A 168 Óra megszüntette annak az újságírójának a munkaviszonyát, aki a lap vezetésének engedélye nélkül az online felületükön közzétette a Kivették Adrienn petevezetékét a miskolci kórházban, de ezt csak három évvel később, mástól tudta meg című cikket.

Nem tartotta a szerkesztőség a cikket alkalmasnak közlésre

168 Ora Kirugas Rozsa Peter
/ Fotó: Csanádi Márton / 24.Hu

Rózsa Péter, a 168 Óra főszerkesztője a Magyar Nemzetnek elmondta, a lap vezetése sem a cikk január 16-i első, sem pedig a később készült változatát nem tartotta közlésre alkalmasnak, ám ennek ellenére az oldal szerkesztője egy nappal később, a szolgálati utat megkerülve, önkényesen kitette a honlapra. Amikor ezt észlelték, azonnal levették az oldalról.

Felszámolási eljárást indított a 168 Óra ellen a volt főszerkesztő-helyettes, Lakner Zoltán

Lakner Zoltán, a 168 Óra volt főszerkesztő-helyettese megindította a felszámolási eljárást a lap kiadója, a Telegráf Kft. ellen, mivel a cég bő negyedévi munkabérével tartozik neki. Több mint egy hónap telt el az utolsó munkában töltött napomat követően. A nem fizetésen túl tizenöt ügyvédi levél maradt megválaszolatlanul, visszhangtalan volt a felszámolási eljárást beharangozó hivatalos felszólítás is.

Az újságírót négy nappal a cikk megjelenése után rúgták ki. A Magyar Nemzet szerint a cikk számos hamis információ mellett Nagy Gábort, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház orvos igazgatóját rasszizmussal rágalmazta.

A cikk folytatódik a következő oldalon, lapozz!

Nem cáfolta Rózsa, hogy hibáztak

Rozsa Peter 168 Ora
Rózsa Péter, A 168 Óra Főszerkesztője / Fotó: Klubrádió

Rózsa Péter a Magyar Nemzet kérdésére nem cáfolta, hogy hibáztak. Úgy gondolta, hogy nem kell helyesbítést közölniük, és a félretájékoztatásért sem kell elnézést kérniük az olvasóiktól, hiszen szavai szerint a cikk közlésekor még nem állt rendelkezésükre minden információ, s az említett páciens által a lapjuknak adott interjú exkluzivitását akarták érvényesíteni a közléssel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.