A The Guardian hosszú cikkben vette górcső alá, hogyan működik a szórakoztatóiparon belül a kabaré és stand-up végtelenül szexista – és egyáltalán nem vicces – világa. Hogyan tud érvényesülni egy kezdő női humorista? Miért nem jelzik a problémákat? Milyen megoldások születtek?

A női humoristák #MeToo lavinája?

„Ha ez egy normális munkahely lenne, akkor rögtön az első napon, amikor egy régi motoros jóindulatúan figyelmeztet, mely pasikkal kell vigyáznunk, mert megerőszakolhatnak, már mehetnénk is a HR-re. De itt nincs HR, nincs olyan szerv, ahol panaszt tudnánk tenni” – fakadt ki Laura Duddy, aki tavaly kezdett el stand-uppal foglalkozni. Ellie Calnan, aki másfél éve dolgozik a szakmában, megerősíti, hogy a kerülendő kollégák és fellépések „listázása” bevett gyakorlat.

Angol Stand Up Kabare
A Színfalak Mögött Korántsem Vicces Jelenetek Zajlanak / Fotó: Fangxianuo/Getty Images

Mindketten megdöbbenve szembesültek a napi szintű szexizmussal és a ritkább, de annál súlyosabb szexuális zaklatással, amivel ez a szakma jár a már befutott női humoristák szerint. A komikaként érvényesülni kívánó nőknek a színpadon a nők kárára elsütött poénoktól a színfalak mögötti, a szervezők által elkövetett szexuális erőszakig az abúzusok minden formáját felvonultató közeg nagyon is ismerős. Amikor júniusban Chris D’Elia amerikai humoristát szexuális zaklatással vádolták – amit tagad –, a szakma brit képviselői a Twitteren kezdték megosztani történeteiket.

Levették a műsorról a szexuális erőszakkal vádolt hiphopmogul interjúját

Az Egyesült Államokban akkora botrányt okozott, hogy egy reggeli rádióműsorba meghívták vendégként Russel Simmons üzletembert, hogy végül a Tidal és Revolt TV csatornáknak utólag el kellett távolítaniuk műsorukból a felvételt, írja a . Simmons a Def Jam Recordings hip-hop zenei kiadó tulajdonosa, a műfaj egyik megkerülhetetlen alakja, akit legalább húsz nő többrendbeli szexuális zaklatással és erőszakkal vádol.

A 2017-ben kirobbant #MeToo-botrány óta köreikben azonban mit sem változott a helyzet. Pedig azóta az egyik fő vádlott, Harvey Weinstein már rács mögé került, és a filmipar is feldolgozta a rendszerszintű szexuális zaklatások témáját. Legutóbb pedig Ellie Goulding beszélt arról, hogyan indult az ő és pályatársai karrierje, valamint a Fox News-nál már a botrány második köre zajlik.

Nagy-Britanniában a szórakoztatóipar ezen ágát kabaréest-szervezők és fellépési helyszínek tulajdonosai uralják. A nyílt esteken bárki felléphet, hogy aztán bekerülhessenek a legjobb kabarészínházakba, a televízióba, és végül önálló esttel turnézhassanak.

Az iparágban dolgozó nők szerint azonban mélyen gyökerező szexizmus hatja át a döntően férfiak által irányított szcénát, amely letöri a tehetséges nők önbizalmát, bátorítja a szexuális ragadozókat és ahol nem lehet panaszt tenni.

Képzeljük el, milyen érzés lehet kiállni a színpadra, miután az előttünk fellépő kolléga szexista viccekkel szórakoztatta a közönséget. Majd folytatja kolléganőinek. Ha pedig szóvá teszi valaki, akkor csak annyit mond: „Csak vicceltem!”

Önkéntes pártfogó nyit meg ajtókat

„Állandóan azt halljuk, hogy nem vagyunk elég viccesek – tehát aki elég vicces, az beszólhat másoknak? Azt hittem, ha szorgalmasan dolgozom, akkor majd egyenrangú félként bánnak velem, de ez a pillanat sosem fog eljönni” – nyilatkozta Alison Spittle stand-up humorista.

Tiwa Savage: A nigériai popsztár, aki a karrierje után az erőszak ellen küzd

Kamaszkorában akkor indult be a karrierje, miután szülei az Egyesült Királyságba költöztek. Háttérénekesként olyan sztárokkal dolgozhatott, mint George Michael vagy Kelly Clarkson. De az éneklés közben lediplomázott a Kenti Egyetemen üzleti menedzsmentből, majd a Skót Királyi Banknál, az RBS-nél helyezkedett el könyvelőként. „A zene volt mindig is az első szerelmem.

A szakmában az előrejutás a kapcsolati tőkén múlik. Amikor egy kezdő előadónak egy, már ismert humorista vagy szervező felajánlja segítségét, akkor ez remek lehetőségnek tűnik. De a női humoristák gyakran azzal szembesülnek, hogy a szakmai segítőkészség felettébb gyorsan szexuális felhangot vesz.

Nina Gilligan 2011-ben kezdett stand-uppal foglalkozni. Amikor kezdőként egy szervező fellépési lehetőséget ajánlott neki egy céges bulin, biztos volt benne, hogy kizárólag szakmai szándékok vezérlik a jóakarót.

