Ady emlékére címmel ingyenes irodalmi-zenei sorozat kezdődik január 25-én a Centrál kávéházban Budapesten.

A január 25-i programban 15 órától Szeretném, ha szeretnének címmel összeállítás hangzik el Ady Endre verseiből és publicisztikájából az Ady Versmondó Szalon tagjainak előadásában. Közreműködik a Váci utcai Ének-Zenei Általános Iskola kamarakórusa Diósi Ágnes vezényletével, köszöntőt mond Wohlmuth István kulturális tanácsnok, a sorozat fővédnöke – közölte a programsorozatot szerkesztő Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész az MTI-vel.

Ady halálának századik évfordulójáról emlékeznek meg a magyar kultúra napja alkalmából

Zalavári Eszter közölte, hogy az Ádámok és Évák ünnepe címet viselő színházi programot kilencedik alkalommal rendezik meg. A szolnoki kezdeményezéshez fogyatékkal élő fiatalok is csatlakoznak előadóként Veszprémben. Hozzátette: városszerte kiállítások fogadják az érdeklődőket. A Jutasi úti lakótelepet bemutató képekből nyílik tárlat a Március 15. úti Könyvtárban Szegedi József helytörténeti kutató fotóiból.

Ady dalok szólalnak meg Novák János zeneszerző, énekes előadásában, Bornai Szilveszter zenész közreműködésével január 26-án 17 órától, a műsor előtt Diószegi Endre, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke mond bevezetőt. Az eseményen hirdetik ki a Száz év Ady nélkül című verspályázat eredményeit is.

Novák János Kolibri Gyermek És Ifjúsági Színház
Novák János Zenei Előadó Is Szerepel Az Ady Emlékére Programban / Fotó: Kolibri Gyermek És Ifjúsági Színház

Havas Judit előadóművész tolmácsolásában a 100 éve elhunyt Ady Endre versei és a róla szóló írások szólalnak meg január 27-én 17 órától Intés az Őrzőkhöz címmel Tőkés Emese zongoraművész közreműködésével.

Centrál Kávéház Welove Budapest
A Centrál Kávéház Impozáns Épülete Ad Otthont A Rendezvényenek / Fotó: We Love Budapest

Az esten mutatják be a bevezetőt is tartó Kenyeres Zoltán irodalomtörténész Ady című könyvét, amely a költő halálának 100. évfordulójára a Hungarovox kiadásában, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jelent meg. A kötetet Kaiser László költő, író, a kiadó vezetője ismerteti.

Wohlmuth István Ady Múzeumban Terefereklub
Wohlmuth István, Kulturális Tanácsnok Az Ady Múzeumban / Fotó: Terefere Klub

Az esemény partnerintézménye a Petőfi Irodalmi Múzeum – Ady Emlékmúzeum.

Emlékezés egy nyár éjszakára – Elmondja: Gálvölgyi János | Ady100 | 24.hu

FELIRATKOZÁS: https://bit.ly/2HWKkJo 100 nap, 100 vers – ADY 100 https://24.hu/ady100/ Január 27-én lesz száz éve, hogy meghalt Ady Endre, az egyik legnagyob…

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.