Szent István király örökségéről és Szent Imre herceg életéről szóló, a keresztény magyar állam alapításának időszakát bemutató kiadvánnyal vesz részt Magyarország a hétvégi brüsszeli képregény- fesztiválon – közölte Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatója.

Az igazgató elmondta, meghívásukra olyan nemzetközileg is elismert magyar képregény rajzolók képviselik Magyarországot a fesztiválon, mint Futaki Attila, valamint Németh Levente és Mészáros János szerzőpáros, a Királyok és Keresztek című képregény rajzolója és forgatókönyvírója.

Kiemelte, a kiadvány különlegessége, hogy nem számítógépes grafika, hanem kézzel rajzolt és festett képekből áll. Érdekessége pedig, hogy a képregényhez telefonos applikáció is tartozik. A telefon kameráját bizonyos képekre irányítva megelevenedik a történet, az álló képből 3D-s animáció segítségével mozgó történetfolyam keletkezik.

Az igazgató tájékoztatása szerint, a képregény magyar és angol nyelvű kiadását francia és flamand nyelvű, Belgiumban megjelenő változatok követik hamarosan.

Fontosnak nevezte, hogy újabb népszerű magyar kiadvány jelenik meg a belga piacon, valamint azt, hogy az a könyv a magyar történelemnek egy nagyon fontos, az ezer éve fennálló keresztény állam alapításának időszakát mutatja be közérthető és tetszetős formában.

Csepella Olivér híres női reformátorunk életéből képregényt készít

A Reformáció Emlékbizottság a magyar reformáció egyik legjelentősebb női alakjának főszereplésével, a MITTE Communications ötlete alapján készült képregénnyel búcsúzik a reformáció 500. emlékévétől. A képregényt nem más, mint a Nyugat + zombik alkotójaként, a Csaknekedkislány zenekarból ismert Csepella Olivér készítette. “Luther és Kálvin életét már számos könyvben, filmben, animációban és képregényben is feldolgozták.

A képregény rajzainak nagyított képei a brüsszeli Balassi Intézetben rendezett, hétvégén nyílt kiállításon egy hónapon át megtekinthetők – tette hozzá az Vitézy Zsófia.

Belgium a képregényműfaj bölcsőjeként szeptember 14. és 16. között ad otthont Európa egyik legrangosabb rajzfilm- és képregényfesztiváljának a belga királyi palotával szemben található Parc Royalban.

Marvel, DC, Star Wars és Szabó Győző egy asztalnál – Ilyen volt a képregényfesztivál

A képregényfesztivál egy nehezen megfogható rendezvény. Nyilvánvaló az ok, amiért egész családok, fiatalok és öregek egyaránt látogatják, belegondolva azonban felvetődnek kérdések. Miket lehet itt csinálni? Kik mennek el? Milyen magyar vonatkozásai vannak a műfajnak? Mit képzeljen el végül is az ember, könyvtári csendes olvasást, vagy zajos kertipartit?

A több mint 10 ezer látogatót vonzó eseményen az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézetei (EUNIC) standjánál a Nemzetközi Pavilonban, a magyar művészek képregényimprovizációs workshopot tartnak minden korosztálynak.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.