A helyszínen derült ki, hogy őt is a férfi hotelszobájában szállásolták volna el. Amikor az előadás végén végül egy többágyas hálóteremben nyugovóra tért, arra ébredt, hogy a férfi tapogatja. Később másoktól is hallott rossz tapasztalatokat erről a szervezőről, de újoncként még nem ért el hozzá a szóbeszéd.

A női szolidaritásnak ezért különösen nagy szerepe van.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem arról adnék tanácsot egy kávé mellett a kezdőknek, hogy milyen poénokat mondjanak, hanem hogy milyen haknikat ne vállaljanak el, ha nem akarják, hogy zaklassák őket[/perfectpullquote]

– vonta le a tanulságot Spittle, hozzátette, hogy az éjszakába nyúló fellépések és a „kötelező” alkoholfogyasztás mellett gyakran idegenekkel összezárva kell egy kocsiban utazniuk vagy szűkös szálláson nyugovóra térniük.

Minek ment oda? Miért nem szólt? Miért évekkel később jut eszébe?

Néhány nő azért nem szól az őt ért sérelmekről, mert úgy ítélik meg, hogy a „szürke zónába” esnek, határesetnek minősülnek problémáik. A legtöbben egyetértettek abban, hogy ha panaszt tesznek, akkor azzal el is veszik több munkalehetőség, legközelebb már nem hívják őket fellépni. Spittle azt állítja, hogy vannak olyan klubok, ahol feketelistára rakták. Az is előfordul, hogy ha kollégáiknak elmondják, mi történt velük, nem veszik őket komolyan, kétségbe vonják a szavukat, így tovább dolgoznak az elkövetővel.

Harvey Weinsteint újabb nemi erőszakkal vádolják

A Miramax egykori feje jelenleg 23 éves börtönbüntetését tölti egy New York állambeli börtönben, de hamarosan ismét bíróság elé áll majd, ezúttal Los Angelesben. Eredetileg két rendbeli nemi erőszak és két rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény miatt kellett volna bíróság elé állni.

„A Twitteren közzétett esetek csak a jéghegy csúcsa. Sokan félnek, és sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy megvádoljanak valakit” – jelentette ki Ania Magliano, aki három éve stand-upol. Mivel nem létezik humánerőforrás-osztály, sem szakszervezet, így a legtöbben nem tudnak hová fordulni. A felgyülemlett traumák és megaláztatások miatt aztán sok nő – legyen bármilyen tehetséges is – végleg abbahagyja. Gyakran megtörténik, hogy aki szólni mer, azt perrel fenyegetik.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az emberek azt hiszik, hogy az a profi hozzáállás, ha nem szólunk. Pedig éppen az a szakmaiság mércéje, hogy a munkakörülményeink jobbá tételén dolgozunk. Bízom abban, hogy azok, akik mernek szólni, nem bajkeverőnek minősülnek. Éppen ellenkezőleg: nem őket, hanem a zaklatókat kellene problémaként kezelni[/perfectpullquote]

– hangoztatta Kiri Pritchard-McLean, aki nem hajlandó zaklató férfiakkal dolgozni, emiatt beszűkültek a munkalehetőségei.

Milyen megoldások lehetségesek?

A The Guardian által megszólaltatott komikák egyetértettek abban, hogy rendszerszintű változásra van szükség. A világjárvány alatti kényszerszünet alatt létrejött a Live Commedy Association nevű szervezet, amely bár jelenleg nem tud az egyéni panaszokkal foglalkozni, igyekszik megteremteni az iparágban az elfogadott viselkedés normáját.

A szervezők és a producerek között is elkezdődött egy párbeszéd, hogy a környezetet biztonságosabbá tegyék, ennek az első példája, hogy néhány városi klubban bevezették a zaklatók elleni eljárásrendet.

Te is észrevetted? Ezért tarolnak a fekete-fehér női portrék az Instagramon

Új trend tarol szerte a világon: immár több mint 3 millió Instagram-felhasználó osztotta meg fekete-fehér fotóját a #ChallengeAccepted hashtag alatt. A közösségi média-akció felhívja a figyelmet a nőkre, a nők közötti szolidaritás fontosságára, és egymáshoz írt „vallomásaikkal” minél nagyobb teret nyerjenek az online térben a nők, írja a A #WomenSupportingWomen és a #BlackAndWhiteChallenge hashtagek is szorosan kapcsolódnak a legújabb virtuális őrülethez.

Anna Richardson producer és szervező kijelentette, hogy az ő felelőssége az a döntés, hogy nem dolgozik olyanokkal, akik gyanúba keveredtek – vannak helyettük mások.

Az Objectively Funny produkciós irodánál HR-képviselőket jelöltek ki, akik eseti alapon foglalkoznak a bejelentésekkel. Néhány női humorista olyan szerződéstervezeten dolgozik, amelyben a klubok és a szervezők garantálnák a náluk fellépők biztonságát. A szerződés el nem fogadásával pedig a közönség felé állítanának ki magukról bizonyítványt: náluk nem fontos a fellépők védelme – így a készítők elképzelése szerint a közönség inkább olyan helyeket részesít majd előnyben, ahol aláírták a feltételeket.

A hivatalos mentorprogramok kidolgozása a kezdő művészek számára szintén garanciát jelenthetne a háttérben hatalmukkal visszaélőkkel szemben. Magliano az áldozatok számára támogató közösséget is szervez.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.