Annie Ross brit-amerikai dzsezzénekes-színész 89 éves korában hunyt el. Az előadó úttörője volt a vokális énekstílusnak, olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Louis Armstrong vagy Robert Altman. 

Fiatal tehetség

Annie Ross a napokban New York-i otthonában, 89 éves korában hunyt el. Menedzsere, Kim Coleman szerint halálát tüdőtágulás és szívbetegség okozta.

Annie Ross
Annie Ross 1963-Ban / Fotó: David Redfern

Ross Annabel Short 1930-ban született. Családja később New Yorkba emigrált Skóciából, amikor a kis Annie még csak négyéves volt. A színpadi élet már egészen fiatalon magával ragadta, gyermek szerepeket vállalt, beleértve a Judy Garland melletti fellépést az 1943-as Lily Mars bemutatóján, írja a The Guardian.

Igazi elöljárók

Annie Ross később New Yorkban telepedett le, és itt kezdett bele szólókarrierjébe is. Hírnevet azonban a Dave Lambert és Jon Hendricks társai közreműködésével létrejött triójával szerzett, amivel a vokális énekstílus úttörőjévé vált. Ennek lényege, hogy az éneket a dzsezzimprovizáció dallamához igazították. A trió hét albumot rögzített, köztük az 1962-es The Real Ambassadorst, Louis Armstrong és Dave Brubeck közreműködésével.

Meghalt Louis Mahoney, aki kitaposta az ösvényt másoknak

A közelmúltban Mory Kantét vesztette el a zenei világ, míg a képzőművészetben Emma Amos festőművészt búcsúzott, aki szintén harcolt a megkülönböztetés ellen. Most a filmvilág egyik legnagyobb fekete tehetsége, Louis Mahoney is életét vesztette, írja a . Karrierje elején Louis Mahoney volt a Royal Shakespeare Company első fekete színésze a hatvanas években.

Annie Ross továbbá olyan nagy nevekkel alkotott, mint Chet Baker, Robert Altman vagy Nina Simone. Heroinfüggősége azonban levegőváltást igényelt, így elhagyva Amerikát Londonban kezdett új életet egy éjszakai klub működtetésének formabontó ötletétől vezérelve. Később folytatta az éneklést és a színészkedést is, de nem adta fel a szórakozóhelyek iránti vonzalmát sem. Az utóbbi napokban további neves alkotóktól kellett elbúcsúznunk, mint Eddie Gale dzsezztrombitaművész, Juan Marsé író és Viktor Csizsikov képzőművész. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.