Közép-európai idő szerint hétfő délután nyilvánosságra hozta az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeit. Tóth Barnabás Akik maradtak filmje a shortlist után nem került be a végleges jelöltek listájára, jelentette be az Akadémia a hivatalos oldalán.

Nem szurkolhatnak a magyarok

Akik Maradtak Oscar Díj 2020 Tóth Barnabás
Tóth Barnabás: Akik Maradtak / Szőke Abigél / Fotó: Budapest Film

Tóth Barnabás filmje, az Akik maradtak a legjobb nemzetközi film kategóriában volt esélyes, de sajnos nem került fel az ötös listára. Még tavaly szeptember elején számoltunk be arról, hogy a magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testület az Akik maradtakkal száll ringbe a nívós elismerésért.

A hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács IstvánTörök Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt.

Akik maradtak: Túlélték a háborút, de élni még nehezebb lesz – Kritika

Nem csak az a kérdés, túl lehet-e élni a tragédiákat, hanem az is, hogyan lehet azok után élni és szeretni. Szívbemarkoló élmény Tóth Barnabás Akik maradtak filmje, amelyet a jövő évi Oscar-díjra jelölt Magyarország. akik maradtak film, tóth barnabás rendező, hajduk károly, szőke abigél

Ezt követte a decemberi shortlist, amelyből kiderült, nagy esély mutatkozik arra, hogy a 2020-as Oscar-díjátadón magyar is örülhessen.

A több mint 9000 tagot számláló Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait 92. alkalommal adják át: idén a tavalyinál jóval korábban, február 9-én tartják a ceremóniát a Los Angeles-i Dolby Színházban.

A cikk folytatódik a következő oldalon a jelöltek listájával, lapozz!

Íme, a jelöltek:

Nemzetközi Film Oscar 2020
Oscar-Díj A Legjobb Nemzetközi Filmért / Fotó: Bumm.sk

Legjobb film: Az aszfalt királyai, Az ír, Jojo Nyuszi, Joker, Kisasszonyok, Házassági történet, 1917, Volt egyszer egy… Hollywood, Élősködők

Legjobb rendező: Az ír, Joker, 1917, Volt egyszer egy… Hollywood, Élősködők

Legjobb férfi főszereplő: Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség), Leonardo DiCaprio, Adam Driver, Joaquin Phoenix, Jonathan Pryce (A két pápa)

Legjobb női főszereplő: Cynthia Erivo (Harriet), Scarlett Johannson (Házassági történet), Saoirse Ronan (Kisasszonyok), Charlize Theron (Botrány), Renée Zellweger (Judy)

Legjobb férfi mellékszereplő: Tom Hanks (A Beautiful Day In The Neighborhood), Anthony Hopkins (A két pápa), Al Pacino (Az ír), Joe Pesci (Az ír), Brad Pitt (Volt egyszer… egy Hollywood)

Legjobb női mellékszereplő: Kathy Bates (Richard Jewell), Laura Dern (Házassági történet), Scarlett Johansson (Jojo Rabbit), Florence Pugh (Kisasszonyok), Margot Robbie (Botrány)

Legjobb eredeti forgatókönyv: Knives out, Házassági történet, 1917, Volt egyszer egy … Hollywood, Élősködők

Legjobb adaptált forgatókönyv: Az ír, Jojo Nyuszi, Joker, Kisasszonyok, A két pápa

Legjobb operatőr: Az ír, Joker, The Lighthouse, 1917, Volt egyszer egy… Hollywood

Legjobb vágás: Az aszfalt királyai, Az ír, Jojo Nyuszi, Joker, Élősködők

Legjobb látványtervezés/díszlet: Az ír, Jojo Nyuszi, 1917, Volt egyszer egy… Hollywood, Élősködők

Legjobb jelmeztervezés: Az ír, Jojo Nyuszi, Joker, Kisasszonyok, Volt egyszer egy… Hollywood

Legjobb hangtervezés: Az aszfalt királyai, Joker, 1917, Volt egyszer egy… Hollywood, Star Wars: Skywalker kora

Legjobb hangkeverés: Ad Astra, Az aszfalt királyai, Joker, 1917, Volt egyszer egy…Hollywood

Legjobb vizuális effektusok: Bosszúállók: Végjáték, Az ír, Az oroszlánkirály, 1917, Star Wars: Skywalker kora

Legjobb smink: Botrány, Joker, Judy, Demóna: A sötétség úrnője, 1917

Legjobb eredeti filmzene: Joker, Kisasszonyok, Házassági történet, 1917, Star Wars: Skywalker kora

Legjobb eredeti betétdal: I’m Standing With You – Áttörés, Into The Unknown – Jégvarázs 2, (I’m Gonna) Love Me Again – Rocketman, I Can’t Let You Throw Yourself Away – Toy Story 4, Stand up – Harriet

Legjobb animációs film: Így neveld a sárkányodat 3., Keresem a testemet, Klaus – A karácsony titkos története, A hiányzó láncszem, Toy Story 4

Legjobb animációs rövidfilm: Dcera (Daughter), Hair Love, Kitbull, Memorable, Sister,

Legjobb rövidfilm: Brotherhood, Nefta Football Club, The Neighbors’ Window, Saria, A Sister

Legjobb dokumentumfilm: American Factory, The Cave, The Edge of Democracy, Kislányomnak, Sama-nak, Honeyland

Legjobb rövid dokumentumfilm: In the Abscence, Learning to Skateboard in a Warzone (If You’re a Girl), Life Overtakes Me, St. Louis Superman, Walk Run Cha-Cha

Legjobb idegen nyelvű film: Honeyland, Fájdalom és dicsőség, Corpus Christi, Nyomorultak, Élősködők

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.