Eddig még nem volt példa arra, hogy Stana Alexandra a testvéreivel tűnt volna fel a közösségi oldalán, sőt, sokáig az sem derült ki, hogy valójában nem egyke. Most először osztott meg velük közös tartalmat.
Stana Alexandrát a Dancing with the Starsban ismerhette meg az ország, azóta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
A táncosnő nem gyakran beszél a magánéletéről és a családjáról, ám a minap kivételt tett, elmesélve, hogy az édesanyjával – aki elismert koreográfus és balettművész volt – annak idején Nagyváradról költöztek Budapestre.
Alexandrának korán elhunyt az édesapja egy autóbaleset következtében, ezért kilencéves korától egyedül nevelte az anyukája. A gyász feldolgozásához szakember segítségét is kérte, és mint mondta, hálás azért, hogy az édesanyja arra törekedett, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt.
A TV2 sztárja ezen túlmenően nem igazán beszél a családjáról, így azt sem lehetett tudni, hogy hány testvére van. 2022-ben egy lánnyal osztott meg közös fotót, a felvételhez mellékelt írásból pedig az derülki ki, hogy a testvére szerepel a képen.
Most újabb titokról rántotta le a leplet, ugyanis a legfrissebb fotóján két sráccal szerepel, akik szintén a testvérei.
„Egymáshoz közel vagy kilométerekre távol, a testvéreket a szívük köti össze, legyenek bárhol” – írt megható idézetet a képhez.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.