Egy felkavaró fotósorozatot találtunk a Facebookon. Egy Syed Muhammad Mujtaba nevű felhasználó elgondolkodtató képeket töltött fel a közösségi oldalára még 2015-ben.

Tükröt mutat a fogyasztói társadalmak és a világ elmaradott, szegény részei közötti mérhetetlen anyagi, életszívonalbeli különbségekről. 

A képek valahol Afrikában készülhettek. A fotókon sovány fekete nők és férfiak kvázi modellként tartanak a kezükben egy-egy táskát, napszemüveget vagy csak egy pohár frissen csapolt sört. Olyan dolgokat, amelyek legtöbbünknek meg sem kottyannak, mert van annyi pénzünk, hogy költsünk rájuk.

A termék mellett fel van tüntetve az ára (euróban). Alatta pedig egy sokkal kisebb összeg szerepel.

Ez mutatja, hogy egy-egy divatos darab árának a töredékéből kénytelenek élni emberek akár egy hétig is a világ kevésbé szerencsés felén. Megrázó látni, hogy mennyibe kerül a mély szegénységben, alapvető infrastruktúra nélkül élőknek hozzájutniuk olyan, számunkra természetes dologhoz, mint az ivóvíz.

A sorozat címe lehetne ez is: A világ igazságtalansága.

A hazai helyzetről az adakozás kérdéskörét és a segítségnyújtás lehetőségeit körbejárva ebben a cikkünkben írtunk.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.