Már a jubileumnak számító 10. évad fut az Agymenők című sorozatból. A szitkomok (szituációs komédia – a szerk.) atyja, a Jóbarátok is 10. évad után fejezte be. Azt nem tudni, hogyan tovább, de úgy tűnik, egy spin-off sorozatot szeretnének készíteni.

És kiről, ha nem Sheldon Cooperről szólna! Ez persze nem teljesen igaz, hiszen a tinédzser Sheldon életét vinné vászonra a rendezői gárda. Nem véletlen, hiszen Jim Parsons karakterét kedvelik a legtöbben.

Az Agymenők 2007-ben indult, s azóta töretlen a sikere a szitkomok világában. Az egyik legnézettebb műsor a képernyőkön.

Sokszor felsejlett már, milyen volt az ifjú Sheldon: többször feljön az az anekdota, miszerint már számos alkalommal kivizsgáltatta az édesanyja, s így papírja van róla, hogy nem flúgos – mi és a sorozat többi szereplője is cáfolnánk ezt, de ettől szeretjük őt. 

Talán az új Agymenőkben, sőt biztosak vagyunk benne, hogy előkerül, hiszen meghatározó anekdota.

Ráadásul, többször említette Sheldon és az édesanyja, hogy rendgeteg alkalommal felrobbantotta már a lakást, amikor egy-egy felfedezést készült tenni.

És talán a fiatal zseninek is eléneklik a Szép cicát?

És ha már Jóbarátok… Nézzünk néhány érdekességet! Ha esetleg tényleg megállnak a 10. évadnál, akkor ugyanott szakad meg, mint az említett szitkom. Mint minden új generációs szitkom, itt is, csakúgy, mint az Agymenőknél vagy a szintén népszerű, és a Jóbarátokból sok elemet lenyúló Így jártam anyátokkal is néhány fiatal életét mutatja be, sokszor tragikomikus formában. Sőt, Leonardék is hatan vannak, mint Chandlerék, ráadásul három fiú, három lány az elosztás.

És a leginkább izgalmas összehasonlítás: miután a 10. évad leforgott, a sorozat legnépszerűbb szereplőjének, Joey-nak egy külön sorozatot indítottak, csakúgy, mint Sheldonnak.

Itt már befutott sztár, s láthatjuk a béna unokaöccsét és annak édesanyját is. Hármuk élete alkotja az epizódok szüzséit.

De térjünk vissza az Agymenőkre… Mi mindenesetre kíváncsian várjuk, mert ki ne kívánna bepillantani a talán még különcebb Sheldon életébe?!

Kép: The Inquisitr

Forrás: NME

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.