Anton Molnár az egyik legkeresetteb magyar festőművész, Párizstól Tokióig, Szingapúrtól New Yorkig rendez kiállításokat, ahova gyűjtői is követik. Egyszerre minden címmel a Pesti Vigadóban rendezendő kiállításának előkészületei már javában zajlanak.

Cindy Crawford és volt francia elnök is vásárolt festményt tőle

Művészeti alapítványok tulajdonában, híres magángyűjtemények termeiben, többek között Cindy Crawford és Jacques Chirac volt francia elnök tulajdonában láthatók művei. Világcégek, mint a Louis Vuitton, a Moët & Hennessy bízták már meg megrendelésekkel, 2007-ben pedig, a Tokiói Mallet Sale árverésén Picasso, Chagall és Andy Warhol alkotásai mellett a Kelly à Fontainebleau című festménye szépen megvédte a magyar színeket.

Anton Molnar Festo Festmenyek Kiallitas Budapest
Anton Molnár Festőművész / Fotó: Magyar Sajtófotó Archívum

Több mint harminc éve hagyta el Magyarországot a művész, akinek hamar sikerrel nyílt meg debütáló párizsi kiállítása. Az első képét háromévesen festette, az akvarell Latabár Kálmánt ábrázolja, miután látta őt egy szilveszteri műsorban szteppelni. Itthon a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után lemezborítókat tervezett Szörényi Leventének, Bródy Jánosnak, Fenyő Miklósnak, Szikora Róbertnek és a KFT zenekarnak. Fotózta Tina Turnert és a Dire Straits együttest budapesti koncertjükön.

Anton Molnar Festo Kiallitas Budapest
Only For The Brave, 2015 / Fotó: A Festőművész Hivatalos Facebook-Oldala

A megállás nélkül dolgozó, perfekcionistaként ismert művész bármire képes volt festeni, egy újságra vagy egy kartonpapírra is, amire szintén találna vevőt, ha eladók lennének. Nagy büszkesége, hogy a Cindy Crawfordról készült portréját különösen szereti a modell, mint mondja, abban benne van a lelke.

Stílusa eszköz a tágabb mondanivalókra

Szerte a világban bemutatkozott már kiállításaival Anton Molnár: Párizs, London, Genf, Velence, New York, Miami, Los Angeles, Tokió, Szingapúr, Hong Kong, Peking és Sanghaj mind rendszeres színhelyei tárlatainak. Figurális festő, de stílusa inkább csak eszköz, hogy tágabb mondanivalókat feszegessen. A tér és az idő mezsgyéjén kalandozik, életünkről beszél. Alkotásai olyanok, mint az útinaplók, melyekben a tartalom sokszor áttételesen, vagy rejtve keresendő. Klasszikus technikával dolgozik, melyet a flamand és olasz reneszánsz mesterek fejlesztettek ki. A festményein sokszor szerepel kalligráfia, pop art elemek, érezni a filmezés összetettségét, ritmusváltását, a montázst.

Anton Molnar

Anton Molnar added a new photo.

Az Egyszerre minden című kiállítással komplex anyag érkezik Budapestre. Kedvenc témai mellett láthatjuk majd korai gyermekkori alkotásait, iskolai tanulmányrajzait is, amelyek társaságában máshol még be nem mutatott munkák és jól ismert, világot megjárt csendéletek, portrék, utazások, street-art kísérletek színesítik ezt a gazdag kiállítást, betekintést nyújtva Anton Molnár összetett és humanista világába.

A rendszerváltás előtt költözött Franciaországba

Molnár Antal 1957-ben született, általános iskolai tanulmányait Magyarországon és Afrikában, pontosabban Bamakóban végezte, majd ezt követően vették fel a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, ahol festő szakon végzett 1976-ban. Egy ideig aztán a Szépművészeti Múzeumban dolgozott, majd bekerült a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1983-ban diplomázott festőművészként, ami mellett tanári képesítést is szerzett.

Magyar festő képei lógnak a Harry Potter és a Doctor Who sztárjának falán

Kujbus János meghatározó, jellegzetes személyisége a képzőművészek debreceni középnemzedékének. Képei könnyen azonosíthatók, egyértelműen felismerhetők: színesek, fotószerűen pontosak, jellemző rájuk egyfajta hiperrealizmus és némi szürrealista játékosság, írja a Dehir. Korábban Drezdában élt és ott működtetett galériát Kujbus János, aztán hazatért és azóta itthon alkot.

Már a diploma megszerzése előtt, 1981-től rendszeresen megjelentek művei magyar és külföldi tárlatokon, többek között a párizsi közönség is megismerhette munkáit. 1986-ban aztán az Egyesült Nemzetek Genfi irodája grafikusi munkát ajánlott neki, 1988-ban pedig családjával együtt Franciaországba költözött.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Első ránézésre talán nem is gondolnánk, mennyire meghatározzák Anton Molnár művészetét magyar gyökerei. Pedig innen származik, a Berlini Fal keleti oldaláról, innen indult világot látni, egy gazdag kultúrájú kis ország kommunista elnyomatásában szegényes vidékéről[/perfectpullquote]

– írta róla korábban Rockenbauer Zoltán, aki a Pesti Vigadóban rendezett kiállítás kurátora is lesz.

Ő fogalmazta meg azt az esztétikai szépséget is, ami tobzódik a képein. Finom whiskey, zamatos szivarok, kiállítást szemlélő hölgyek láthatók a munkáin, de a hedonizmus nemcsak a választott témákban, hanem a megfestés módjában, az aprólékosan kidolgozott részletek okozta örömben is megjelenik. Látványelemeit városi eleganciával párosítja.

Ők a képzőművészet menedzserei, akik még gyerekcipőben járnak itthon

A képzőművészek napjainkban egy teljes csapattal a hátuk mögött igyekeznek érvényesülni a művészeti világban. Kik mozgatják a képzőművészet szálait a kulisszák mögött? Mik a feladataik? És egyáltalán: milyen a galériák helyzete ma? magyar galeristák, magyar galériák, deák erika galéria, godor galéria

A munkáiból is látszik, hogy a legjobb értelemben vett kozmopolita ő, aki Franciaországban vált vérbeli festővé, olyanná, aki nem csak éli, hanem festi is az életet. Sajátos urbánus létezése átitatódik művészetével, élet és művészet nála egységben van. Fotórealizmus és barokkos gazdagság, pop art szemlélet, megannyi apró csalafintaság és rejtett üzenet jelenik meg a képein, amelyek csodálkozásra késztetnek minket.

Az Egyszerre minden című kiállítást augusztus 28. és szeptember 13. között rendezik meg a Pesti Vigadóban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.