"Nem felejtünk, Ódry Színpad!'
Nincs szalag, nincs őrség, nincsenek próbára siető diákok, és nincs már neve sem. Az Ódry Színpad feliratát már napokkal korábban eltávolították. Vasárnap, február 7-én mécsesekkel vettek búcsút az SZFE oktatói, hallgatói és kultúraszerető emberek. (Fotóriportunkat itt olvashatod.)
Több mint 60 évig volt a Vas utca2/c szám alatt a Színház-és Filmművészeti Egyetem kulturális tere, amely a Magyar Református Egyházhoz kerül vissza.
Az ATV a helyszínen búcsúztató oktatókat kérdezte, mi a véleményük a történtekről.
"Szörnyűség, amit történt!"
“Ide jártam főiskolára, és rengetegen jártak ide. Nagy dolog ez! A vége is egy nagy dolog, de én optimista vagyok. Azt gondolom, az enyészetben nő a mag, és lesz valami” – nyilatkozta Lázár Kati Kossuth-díjas színművész a tévécsatorna híradójának.
Bencsik András: Az SZFE szutykos odú, ahol meglapult ez a büdös, ótvaros szekta
A Demokrata főszerkesztője szerint most már elég volt, takarodniuk kell a vele egyet nem értő hallgatóknak.
Kapcsolódó cikk
“Nincsenek rá szavaim, nincsen rá jelzőm, nincsen kifejezésem erre. Felfoghatatlan, és a legsúlyosabb, legelmarasztalóbb mondatok és jelzők, amelyek eszembe jutnak, azok is kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy el tudja mondani, ez milyen hihetetlenül katasztrofális” – mondta Jordán Tamás, a nemzet színésze. Hozzátette: “érthetetlen, és ostoba, de már mondok jelzőket, amiket mind kevésnek érzek. Szörnyűség, ami történt!”
Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója szerint “hosszú távon rendkívül mélyreható szemeszter, ami mögöttünk van, és ennek lesz majd afféle eredménye, hogy az emberek tudni fogják, mire vigyázzanak, mire mondjanak nemet.”
Fullajtár Andrea osztályvezető-tanár volt az egyetemen, aki szintén nyilatkozott. Fullajtár szerint ami most történik az Ódry Színpaddal, az egyfajta bosszú is, az egyetemfoglalás miatt. “Az elmúlt fél év században, aki a szakmában elindult, az itt tette le az esküjét, és itt vette át a diplomáját’ – magyarázta a Jászai Mari-díjas színművésznő.
Fullajtár Andrea is távozott az SZFE-től, mert “ebben a rendszerben tovább nem tudok osztályfőnökként részt venni”
Fullajtár szerint a jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készül.
Kapcsolódó cikk
“Nem nagyon értem a barbárságát ennek az egész intézkedéssorozatnak, ami az Ódry körül történt” – tette hozzá.
Már nem engedték be a diákokat
A diákokat már nem engedték be az épületbe, de az egyik harmadéves hallgató azt mondta a tévécsatornának, hogy lehet, ez nem is baj. Úgy vélte, ami bent van, az már nem az, amit ők ott hagytak: “Azt mondtuk, az egyetem foglalásra, hogy nem abba hagyjuk, hanem elvisszük magunkkal, úgyhogy ilyen szempontból akkor visszük az Ódryt is” – magyarázta, majd hozzátette: “vigyék a színpadot meg a falat, nyilván nem abban van a lényeg.”
KiSTeHéN - Ezt is elviszem magammal (Official music video)
Uploaded by KiSTeHéN on 2012-11-04.
A volt rektorhelyettes szerint az Ódry Színpad nélkül is lehet egyetem, ameddig ők hisznek benne.
Megtaláljuk a módját hallgatók és oktatók és a minket segítő dolgozók létrehozzanak dolgokat. Ezt a szellemet nem olyan egyszerű kiirtani, valamit nagyon elveszítettünk, és kell helyette valami mást keresni
– Upor László, aki korábban megpróbált Vidnyánszky Attilával is egyeztetni a megoldásokat illetően. Január végén egyébként a hallgatók és a lemondott oktatók Freeszfe Egyesület néven független alkotóhelyet hoztak létre, hogy átmenekítsék az SZFE szellemiségét.