A 27 éves Susannah Bragg 2021 januárjának elején kezdett randizni a 25 éves Joshua Sharppal, és bemutatta neki ötéves fiát és kétéves lányát is. Ám a rövid kapcsolat hamarosan rémálommá változott az anya számára.

Féltékeny lehetett az állatokra

A nő észrevette, hogy Sharp nem bírja, amikor két macskájával és kutyájával tölti az idejét. „Joshua kissé féltékenynek tűnt az állatokra, és gyakran mondta, hogy a kutya megakadályozta, hogy megöleljen. Úgy tűnt, utálja, ha elvonják tőle a figyelmet, és a cica mindig rajtam volt, hozzám bújva” – mesélte a nő.

Mindössze három héttel a kapcsolat után Susannah észrevette, hogy kedvencei furcsán viselkednek a férfi körül, különösen az egyik macskája, akit Peppának hívnak. Egy este azonban az alomdobozának hátulján találta, mereven és ürülékkel borítva – közölte a Mirror.

Kapcsolódó cikk

„Lehívtam Joshuát, hogy nézze meg, és azt mondta, hülye vagyok, Peppának gyomorrontása van. Mondtam neki, hogy furcsa, hogy amikor a közelben volt, az állatok furcsán viselkednek, de ő csak azt hajtogatta, hogy ő állatbarát” – mondta.

Nehéz volt elfogadni a gyanús jeleket

Bár Susannah gyanút fogott, mégis úgy gondolta, hogy ez csak véletlen egybeesése, és megtisztította Peppát, majd bebújt a kedvencével az ágyba még aznap este. De napokkal később a fiát és Sharpot az emeleti hálószobában találta a rémült macskával, akit egy cipős dobozba kényszerítettek.

A férfi először a kisfiúra fogta a dolgot, azonban a fiú ennek az ellenkezőjét állította. Susannah-nak furcsa volt az eset, de mivel semmi komoly baja nem volt a macskának, nem foglalkozott vele. Azonban aznap este már tragédia is történt. Susannah, miután lefektette lányát, golyóba gömbölyödve találta macskáját az ágyon, orrából és szájából vér ömlött.

Allatkinzas-Macska-Gyilkos-Buncselekmeny-Kiscica

„Sikítottam, megfordultam, Joshua pedig mögöttem állt. Folyton azt mondta, hogy Peppa rendben lesz, de azonnal hívtam egy állatorvost. Nem tudtam közel menni a macskához – megkövültem a félelemtől, attól tartottam, hogy meghalt, ezért Joshua megnézte, amíg beszéltem az állatorvossal, és azt mondta, hogy még lélegzik” – emlékezett vissza.

Peppát a sürgősségi állatorvoshoz érkezéskor halottnak nyilvánították, de az állatorvos nem tudta megmagyarázni a halál okát, mivel Peppa feje tetején megmagyarázhatatlan zúzódások keletkeztek. A lelkileg összetört Susannah nem tudta elhinni, ami történt. Sharpnak egyébként sikerült meggyőznie, hogy a boncolás haszontalan lenne. A férfi el is temette Peppát a helyi erdőben, de a gyanú, hogy köze lehetett hozzá, nem szűnt meg Susannah-ban.

A férfi volt barátnőjének kutyája is gyanúsan hamar pusztult el

A nő visszaemlékezett, hogy Sharp korábban elmesélte neki, hogyan halt meg az egyik exének egy kutyája hetekkel azután, hogy találkozott vele – így másnap boncolási vizsgálatot kérvényezett, hogy feltárja az igazságot.

„Fizikálisan rosszul voltam, amikor néztem, ahogy Peppát kiásták. De válaszokra volt szükségem, és még mindig volt bennem némi kétség, hogy elég gonosz lehetett-e ahhoz, hogy bántsa a macskámat” – árulta el a nő.

A jelentés szerint Peppa fejsérülést szenvedett, ami koponyatörést és agyvérzést okozott, aminek következtében a tüdeje megtelt vérrel. Négy nyomot találtak a fején, de a testen máshol nem találtak sérülést.

Allatkinzas-Macska-Gyilkos-Buncselekmeny-Kiscica

Susannah azonnal kidobta Sharpot, majd még aznap este feljelentést tett a helyi rendőrségen és az RSPCA-nál (Angliában és Walesben működő jótékonysági szervezet, amely az állatok jólétét támogatja, II. Erzsébet királynő is patronálója – a szerk.), akik azt mondták, hogy bizonyítékok hiánya miatt nem vádolhatják meg. De a nő nem adta fel, megkereste Sharp volt párját a közösségi oldalakon, aki elmondta neki, hogy 12 hetes tacskókutyája, Stark elpusztult, és története borzongatóan hasonlít Susannah történetéhez.

Az RSPCA mindkét ügyet kivizsgálta, és 2021. november 30-án bíróság elé állította a férfit. Joshua tagadta a vádakat, de a tárgyaláson bűnösnek találták két rendbeli halálozásban, mivel nem védte meg az állatokat a fájdalomtól és szenvedéstől.

A Mirror idézte Susannah-t, akit azt mondta, megkönnyebbült, amikor volt barátját bűnösnek találták. Noha elfogadta a kedvence halálát, de még mindig nem érti, egy „ilyen védtelen cicának hogyan okozhat ekkora fájdalmat és kínzást valakit.” Szerinte az olyan emberek, mint Joshua, soha nem fognak megváltozni, és „véleményem szerint az ilyen embereknek mentális segítségre van szükségük. (…) Aggasztó belegondolni, mire képes, ha unja az állatokat.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.