A szakértők szerint a hívők egy részét elszipkázhatják a szélsőjobb csoportok az alternatív közösségi oldalakon.

Az Ítélet Napja, ami csak nem akar eljönni

Donald Trump leghűségesebb támogatói november eleje óta abban a hitben éltek, hogy a választást elcsalták, ellopták, és valójában Trump nyerte az elnökválasztást. Ahogy bizonyítékok nélkül peres úton egyre reménytelenebbnek tűnt törvényes eszközökkel Trump javára fordítani a végeredményt, a kétségbeesett hívek már csak abban bízhattak, hogy január 6-án, az elektori szavazatok érvényesítésekor a Kongresszusban ülésező képviselőket és szenátorokat a tömeg erejével ráveszik, hogy ne fogadják el a hivatalos eredményeket.

Qanon Jovoje Trump Utan
David Reinert Holding A Q Sign Waits In Line With Others To Enter A Campaign Rally With President Donald Trump Republican U.s. Senate Candidate Rep. Lou Barletta, R-Pa., Thursday, August 2, 2018 In Wilkes-Barre, Pa. (Ap Photo/Matt Rourke)

Ahogy látták, hogy ez bizony nem fog megtörténni, és közelgett a pillanat, hogy Mike Pence alelnök kimondja, Joe Biden Amerika első embere, Trump beszédétől feltüzelve a csőcselék, köztük a QAnon-hívők betörtek a Capitolium épületébe. Az, hogy ez megtörténhetett, nem csak Amerikát, hanem az egész demokratikus világot mélyen megrázta. Az első sokk után a vandálokat letartóztatták. Donald Trumpot a Twitter örökre eltiltotta, számos addig hűséges embere és párttársa elfordult tőle, és megindult ellene a második impeachment eljárás. Ebben a hangulatban készült tehát Amerika Joe Biden és Kamala Harris január 20-i beiktatási ceremóniájára.

Kapcsolódó cikk

A Partizán fenti anyaga mellett a Telex  is nemrég kiváló anyagot készítettek a QAnon mozgalomról.

Trump híveinek képzeletbeli harca a gonosz ellen

A Capitolium elleni támadás óta, a QAnon mozgalom a világsajtón keresztül bekerült a nemzetközi köztudatba. Az összeesküvés-elmélet szerint, létezik egy demo...

A The Guardian szerint a QAnon-hívők már hozzáedződtek ahhoz, hogy a jóslatok beteljesületlenek maradnak. A mozgalom 2017-ben indult, amikor egy Q álnevű személy kormányzati bennfentesnek kiadva magát elkezdte terjeszteni a 4chanen, hogy Hillary Clintont hamarosan letartóztatják, a kormány pedig tömeges zavargásokra számít. A sátánista-pedofil háttérhatalomról csepegtetett információkból a valóságban természetesen semmi sem igazolódott be az elmúlt három év során. Q követőtábora és befolyásuk a Republikánus pártban viszont egyre csak nőtt. Sokak éppen innen vették a motivációt a Capitolium lerohanásához.

A kognitív disszonancián túl: vak hit

A várva várt „Vihar”, vagyis az ítélet napja, amikor Donald Trump hű katonai szövetségeseivel statáriumot hirdet, politikai ellenfeleiket pedig Guantanamón felakasztják, mégsem jött el. A „Nagy Kijózanodás” nem történt meg. Vagy mégis, csak nem úgy, ahogy azt várták?

Kapcsolódó cikk

Biden beiktatása alatt egyre több kiábrándult kommentet lehetett olvasni. „Hazudtak nekünk”, „Csúnyán átvágtak bennünket”, „Úgy érzem, megőrülök, már nem tudom, mit is higgyek el”. Az egyik legfőbb QAnon influenszer pedig azt üzente a Twitteren, hogy ennyi volt, mindenki térjen vissza a rendes életébe, új elnököt iktattak be.

Nagyon sok QAnon-követő dühös és kiábrándult, úgy érzik, félrevezették őket. Közülük sokan lemorzsolódnak, akik csak balhéból vagy poénból tartottak velük. De az igazi hívők megmaradnak, akiket semmilyen be nem teljesülő jóslat el nem tántoríthat

– mondta Travis View író, a The Washington Post szerzője, aki régóta tanulmányozza a QAnon-mozgalmat. Az ilyen emberek alkotják a vírustagadók legfanatikusabb körét is: emlékezetes az amerikai ápolónő története, aki több súlyos állapotú Covid-fertőzött vírustagadóval is találkozott. 

Sokan tehát kitartóan ragaszkodnak téveszméikhez: valaki elterjesztette, hogy a színpadon, ahol Trump a búcsúbeszédét mondta január 20-án, 17 darab zászlót számolt össze. Ez pedig egyértelműen Q titkos üzenete, hiszen a Q az amerikai abc 17. betűje.

Kapcsolódó cikk

Mások pedig a valós események tükrében újragondolják Q többezer posztját, új magyarázatokat, értelmezéseket keresnek arra, hogy miképpen is igazolódtak be végül Q állításai.

Alig néhány kattintásra a radikalizálódástól

Brian Friedberg, a Harvard Egyetem Shorenstein Központjának vezető kutatója szerint félő, hogy ez utóbbi csoport szintet lép és méginkább radikalizálódik.

A leginkább attól tartok, hogy átmegy zsidóellenes mozgalomba. Látok arra utaló jeleket, hogy a fehér nacionalisták, neonáci, alt-right csoportok, akik eddig megvetették a QAnont, mert csak Trump MAGA (Make America Great Again) szlogenjével foglalkoztak, most hasznot húzhatnak a megmaradt hívőkből. Mintha tömegeknek készülnének kiosztani a piros kapszulát

– utalt Friedberg a Mátrix ikonikus jelenetére, amelyben a piros kapszula jelenti a „Valóság” feltárulását.

Kapcsolódó cikk

„A QAnonosok már eleve hisznek abban, hogy Soros György és Rothschildék irányítják a világot. A sátánista-pedofil hálózat világuralmától csak egy lépés a zsidó összeesküvéselmélet” – tette hozzá View

A QAnon mindig is antiszemita narratívákkal operált, de az influenszereik a közösségi oldalakon tartózkodtak a nyílt zsidózástól. Az is fokozza a radikalizálódás veszélyét, hogy a QAnon elméleteit hirdetőket letiltották a hagyományos közösségi platformokról. Az olyan alternatív oldalak, ahol nincs cenzúra vagy kevésbé tudják ellenőrizni a felhasználókat, mint a Telegram, a Parler, a Gab, pedig már régóta a szervezett, szélsőséges jobboldali csoportok Mekkája.

Jordan Klepper vs. Trump Supporters: The Complete Collection | The Daily Social Distancing Show

Here's one hour of Jordan Klepper vs. Trump Supporters: The Complete Collection. #DailyShow #JordanKlepper #DonaldTrumpSubscribe to The Daily Show:https://ww...

Friedberg arra is figyelmeztetett, hogy Trump bukása csak erősíteni fogja a boszorkányüldözés hangoztatását, az áldozati szerep narratíváját.

„Most beigazolódhat az a magukat áldozatként beállító narratíva, ami egészen abszurdan hangzott Trump elnöksége alatt. Mivel az „ellenségeik” – a háttérhatalmak, a kommunisták, a liberálisok, az antifa – nem tűntek el, sőt, ők kerültek hatalomra, ezért a gyűlölködés is megmarad” 

– vélte Friedberg

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.