonban az történt, ami a videón látható” – tette hozzá.

A hallgatók a lap kérdésére elmondták: az egyetemen korábban soha nem voltak biztonsági őrök, és azok a hallgatók, akikkel az eset óta beszéltek, mind azt mondták, hogy eddig nem találkoztak az egyetemen a videón látható férfiakkal, akiket – ahogy az a videó elején hallható – a Vas utcai épület portása biztonságiaknak nevez, és akik videóra vették, ahogy a hallgató szalagozni készül.

“Mivel nagytermetű férfiemberekről van szó, a cél minden bizonnyal a megfélemlítés, de a helyzet akkor is inkább meglepő” – összegezte érzéseit a nyilatkozó hallgató.

Fekete ruhás biztonsági őrök jelentek meg az SZFE-nél

Biztonságiak akadályozták meg, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a tiltakozásuk jelképét, a piros-fehér szalagokat kihelyezzék az intézmény ...

A portás egyébként azt is közölte, hogy ilyen esetben ezentúl szólnia kell a rendőrségnek, nem csak a Marcona céghez tartozó biztonsági őröknek.

Kezdőlap > Politika > Az SZFE hallgatójára biztonsági őröket hívott a portás

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból