Tag:Antonia Vai

Lezúzta a mezőnyt az idei év Nagy-Szín-Pad győztes Apey and the Pea

A doomos-, stoners metál hazai nagyágyúi május 11-én este sem tették magukat takarékra. Miért is tették volna, hiszen akkorát szóltak, hogy besöpörték a 2018-as Nagy-Szín-Padot.

Hamarosan kiderül, ki nyeri az idei Nagy-Szín-Pad!-ot

Pár napon belül eldől, hogy ki lesz a nyertese a koncertező előadók ötödjére megrendezett, legrangosabb hazai versenyének, a Nagy-Szín-Pad!-nak. A 2018-as, meglehetősen színes mezőnyből az Antonia Vai, az Apey & the Pea és az NB vannak még versenyben.

Soha nem látott mértékű nemzetközi jelenlét a hazai könnyűzenében

A hollandiai Eurosonic, a MENT Ljubljana és az amerikai SXSW után még csak most jön a java!

Rájuk szavazhattok 2018-ban! Ötödször is Nagy-Szín-Pad!

Ötödik alkalommal indul a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2018-as, meglehetősen színes mezőnyben az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, NB és a Soulwave indul a szinte felsorolhatatlan számú díjért.

Antonia Vai: Mindig is lesz egy kis psycho bitch alteregóm

Antonia Vai a hazai zenei színtér egy igazi színessége. Mélyreható, lírai szövegeivel mintha élettörténeteket énekelne nekünk, kifinomult zenei aláfestéssel, érzelmes tartalmakkal olyan emberként, aki igazán sokat látott a világból. Vakmerően gyűjti az élményeket és tapasztalatokat, hogy belőlük inspirálódva dalba csomagolva ajándékozza meg a hallgatóságát. A Svédországban született énekesnő művészi közegbe érkezett a világra, melynek a mai napig hálás. Ösztönösen, erőlködés nélkül alkot. Nyitott és őszinte attitűdje elbűvölő előadóművésszé avanzsálta. Legújabb lemezéről, a Ritualról, a dalokkal való viszonyáról, terveiről kérdeztük.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

„B_szd meg, meghaltunk” – Pilóták utolsó szavai a gépük becsapódása előtt

Vajon mi játszódhat le egy utasszállító pilótájának fejében, amikor rájön, hogy nincs tovább, a repülőgép hamarosan lezuhan?

Meghalt Goran Paskaljevic, A strand téli őre filmrendezője

A kritikusok méltatták filmjeit az emberi gyarlóság, esendőség és elkeseredettség empatikus ábrázolásáért.

A Semmelweis Egyetem kutató szerint a koronavírus öngyógyító

A vírus egyedülálló módon akkor is alig változik, ha 10 percen át 90 Celsius fokos hőnek van kitéve.

Ellen DeGeneres videóban kért bocsánatot a mérgező munkahelyi légkörért

A filmstúdió belső vizsgálatának első eredményei szerint beigazolódni látszanak az alkalmazottak vádjai.

Meghalt Michael Lonsdale, James Bond: Holdkelte főgonosza

Michael Lonsdale 1956 és 2016 között hat évtizeden át hozta a mozifilmekben a karakteres mellékszereplőket.