A Roma 2018 egyik legjobb filmje. Noha ez ambivalens kijelentés, mert közel sem invenciózus és nem is a legélvezetesebb. Viszont olyan művészfilmről beszélünk, amely úgy válik költészetté, hogy közben dobja a távolságtartást. Legdicséretesebb tétje, hogy igazán emberi hozzáállást jelenít meg. Nézőjétől nem a napjainkban oly divatos megértési stratégiákat követeli, hanem az átérezhetőséget célozza.

Versnek jó

Vannak filmek, amelyekről, ha kérdeznének, azt gondolnám, a puszta tartalomfelmondás elegendő lenne ajánló gyanánt. A Roma az az alkotás, amelynél ez a stratégia csődöt mondana: noha sztorija pofonegyszerű, alkotói eljárásmódjára a költőiség jellemző. Nem narratív viszonyulást céloz tehát a befogadóban, inkább érzéseket akar kiváltani.

Roma
Jelenet A Filmből / Fotó: Coming Soon

Így pedig a nézői személyesség is hangsúlyossá válik, azaz – akárcsak egy jó vers esetén – százféle módon megfogalmazható, milyen is a Roma. A néző vagy épp a kritikus egy szimbolikus kihívás elé kerül. Leginkább arról tud mesélni, milyen nézni ezt a filmet, milyen megállni és beleéléssel tekinteni a minket körülvevő valóságra.

Dióhéjban egy családtörténetet kapunk, elnyűhetetlen, ám húsvér hétköznapi hősöket.

Cleo, a dajka szerepében Yalitza Aparicio jeleskedik, aki dermesztő nyugalommal idomul karakteréhez. Teljesítménye annál jobban értékelendő, hogy élete első szerepében látjuk a színésznőt, akire azóta már a szakma is felfigyelt. A szereplők egyéni drámájának kiszámíthatósága megbocsájtható (egy széthulló család), mert a film nélkülözi a nagyotmondást. Egyszerű (szintén hétköznapi) képekkel kommunikál, amelyek azáltal jutnak költői funkcióhoz, hogy jókor vannak jó helyen.

A nyomorból az Oscar-gáláig: Ismerd meg Yalitza Aparicio történetét

Yalitza Aparicio küzdelmes mindennapokat élt a több Oscar-díjra jelölt film előtt. Pedagógiai végzettséget szereztt Mexikóban, de a tanulmányi hitelt valamiből ki kellett fizetnie. Volt felszolgáló, recepciós, vigyázott gyerekekre és főzött is, hogy elkerülje a teljes anyagi csődöt. Mivel nem nézett televíziót, nem tudta, ki az az Alfonso Cuarón.

Alfonso Cuarón filmes koncepciójában a tárgyi világ nem különül el az érzelmektől, a kettő oda-vissza hatást gyakorol egymásra. Olykor a tárgyak sorsa tart tükröt a karaktersors számára.

Cuarón toposzkörképe

A Roma több szempontból is önéletrajzinak nevezhető. Amellett, hogy megidézi a rendező gyermekkorát, előhívja eddigi motívumait is. Cleo terhességének közlése a Gravitációra emlékeztetheti a nézőt, míg például Az ember gyermekében megjelenő feszültséget is újra átélhetjük, amikor a szereplő később születő babájáért aggódhatunk.

Roma 2018 010 Cleo Adela Smiling In Bar
Jelenet A Filmből / Fotó: Bfi

A tárgyi világ imént taglalt szerepe kapcsán áttételesen még a Cuarón által rendezett harmadik Harry Potter-film is eszünkbe juthat. A környezet szerepe ott sem volt elhanyagolható. Míg azonban Az azkabani fogolyban metaforikus hangulatfokozó elemeket láthattunk (esetleg pár vágást jelenetek közti átkötésként), a Románál ez inkább szimbolikus (és persze szűkebb a monumentálisabb tájnál).

Az önéletrajziságra jól rímelő személyesség a toposzokon és a sztorin túl az alkotási folyamatokban is jócskán megjelenik: hamisítatlan szerzői filmmel állunk szemben.

A mexikói direktor nem csak rendezői feladatokat látott el, hanem maga írta a forgatókönyvet és egy személyben operatőrként is működött, mi több, a vágásnál is segédkezett. Mindez máris épp elég szimpatikussá teheti a Romát. Osztatlan sikere azonban leginkább abban rejlik, hogy a családi tematika miatt ismerősi viszonyt ápol nézőjével és mi is a szereplőkkel. Hiszen családja mindenkinek van, akinek meg nincs, az szeretne, így aztán a befogadó olyan mechanizmusokkal kerül szembe, melyek alól nem tudja mentesíteni magát érzelmileg, saját élettörténete megköveteli a bensőségességet. A reflektálás elkerülhetetlenné válik.

