A feminizmus és emancipáció korát éljük, mégis létezik még egy olyan hely, az arab térség, ahol kizárólag a férfiak dominanciáját ismerik el. Míg a terület infrastruktúrája és gazdasága egyre közelít a nyugati trendekhez, a nők jogait tekintve egyelőre nincs jelentős változás. Hissa Hilal életét kockáztatva hívja fel a figyelmet erre a burka mögül.

Az idén 15. alkalommal megrendezett Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál szlogenje, hogy nézzünk szembe a világ legfrissebb lenyomatával. Több mint 450 filmet neveztek, ezek közül 59 látható volt a budapesti mozikban november 6. és 11. között. Ennek keretében megnéztük A költőnő című dokumentumfilmet, amely az emancipáció korában igen aktuális témát boncolgat.

Po 1
Jelenet A Filmből / Fotó: Fred Fm

A német rendező páros, Stefanie Brockhaus és Andy Wolff harmadik dokumentumfilmje A költőnő, melyet az Európai Filmdíjra is jelöltek. Korábbi filmjeik, az On The Other Side Of Life és a Some Things Are Hard To Talk About szintén több nemzetközi filmdíjat besöpörtek.

Ritka, mint az arab feminista aktivista

Brockhaus és Wolff legújabb dokumentumfilmje elgondolkodtat, hogy a feminizmus és emancipáció harca vajon a megfelelő területeken zajlik-e. Míg az USA és Európa rengeteg feminista aktivistát nőt tud felmutatni, akiket felsorolni is lehetetlenség, addig az arab világban mintha nem lenne  képviselője a témának.

Melltartót égetnek, világuralomra törnek, gyűlölik a szexet és a férfiakat – Kerekasztal-beszélgetés a feminizmusról

Az A feministák nem járnak rózsaszínben – és egyéb hazugságok című kötetben 40 sztereotípiáról esik szó, mely a feministákat környékezi meg. Kalapos Éva Veronika, Csapody Kinga, Rácz Zsuzsa, Kemény Zsófi és D. Tóth Kriszta egy rövid beszélgetésen ismertette a könyvet.

A film a Szaúd-Arábiában nagy népszerűségnek örvendő Milliók költője döntősének, Hissa Hilalnak a szemszögéből vizsgálja a kérdést.  Már a műsorba bejutás is hatalmas siker számára, hiszen az ország patriarchális berendezkedésének köszönhetően nők korábban nem vehettek rajta részt. Hissa költészetével hétről hétre egyre keményebb kritikával illeti a területre jellemző férfidominanciát és a politikai berendezkedést, ezzel magára vállalva az ország egyetlen ismert feminista aktivista szerepét.

A témaválasztás, azt gondolom, aktuális, hiszen világszerte egyre többen csatlakoznak a nők egyenjogúságáért folyó mozgalomhoz. 

Az Egyesült Arab Emirátusok városaiban már enyhülnek a nőkre vonatkozó vallási szabályozások, de sajnos Rijádban változatlan a helyzet. Mikor Hilal a döntő előtti körben a fatvákat kritizálja, felkelti a nemzetközi média érdeklődését is (BBC, CNN). A szélsőséges iszlám képviselői nem nézik jó szemmel, hogy Hilal kritikái ilyen mértékű nyilvánosságot élveznek. 

Zsebméretű feminizmus: Ismerjétek meg Blythe Baird slammert!

Blythe Baird a szerzője a című könyvnek, amelyet Az amerikai irodalmi díjat a Give Me A God I Can Relate To Pushcart-díjra jelöltek. Pushcart Press ítéli oda a legjobb “költeménynek, rövid elbeszélésnek, esszének vagy irodalmi bárminek.” A beajánlott pályamunkák közül a kiválasztott művekből antológia jelenik meg minden évben, egészen 1976 óta.

Rengeteg halálos fenyegetést kap, de ennek ellenére részt vesz a végső fordulón. Hissa elmondása szerint itt az ideje, hogy nőként felszólaljon az elnyomás ellen. „Ha megölnek, az emberiség mártírja leszek!” – mondja.

De hát az csak egy sivatag!

A film gyors áttekintést ad az ország múltjáról, korabeli fotókkal és felvételekkel illusztrálva azt. Nem kell sokat visszautaznunk az időben, hiszen Szaúd-Arábia az olajforrások felfedezését követően, csak az elmúlt évtizedekben indult gyors fejlődésnek.

Mv5Bymrlmjvjoditotrizc00Y2Nklwiyytktndmynjk0Yjnlzgiwxkeyxkfqcgdeqxvymji0Oteyodg@. V1 Sx1777 Cr001777999 Al 1
Jelenet A Filmből / Fotó: A The Poetess Imdb-Oldala

A terület hihetetlen gyorsasággal vette fel a ma látható formáját. Kevés képi illusztrációval ugyan, de Hissa gyermekkorába is bepillanthatunk. A kultúra gyökerét és a vallási szabályokat a 20. századi eseményekre vezetik vissza, azonban az iszlám vallás és szabályai ennél sokkal ősibbek. Némi hiányérzetet keltett bennem, hogy az ország elmúlt évtizedeit megmutatják, ugyanakkor nem kapunk elég betekintést a szaúdi nők mindennapjaiba. A napi tevékenységükről csak néhány ruhavásárlás és autóban utazás árulkodik.

Nem kapunk választ arra, hogy ezen kívül mivel töltik a napjaikat, hiszen munkát nem vállalhatnak.

A pár perces, vásárokon készült kézi kamerás felvételek rossz minőségűek, habár az ottani szigorú szabályozásokhoz képest az is siker, hogy egyáltalán tudtak felvételt készíteni.

A Miu Miu kisfilmje egy igazi Szaúd-Arábiai esküvőre invitál

Egy szaúdi esküvőn járunk az 1980-as években. A teremben az ifjú pár érkezésére váró nők leveszik hagyományos burkáikat és kiengedik a hajukat, távol a férfi tekintetektől. A szaúdi esküvőkön szigorú szegregációs szabályok érvényesülnek, és ezt férfiak jelenlétében nem tehetnék meg. A fekete burka alól pedig csinos, divatos darabok bújnak elő: Miu Miu ruhák, blúzok és szoknyák.

Az emancipáció Szaúd-Arábiában még várat magára

A költőnő még az előtt készült, hogy Mohamed bin Szalman lett hivatalosan is a világ egyik leggazdagabb országának, Szaúd-Arábiának trónörököse. A fiatalember köztudottan igen agresszív kül- és belpolitikát folytat. Hissa szerint a politikai hatalom fenntartásának fontos eleme a nők elnyomása. Ha ez valóban így van, mostanában nem várhatunk javulást etekintetben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.