Ezt keresed?

Ha nem ez az a cikk, amit kerestél, próbáld részletesebb kulcsszóval!

Bánkitó: a bezzegrégennek van létjogosultsága, de megvettek kilóra idén

Idén ünnepelte 10. évfordulóját a Bánkitó Fesztivál. A korrupcióra, elnyomásra fűzték fel az események koncepcióját. Néha azonban talán sok is volt, és megjelentek a bezzegrégenek. Mégis megvették kilóra Juhász Máriót. Véleménycikk.

Géczi János és Lázár Domokos is tárlatvezet a MODEMben

Sok szerepben láthattuk már Lázár Domokost, az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarok egyik alapítóját, azonban (zenés) tárlatvezetőként még nem. A MODEM...

A művelődés egy új szintje

Budapest nyüzsgő belvárosának kulturális különlegességei között bújik meg a Müszi. A szürke környezetéből kirívó élénkzöld ajtó már önmagában csalogatja az arrajárókat.

A ContextUs bemutatja: #romarhyme

Április 8-án ünnepeltük a Nemzetközi Romanapot, majd április 11-én a Magyar Költészet Napját. Ennek apropójából és a két esemény előtt tisztelegve, a ContextUs két közéleti szereplőt és két művészt kért fel a romarhyme megvalósítására.

Három friss hang a habiszti politika ellen

A Kettős Mérce 2016 elején indította el Habiszti rovatát, amelynek megalakulása során három fiatal vállalkozott arra, hogy a roma politikáról beszéljenek indulatmentesen – habiszti, azaz félrebeszélés nélkül.

A legjobb hangulatú fesztivál idén is startol

Jót akarsz magadnak? Akkor gyere ki a tóra idén is! Július 14. és 16. között ugyanis a főváros legalterabb apraja-nagyja leköltözik a bánki tó partjára csapatni egy nagyot. Ezúttal az eddigiekhez képest még változatosabb és széleskörűbb program-felhozatallal készülnek nektek a szervezők, lesz 0.nap is, illetve a ContextUs.hu csapata is jelen lesz egy kulturális sátorral a placcon!

Barangolások a test mentén

Az Art Week keretében Győrffy László kalauzolta a megjelent érdeklődőket a test mentén. A találkozás Várady Róbert Merülés című kiállításán a Várfok Project Roomban történt, melyet Kerekes Gábor Szöllősi Géza Body, Fetish, Death közös kiállítása követett volna

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

A hírességek közösségi oldalai igazi melegágyai a koronavírusos összeesküvés-elméleteknek

Több híresség is a koronavírusról összeeszkábált álhírekkel veszélyeztette a hírnevét és rajongóik épségét.

Itt az ideje, hogy végre komolyan vegyük Beyoncét mint filmrendezőt

Korunk ünnepelt popsztárja a filmművészetben is komoly életművet kezd alkotni vizuális albumaival.

A Booker-díjra jelölt zimbabwei szerzőt, Tsitsi Dangarembgát óvadék ellenében engedték szabadon

Tsitsi Dangarembga szerint az aktivisták üldözése és a büntető igazságszolgáltatással való visszaélés az igazságon való gúnyolódással egyenértékű. 

Elhunyt Reigl Judit, aki haláláig a legkeresettebb magyar művész volt

Művei a világ legfontosabb amerikai és európai múzeumaiban megtalálhatóak.

Kedvenc könyvei mentén tárja fel egy képviselő a brit igazságügy fogyatékosságait

Költségcsökkentés miatti alulfinanszírozás, hosszú várakozás a tárgyalásra, majd embertelen börtönkörülmények. A képviselő olyan könyveket sorolt fel, amely a jelenlegi igazságszolgáltatás problémáiról írnak.