A dokumentációtól az együttérzésig

Bár vitás, hogy a filmnyelv képes lehet-e az ábrázoláson túl leírásra is, Cuarón jelen produkciója a problémás kérdésre egyértelmű igennel válaszol. Ezt egyszerűen azzal éri el, hogy nem használja az egyik leggyakoribb filmes érzelemkifejező eszközt: nélkülözi a közeliket, ezzel együtt gyakran a zenét is.

Roma 2018 001 Sofia And Boy Lying Under Laundry
Jelenet A Filmből / Fotó: Bfi

Nem a színészek mimikájára épít – kockázatos is lett volna többnyire amatőr színészek mellett (noha pozitív, hogy mesterkéltség nélkül álltak helyt: magától értetődő természetességgel sodródtak az eseményekkel). Inkább láttat egy nagyobb egészet (legyen ez egy arc helyett, mondjuk, egy családkép – ami tényleg kép marad, a szereplői is tárggyá avanzsálnak), csupán rögzít (ami jól is áll a dokumentumfilmekre hajazó fekete-fehér megoldásnak).

Ez elidegenítőnek tűnhet, de a cselekmény tükrében épp ellenkezőleg hat: Cuarón az emóciót a nézői jelenlétre bízza.

A film ezzel azt is sugallja, hogy az egyéni sors és a mikroközösségek közérzete saját berkeiken kívül is hatást gyakorolhat. Amit egy személy elszenved, arra mindenképp reagálnunk kell érzelmileg – nincs szükség személytelen analízisre.  A lencse rostokolása az épp esedékes szüzséelemek tükrében nem meddő várakozást eredményez, hanem kifejezőerővel bír, metaforikus és szimbolikus hatásmechanizmusok sorozata alatt tartja a nézőt.

Roma Review Alfonso Cuaron
Jelenet A Filmből / Fotó: Den Of Geek

Olyan történet befogadása zajlik tehát, ami gócpontjain csak képekben fogalmazható meg: ilyen például az elszálló repülőgép is. A Roma annak ellenére, hogy mégiscsak film, sikerrel veszi a költészet egyik legalapvetőbb kihívását: túl tud lendülni a személyességen.

Az empátia közérdekűsége

A cuaróni motívumháló olyan szemléletes eszköz, amely megengedi azt az értelmezést, hogy a személyes jó/érdek egyben közjó/közérdekként is elbeszélhetővé váljon. Mindezt azzal éri el, hogy az érzelmi sivárság ellen dolgozik, elmossa a személyes tér és a világ közti fogalmi határokat. A család személyes mikroközössége illusztrálja a világ folyamatait és hatásait.

Roma 382 004Rf
Jelenet A Filmből / Fotó: Nme.com

Ekképpen például a család drámája az azt körülvevő világ drámájaként is érthető. Így képes a sztorihoz és tartalomhoz mérten hosszúra nyúló játékidő ellenére is bensőséges viszonyt kialakítani a befogadóval.

Az, hogy netflixes volta miatt kizárólag házimoziként érhető el, még inkább érzékletessé teszi a néző számára, ahogy a világ bekúszik a személyes térbe és felértékelődik.

Óda a családon keresztül a világért, és eközben óda a közöny ellenében.

Noha számos díszítőeleme gyakorol a játékidőn is túlnyúló hatást, zeneileg nem marad emlékezetes. Ez inkább a zene/zenehasználat funkciójára irányuló kritika, mert a meglévő anyagok tisztesen helytállnak és illeszkednek az élethelyzetekre, épp csak nem mindig mélyítik el azokat.

A Netflix legújabb kampánya a sokféleségre hívja fel a figyelmet

Uzo Aduba népszerűsíti a Netflix különbözőséget hirdető kampányát. A Narancs az új fekete című sorozat Suzanne Warrenje mind a rendezőket, mind a színészeket és írókat felszólítja, hogy lépjenek bátran az új tartalmak felé. Aduba a kampányvideóban szobáról szobára jár (innen a kampány neve), és több hangra, több történetre hívja fel a figyelmet.

Cuarón filmjének hagyományos értelemben nincsenek fordulatai, mert amelyek a történet szintjén megjelennek, azok a nézői valóságban várhatók. A Roma valódi fordulata, hogy egy személyességgel telített teret ki tud terjeszteni a nagyvilágra.

Alfonso Cuaron Variety Cover Story
Alfonso Cuaron / Fotó: Benedict Evans

Egy családi drámát kollektív drámává avanzsál, ami kulturális és társadalmi jegyeken is átível – az emberi közösséget célozza legelemibb formájában.  Rossz szájízt azért hagy maga után, mert eszmeileg sem nem invenciózus, sem nem tűnik időtállónak, vagy máshogy szólva többszörnézhetősnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.